Miért?

23.

Taehyung:

Sajnáltam bátyámat. Mindig is sajnáltam. Sosem mondtam neki, ez volt az egyetlen amit kért tőlem. Ne mutassam ki és ne is mondjam hogy sajnálatot érzek felé. Utálta, rühellte. Különcnek érezte magát miatta, ami valljuk be, igaz is volt. Ezt mégse szerette volna sose beismerni.

Sírva hallgattam végig a történetét. Számra tapasztva kezem próbáltam csendben zokogni az ajtó másik felén. Nem válaszoltam neki, nem kérdeztem. Igyekeztem semmilyen érzelmet kimutatni, pedig belül majd szét hasadt a szívem.

Nem akarok vele rosszba lenni, de idő kell nekem. Nem is kevés, mivel ezt feldolgoznom nem könnyű. Se a tetteit, se a múltját.

Visszagondolva, fáj. Én adtam neki erőt minden nap? Miattam tűrte a bántalmazásokat? Szeret...?

Talán csak most esik le a legfőbb dolog mind közül. Felfoghatatlan számomra az egész, de egyben ott van még egy érzés is emellett. Mondhatjuk inkább gondolatnak is.

Ez nem normális.

Eszembe jut minden egyes alkalommal, mikor testvéremre nézek. Próbálok csak a jóra koncentrálni és nem erre. Mégse sikerül, hisz a gombóc a torkomban mindig ott van és nem múlik el.

Amint hallottam hogy nyílik a bejárati ajtó majd nem sokkal be is csukódik, felkeltem a földről. Most egy darabig biztos nem jön haza, ezért most van lehetőségem kimenni innen. A konyhába veszem az irányt, muszáj innom egy pohár vizet. A fejem megfájdult a sírástól, ezért egy fájdalomcsillapítót is veszek be mellé.

Jimin és Yoongi még nem tért vissza a randevúról, de nem aggódom. Tudom hogy semmi baj nem történt, hiába izgult annyira a szőke. Kiegészítik egymást és össze is illenek. Mióta meglátták egymást izzott köztük a levegő, ezért bízom abban, hogy hamar össze is jönnek.

Hasam korgása eléggé hamar visszahozott a jelenbe, így a hűtő felé indultam. Azt kinyitva meglepődtem, hisz konkrétan üres volt. Nem is tudom mikor voltam utoljára vásárolni. Mostanában kiment a fejemből.

Mivel úgy sincs jobb dolgom, úgy döntöttem elmegyek vásárolni. Gyorsan felkaptam magamra cipőmet meg kabátomat és már ki is léptem a házból. Nem tudom bátyám hova ment, de remélem nem futok vele össze.

Nem mentem messze, az utca végén van egy kisbolt. Régen is mindig oda jártunk, anyával mentünk áltálában. Akármikor elkísértem, vett nekem valamit, ezért szerettem boltba járni. Most viszont erre nincs lehetőségem, így magamnak kell megoldanom ezt, egyedül.

Belépve a boltba, körülnéztem, megállapítva hogy nincsnek sokan. Ezt vehetjük szerencsének is, hisz nem szeretem a tömeget. Tolongni hogy eljuss oda ahova szeretnél, közben elérni amit megakarsz venni, borzalmas.

Csendben járkálok a sorok között, gondolkozva vajon mit vegyek. Az alap dolgok már a kosaramban vannak, de pár rágcsálnivalót kellene még vennem. Ha úgy nézzük, nem is vettem olyan sok dolgot. Ezzel elleszek egy jó darabig megint, hacsak Jungkook nem eszi fel ezeket egy nap alatt. Jobban átgondolva, nem is nagyon szoktam látni enni otthon. Lehet akkor szokott direkt mikor nem látom, vagy épp a szobámban vagyok. A kasszánál mindent kifizettem, majd egy szatyorral a kezemben hagyom el a boltot.

Az utcán nincs jó érzésem. Hátrapillantgatva szedem lábaimat egyre gyorsabban. Mintha valaki követne és tekintete lyukat éget a hátamba. Egyre szaporábban veszem a levegőt és lassan már futva megyek haza.

Már nem kellett volna sok, de valaki számat befogva kezd el erőteljesen a sikátorba húzni. Kiabálnék, ha nem fogna olyan erősen, hogy az már éget. Hátam a falnak ütközik, kezemből kiesik a szatyor. Kezeimet lefogja egy kézzel, a másik még mindig számon van.

Lassan nyitom ki szemeimet, de tágra is nyílnak mikor meglátom ki áll velem szemben. Mingyu vigyorogva nézett le rám azzal az ocsmány vigyorával.

-Minket összehoz a sors, Taehyungie!-veszi el kezét szám elől.

-Eressz el.-emberelem meg magam, már amennyire tudom.

-Sajnos nem tehetem.-játssza meg magát-Még nem végeztem veled.-kerül vissza beteg mosolya a képére.

-Mit akarsz?-sziszegem ki fogaim közül, nem mutatva félelmemet.

-Tudod, eléggé szarul esett a múltkori.-emlékszik vissza egy pillanatra-A bátyád eléggé nagyokat üt!-fújja ki feszülten a levegőt-De mivel ő nincs itt...-simít végig karomon-Akármit megtehetek veled.-szorít hirtelen csuklómra, ami miatt felszisszenek.

-Ne érj hozzám.-hangom megremeg a mondat közben, bátorságom kezd elhagyni.

-Nocsak!-kiált fel, mire megugrom-Látom valaki már megtette amit akartam.-néz lila csuklómra és foltos nyakamra, amit legszívesebben eltakartam volna, de nincs olyan ruhám ami ezt megtette volna-Sebaj, így is élvezni fogom.-jön még közelebb, alig hagyva nekem teret.

-Kérlek.-suttogom elhalóan, mivel újra átélem azt amit nemrég.

-Mit szeretnél?-kuncogja el magát, miközben keze egyre lejjebb halad.

-Kérlek.-próbálom eltolni kezét, de ő csak erőszakosan rászorít csuklómra, ami miatt könnycseppjeim egyre gyorsabban hullanak.

-Ne is próbálkozz.-sziszegi fogai közül idegesen, de én már csak zokogni tudok, mivel keze már pólóm alatt van.

Szemeimet összeszorítom, úgy tűröm amit csinál. Egyszer csak hideg kezét már nem érzem bőrömön, helyette csak egy nyikkanást hallok és egy puffanást. Kinyitva szemeim látom hogy Mingyu a földön fekve fogja karját szenvedve.

Könnyes szemekkel nézek fel megmentőmre, aki nem más mint bátyám. Megfeszített állkapoccsal nézi a nálam idősebb fiút. Lassan közelebb sétál hozzá és leguggol mellé. Hajánál fogva kényszeríti hogy a szemébe nézzen.

-Nem volt elég a múltkori?-rángatja meg-HA?!-kiabál bele arcába, jobban húzva barna haját.

-D..De..-suttogja alig hallhatóan, még mindig karját fogdosva.

Testvérem csak nagy levegőt véve, kezét lendítve, ver be neki. Hátrabicsaklik feje, de a fekete hajú nem fejezi be, sorozatosan üti tovább a szenvedő iskolatársamat.

Nem szólók bele, csak csendben nézem ahogy Mingyu arca egyre jobban véres lesz és szemeit is alig tudja már nyitva tartani. Szerencsére bátyám nem sokkal később leáll és lihegve néz le a maga előtt fekvőre.

-Meg ne lássalak mégegyszer a közelében.-jelenti ki majd feláll és egy utolsót rúg belé.

Rákapom tekintetem mikor megáll előttem. Könnyes szemekkel nézek rá, míg ő a lélegzetét próbálja helyreállítani.

-Szabad..?-nyújtsa felém kezét halkan, engedélyt kérve.

Én csak némán bólintok egyet és kezem belecsúsztatom az ő hatalmas tenyerébe. Rászorít kezemre és elkezd kihúzni a sikátorból, a szatyorral a kezében. Némán tesszük meg az utat hazafelé. Próbálom nem elbőgni magam, miközben ő gyengéden fogja kezemet.

Ne engedj el.