Miért?

1.

Taehyung:

Miért?

Ez az egyetlen szó játszódott le újra fejemben minden percben, másodpercben. Nem értettem a helyzetet. Mondhatnám úgyis hogy nem tetszett a helyzet. Féltem. Nem én voltam az egyetlen. Szüleim is ugyanúgy rettegtek a legrosszabbtól, na még én.

A nappaliban ültünk és vártunk. Bátyám hamarosan be fog lépni az ajtón. Ideges voltam hogy mi fog történni. Próbáljuk nyugodtan kezelni a helyzetet, néha viszont nehéz. Kezeimet piszkálom, számat rágom amíg várakozom. Szüleim fogják egymás kezét, így próbálva nyugtatni egymást.

Majd nyílik az ajtó. Nem sokkal később szeretett bátyám lép be rajta, ki nem is tudja mi fog most történni. Amint beér a nappaliba, szemöldökei felmennek magasba. Arcán látszik az értetlenség.

-Sziasztok.-néz szüleink felé-Szia törpe.-mosolyog rám nyuszi fogaival, majd leül mellém.

-Jungkook..-anyánk halkan kezd bele beszédébe, amit a mellettem ülő kíváncsisággal hallgat.-Itt volt az orvos.-amint a fekete hajú realizálta mit mondtak neki, mosolya eltűnt arcáról, helyette komoran nézett a nőre.

-És?-nem törődöm stílusát felvéve próbálja eltakarni idegességét. Viszont ő nem úgy ideges ahogy én. Ő fortyog a dühtől.

-Elmondta a fejleményeket.-apánk szólal most fel, mivel anyánk fél megszólalni-Erről szeretnénk most beszélni veled.-néz komolyan fia szemébe.

-Nem érdekelnek a hülyeségei.-felháborodottan néz el a másik irányba a mellettem levő-Titeket sem kellene érdekelnie hogy miket mond.-a férfi csak sóhajt egyet.

-A fiunk vagy. Nem játék ami most történik veled.-csak csendben hallgatom a beszédet, kezemen a bőrt már véresre kapartam.

-Ch. Most mit talált ki? Több gyógyszer?-gúnyolódik-Vagy netalán be kell feküdjek?-nevet fel. Viszont hamar elhalkul amint látja szüleink arcát.-Nem. Biztos hogy nem.-áll fel-Nem fekszem be.-néz le rájuk.

-Ez a te érdeked Jungkook..-anyám összeszedi bátorságát, úgy szól fiához.

-Az én érdekem? Te komolyan beszélsz?!-emeli fel hangját-Csak mondjátok azt hogy nem akartok látni! Hogy szégyelltek!-lép közelebb. Számat rágom, lábam nem hagyja abba a pattogást.

-Ne merd felemelni a hangod anyáddal szemben!-áll fel apám is, majd úgy néznek farkasszemet. Az előtte álló csak horkant egyet.

-Mert mi lesz, édesapám?-vigyorog.-Jó apa módjára megint megütsz?-komolyodik meg.

-Nem voltál magadnál Jungkook!-emeli fel hangját a férfi-Mit kellett volna tennem?! Hagyni hogy késsel mászkálj a házban?!-löki meg.

-Mindent úgy csináltam ahogy kértétek! Eljártam a hülye terápiára! Bevettem azt a tucatnyi gyógyszert! Mindent hagytam!-löki vissza apját-De nem! Nem fogok befeküdni! Csak azért hogy ne kelljen minden nap szégyennel rám néznetek, míg engem kísérleti alanynak használnának!-lép megint közelebb. Lábam egyre gyorsabban pattog.

-Nem gondoltuk volna hogy ilyen nehéz lesz veled!-áll fel vele szembe anyánk-Senki nem mondta hogy milyen nehéz eset vagy valójában. Ahogy nőttél annál jobban súlyosodott minden.-néz rá könnyes szemekkel.

A fekete hajú csak hátrál pár lépést, míg a negyvenes éveiben járó nő közelít felé.

-Ha nem mész be önszántadból..Muszáj leszünk elvitetni téged.-folyik le néhány könnycsepp arcán.

-Nem. Nem. Nem. Nem!-bátyám mindkét kezét fülére helyezi, szemét összeszorítja. Anyánk ijedten kap keze után.

-Jungkook! Jungkook! Nézz rám!-kérleli sírva a még mindig "nem"-et motyogó fiúnak,mire apánk is odalép.

-Fiam! Fiam! Mondd hogy bevetted a gyógyszereidet! Mondd!-kérdez rá félve.

A fekete hajú csak lecsúszik a fal mentén, fejét fogja.

-Taehyung! Tae!-kapom fel a fejem apám szólításaira-Hozd ide a gyógyszereit!-gyorsan felpattanok, majd futva megyek a konyhába, hogy remegő kezekkel vigyem vissza a tablettákat. Anyám kezébe adom őket, aki eddig nyugtatgatni próbálta az előtte ülőt.

-Jungkook, kedvesem..Vedd be ezeket kérlek! Hidd el, jobb lesz!-nyújtja ő is remegő kezekkel fia felé a "segítséget". Viszont bátyám csak morogva üti ki kezéből.

-Taehyung!-néz rám kétségbeesetten apám-Hívd a mentőket!-fogja le fiát feleségével, aki állt volna fel hogy elmenjen.

Gyorsan kapom elő telefonom majd tárcsázom a számot. Könnyeim előjöttek, így próbálom elmagyarázni a nőnek a vonal másik végén, hogy mi is történik.

-Siessenek..!-suttogom majd már csak annyit hallok hogy sípol a telefon.

-ENGEDJ!-az eközben lefogott bátyám még jobban elkezd mozogni az orvos hallotta miatt. Az egyik rúgásnál a mellette levő komódról hirtelen esik le egy váza. Darabokban hever a földön az eddig szépen csillogó dísz.

Kapva az alkalmon kap fel egy nagy darabot kezébe majd azzal kezd el hadonászni. Olyan gyorsan történik minden hogy észre se veszem hova mozdul keze. Apám ijedten kap anyám után aki elborul a padlón, nyakából folyik a vér.

Bátyám hirtelen kel fel, tenyerét felvágta a hegyes tárgy. Elkezd felém lépkedni, viszont én csak lefagyva nézem mire készül. Kezét lendíti viszont apám ráugrik, ezzel megállítva azt, hogy megszúrjon. Szülőm nem törődik azzal hogy az alatta mocorgó többször is bele állítja az éles darabot.

A sokkból csak az ajtó nyitódása ránt ki. Ahogy a mentősök bátyámhoz rohannak majd levéve róla apámat, kezdik felráncigálni a padlóról miközben injekciót szúrnak nyakába.

Vállamra fognak majd úgy kezdenek el kivezetni a házból. Pokrócot tesznek rám miközben nyugtatni próbálnak. Én viszont csak nézek magam elé, nem mondva semmit.

Jungkook, a fogadott bátyám..nem normális.