Miért?

17.

Taehyung:

Nem beszéltünk azóta a nap óta. Csak kerültük egymást. Láttam rajta hogy kérdezni akar és hogy kíváncsi mi is történt. Sokszor próbált már hozzám közeledni beszélgetés terén, de mindig ott hagytam. Nem voltam képes elmondani. Bennem élt a mai napig, hisz alig telt el idő. Mély nyomot hagyott bennem, ha még nem is volt annyira nagy dolog.

Jól esett amit tett. Hálás voltam érte, de nem mondtam ki. Ha nem jön abban a pillanatban, el sem képzelem mit csinált volna az az állat. Egyszerűen lelki szemeim előtt van az egész és gyomorforgató visszagondolni undorító vigyorára. Melegséggel töltött el, amikor karjaiba kapott és úgy vitt haza.

Ma délután megyek apához. Igyekszem minden pénteken elmenni hozzá és vinni neki valamit. Általában virágot szoktam és mellé elmondom neki mik történtek velem azon a héten. Most sem lesz másképp, csak most sokkal több mindent mesélhetek neki, mint szoktam. Iskola után rögtön indulni fogok, először venni a kedvenc virágából, aztán a kórházba.

Most az utolsó órámon ülök. Jimin mellettem majd kiugrik a bőréből, hisz ma megy randira a menta hajúval. Egész héten, de főleg ma, azt hallgattam mennyire izgul. Reggel mikor bejött, végignézve rajta majdnem elájultam. Kihozta magából a legtöbbet, mivel szó szerint tündökölt. Meg is nézték jó páran, de ő mintha észre se vette volna, Yoongiról kezdett álmodozni.

Lába folyamatosan jár a pad alatt, ezzel mozgatva az asztalt. Mivel nem igazán tudok így írni, rápillantok és jelezni próbálok neki. Bocsánatot kérve emeli fel kezeit és nagy levegőt vesz. Mikor kicsengetnek csak úgy kapkodja cuccait és már áll is fel. A folyosón mellé állok és bíztatóan teszem kezem vállára. Ő csak idegesen néz szemeimbe és harapdálja száját.

-Mitől félsz? Hisz olyan sokszor találkoztatok már.-rázom fejem.

-Ez teljesen más.-áll egyik lábáról a másikra-Ez nem csak egy találka. Ez egy randi.-emeli ki a szót.

-Semmi baj nem lesz.-mosolygom rá-Yoongi így is, úgy is szeret.-veszem el kezem róla és pillantok a közeledő menta hajú felé.

-Majd mesélek.-villantja fogsorát. Bólintok és elkezdek a kijárat felé menni.

Mindig ugyanahhoz a virágbolthoz megyek, mondhatni törzsvendég vagyok már. Most is ugyanolyan lendülettel és kedvvel lépem át a küszöböt és köszönök az ott dolgozóknak. A pulthoz megyek és kedvesen mosolygok a velem szemben álló idősebb hölgyre, aki viszonozza tettem.

-Újból itt, Taehyung?-szólal fel kedves hangján.

-Mint minden pénteken, igen.-próbálom viszonozni hangsúlyát.

-A szokásosat?-indulna el hátra, de egy pillanatra visszafordul.

-Igen.-bólintok, majd hagyom had állítsa össze a csokrot.

Nem kellett sokat várnom, mint mindig, egy gyönyörű krizantém csokrot adott a kezembe. Apukám nagyon szerette. Egyszerűnek tartotta, mégis szépnek és elbűvölőnek. Emlékszem, mikor mesélte hogy anyukámnak is ilyet vett az első randevújukon.

-Köszönöm.-nyújtom oda neki a megfelelő összeget-Szép napot!-lépek ki az ajtón, miután elköszöntek ők is.

A kórház nem volt messze, ezért sétálva is simán el lehetett oda jutni. Addig míg oda nem értem, volt időm összeszedni gondolataim és átgondolni mit is fogok mondani.

Belépve az épületbe a recepcióhoz mentem és köszöntem az ott dolgozónak. Nem csoda, ő is felismert.

-Kim Changwoo-hoz jöttem.-a nővér csak bólintott egyet, de mikor indultam volna, utánam szólt.

-Vannak bent nála.-furcsán nézek rá, hisz csak is én szoktam látogatni.

-Kicsoda?-húzom fel szemöldököm.

-Jeon Jungkook.-kijelentésére tágra nyílnak szemeim és gyorsan szedve lábaim megyek a megfelelő szobához.

Kissé remegő kezekkel teszem a kilincsre kezeim, de gyorsan nyomom le azt, felkészülve bármire. Bátyám érkezésemre felkapja fejét, én pedig csak kiengedem a tüdőmben felgyülemlett levegőt. Az ágya mellé lépek és a vázába teszem a virágot. A fekete hajú csak szótlanul néz és várja, hátha mondok valamit.

-Miért vagy itt?-ülök le a nem messze levő kanapéra.

-Zavarok?-hangjában mintha egy kevéske gúny lenne, de próbálok nem arra koncentrálni.

-Csak meglepődtem hogy meglátogattad.-rántok vállat nem törődően, pedig igen is érdekel.

-Hát..-vakarja tarkóját-A fia vagyok elvileg.-néz vissza rá.

-Mindig is úgy tekintett rád.-kaparom kezemen a bőrt.

-Ja, gondolom.-horkant egyet, felállva.

-Szeretett, anyával együtt.-gyűlnek könnyek a szemembe.

-Nagyon jól kimutatták.-nevet fel halkan.

-Mit vártál, hogy viszonyuljanak hozzád?-emelem fel kissé hangom-Beteg vagy Jungkook, nem tudtak rendesen nézni rád.-nézek fel rá könnyes szemeimmel.

-Nem kértem hogy fogadjanak örökbe, basszameg!-emeli hangját már ő is.-Annyit kértem hogy legalább ne undorodjanak tőlem! Hogy ne szégyenkezve nézzenek rám!-mintha könnyesedne szeme-A halálba akartak küldeni.-suttogja utolsó mondatát.

-Féltek tőled.-szipogok-Rettegtek, hogy bármikor bekattanhatsz.-suttogom-És így is lett.-állok fel vele szembe-Szem rebbenés nélkül ölted meg az anyámat! Apámat épphogy megtudták menteni!-üvöltök arcába.

-Máskor jobban próbálkozok ne aggódj!-gúnyosan szólal fel, majd kiviharzik a szobából.

Sírva lépkedek apám mellé és ülök le a székre. Van mit mesélnem neki, egy darabig nem megyek még haza.

Hogy várod el, hogy szeresselek?