𝙾𝚞𝚛 𝚂𝚎𝚌𝚘𝚗𝚍 𝙲𝚑𝚊𝚗𝚌𝚎 [𝚂𝚊𝚔𝚞𝙰𝚝𝚜𝚞] - 𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃

1.

Nos lehet, hogy az éjszaka kicsit elszaladt velem a ló. Nem feltétlen vagyok angyal, mint a tesóm. Sőt. Szerintem kettőnk közül én vagyok a legrosszabb és ezt mások is megjegyzik. Bár eddig sosem mentem ilyen messzire csak azért, mert kanos vagyok. Illetve de, csak nem hoztam haza eddig.... senkit. Most pedig mégis ez történt. Omi elment tegnap este a testvére szülinapjára, én meg túlságosan is magányos voltam, szóval elmentem bulizni, de.... Túltoltam. És ezt csak akkor realizáltam, mikor meghallottam párom hangját.

- Mi a fene.... Atsumu! Ébren vagy? Megjöttem.

Lassú lépteket hallottam, nem sokkal később pedig kinyílt az ajtó, pedig én még feküdni akartam egy kicsit. Mi több. Jobban esett volna, ha még aludhattam volna olyan délig. De mindegy, ez így alakult.

- Atsumu, ez mit akar jelenteni? - kérdezte ridegen, mire felkaptuk a fejünket

- Kiyoomi! - néztem rá meglepve - Azt hittem később jössz. Milyen volt a szülinap?

Kikeltem az ágyból, szerencsére alsó most volt rajtam. Tarkómat vakarva állok előtte, a másik srác meg most szedi össze magát. Gondolom érzi, hogy mennie kell. Kiyoomi megforgatta a szemeit és arrébb állt az ajtóból, hogy a srác menekülni tudjon. Gyilkos tekintettel mért végig engem, majd hangosan becsapva az ajtót jelezte nekünk a férfi, hogy elment.

- Jó volt. - mondta és egyre közelebb lépett hozzám

Végigmért és enyhe undor szaladt végig az arcán. Nem lepett meg, a betegsége miatt amúgy is sokat grimaszolt a legelején. De biztos voltam benne, hogy most is csak a higiénikusság miatt ilyen. Illetve amíg meg nem szólalt.

- Szedd a cuccod és menj utána. Tudom, hogy nem ez volt az első, hogy mással basztál. - fogta meg a vállamat és kissé megszorította - Egy órád van, hogy eltakarodj. Elmegyek futni. 

Sóhajtottam majd ránéztem és széttártam a karjaimat.

- Nézd, mit vártál? Hogy "sajnálom", vagy mi? - kérdeztem unottan - Ha meg tudtál róla, akkor nem értem miért vagy úgy kiakadva ezért. - vontam vállat

Igaz, nem ez az első alkalom. Körülbelül a negyedik. De mit tegyek, ha egyszerűen nem tudom abbahagyni? Vele akartam lenni, de ő túl sok dologra görcsöl rá és néha elég zavaró tud lenni. Na meg, a mellett, hogy megígérte, hogy csak a suli után fog foglalkozni a céggel, szépen megszegte ezt is. Én pedig csalódtam, de nem említettem meg neki. Miért is tettem volna? Semmi jogom nem volt hozzá. Megint semmilyen lett a kapcsolatunk, de szerintem észre se vette.

- És amúgy is, hova menjek?

Hiszen anyuék vissza nem vesznek, Osamu pedig pikkel rám amiért megpróbáltam felszedni a pasiját. Pedig akkor még nem is tudtam, hogy együtt vannak, kikérem magamnak. Mondjuk anyuékhoz vissza nem is mennék azok után, Osamu pedig alapvetően hallani se akar rólam.

Bólintott és hátranézett a válla felett. Mert ugyanis tényleg átöltözött közben és indulni készült. Nem is szeret futni. Képtelen rá, neki a művészet a mindene, nem a sport, szóval.... Hülyeség. Ez is azt bizonyítja, hogy most nem gondolkozik.

- Oké. Akkor maradj itt, elmegyek én.... És nem azért akadtam ki, mert megcsaltál, hanem azért, mert az ágyunkban tetted. - mondta közömbösen - Ha visszajöttem összeszedem a cuccaim és elmegyek máshova. Megtarthatod a lakást. - mondta és felhúzva a cipzárt magamra hagyott

Sóhajtottam és hagytam menni. Milyen kedves, huh? Mivel elment így én visszafeküdtem az ágyba és lehunytam a szemeim. Szerintem visszaalszok. Sokkal egyszerűbb, mint ezen rágódni. Sakusa meg majd megnyugszik és megdumáljuk. Ennyi. Sosem titkoltam, hogy másokat is tartok mellette. Valójában mindig azt hittem, hogy nem érdekli. De hát, ezek szerint tévedtem. De néha tényleg olyan nehéz kiigazodni rajta. Egyik pillanatban a világ legkedvesebb embere, a másikban pedig hülyeségeken akad fent. Mit számít pár félrelépés, mikor én őt szeretem? Akkor ezek szerint ő már nem szeret? Csak ezért? És kidob engem? Pont engem, Miya Atsumut? Esélytelen, hogy ezt megtegye. Engem nem ejtenek, én ejtek másokat. És ez most is így lesz. Nem fogom hagyni, hogy ez megtörjön.

Bár ha tényleg így gondolom, akkor nem tudom miért érzem úgy, hogy a gyomrom görcsöl és nem is tudok megmozdulni szinte. Nem mintha az én hibám lenne.... Igaz? Én nem rontottam el, ő a túl érzékeny. Igen, ez az egyetlen magyarázat rá. Mi más?

**

Nos, azt hiszem tévedtem. Újra. Sakusa nem jött vissza miután összepakolta a cuccát. Az egyetemen is alig futunk össze, mivel más szakra járunk. Akarok vele beszélni, de nyilván mikor órája van, akkor nekem is, így ez felejtős. Kivételek lennének a szünetek, de sosem tudom merre van. Mikor a könyvtárnál kerestem, akkor nem volt ott, pedig megesküdtem volna, hogy ott találom. Őszintén.... együtt voltunk két évig és én semmit se tudok róla.

Sóhajtottam és inkább a többiekre figyeltem. A haverjaimra, akik amúgy mellettem beszélgettek miközben a folyosón sétáltunk. Igyekszem felvenni a fonalat, ha esetleg kérdeznék, akkor tudjam mi van. Zsebre tett kezekkel sétáltam majd felnéztem haveromra. Utálok alacsony lenni. Mármint, 178 centi nem kicsi, de attól még zavaró. Újra előre néztem, de a szemem sarkából talán akaratlanul is, de megláttam Sakusát. Egy lánnyal volt, aki csak nagy szemekkel nézett rám, mintha nem hinné el, hogy én vagyok. Sóhajtottam és leváltam a többiektől, hogy elmenjek a mosdóba. Nem kellett könnyítenem magamon. Vagyis nem úgy. Inkább csak a tükörben néztem magamat és méregettem valómat.

Szóval ilyen könnyen továbblépett, huh? Jól van. Én nem futok senki után. Miya Atsumu vagyok! Tökéletes és bárkinek megfelelek. Hiszen én erre vagyok, erre születtem. Tini korom óta erre igyekszem törekedni. Ha tökéletes vagy és mindenhez értesz, akkor egyáltalán nincs ellenvetése senkinek és könnyen megkapsz bárkit. Főleg, ha úgy nézel ki, mint egy normál ideál. Még csak nem is kell okosnak, vagy érzelmesnek lenned ahhoz, hogy valaki kívánjon téged. Egyszerűen csak adj a külsődre, legyél magabiztos és minden meg van oldva.

Miközben megint önmagamra találtam kinyílt az ajtó. Nem kellett felnéznem, rövidesen Sakusa jelent meg mellettem és kezdett el kezet mosni.

- Rég láttalak Miya. - mondta halkan - A lakásban maradt néhány cuccom. Mikor tudok elmenni érte? - pillantott rám 

- Amikor akarsz. - vontam vállat - Nem cseréltem zárat.

Mindig mossa a kezeit. Túlságosan is tisztaságmániás. Ahhoz képest fest. Bolond. És magasabb is. Ez már tényleg elég dühítő. Mikor elsőnek találkoztunk nem volt sokkal magasabb tőlem, de mióta szakítottunk és nem nagyon futottunk össze, azóta rájöttem, hogy idő közben valójában sokat nőtt. Túl sokat. Én talán három centit, de ő? Biztosan van köztünk legalább négy, vagy öt centi. Ha nem több. Tch.

Megtöröltem a kezeimet, majd a papírt kidobva indultam el kifelé. Amúgy sincs mit beszélnünk egymással azt hiszem. Elvégre ő döntött úgy, hogy eldob engem. Csúnyán játszott és azt hiszem megtehetem, hogy én is az ő technikáját használjam. Ha játszani akar, akkor megtehetjük. Megmutatom neki hogy kell ezt csinálni. Mint a profik.