𝙾𝚞𝚛 𝚂𝚎𝚌𝚘𝚗𝚍 𝙲𝚑𝚊𝚗𝚌𝚎 [𝚂𝚊𝚔𝚞𝙰𝚝𝚜𝚞] - 𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃

2.

Az utolsó órámon ülök. Fekszek a padon, mindjárt elalszok a tanár hangjától és az óra monoton kattogásától. Sajnos nem tud érdekelni úgy a dolog, mint a mellettem lelkesen jegyzetelő Akirát. Irigy vagyok amiért mindenre ennyire fogékony. Sosem értettem, hogy ha atlétikára jelentkeztem, akkor mit keresek olyan órán, mint például a töri.... Mármint, unalmas, régen történt és ezt már általánosban is tanultam, de ugyanúgy nem érdekelt.

Már azt hittem tényleg bealszok.... De a professzor ekkor valami érdekeset mondott.

- És a jövőhéten kirándulni megyünk. Az úti cél még nem biztos, de Athénra gondoltunk a vezetőséggel. Mert hol máshol lenne ideálisabb egy atlétikai tanulmányi kirándulás, mint az Olimpia hazájában? - nevetett

Király! Biztosan menni fogok! Már fel is írtam a fontosabb infókat utána meg kinéztem az ablakon. Fantasztikus! Már látom magam előtt ahogyan a múzeumokban megcsodálhatom az egykori atlétákat és akár még a nagy stadiont is láthatom. Az igazit! Alig várom már!

Kopogást hallok meg, így odakapom a fejemet. De mikor meglátom ki az reflex szerűen alsó ajkamba harapok. Azok a göndör, fekete tincsek, amik eddig hozzám tartoztak.... Az egész srác hozzám tartozott. Mi több. Még most is hozzám tartozik, ha őszinte akarok lenni. Hiszen nem fogadtam el a szakítását.

- Üdv tanár úr! A névsort hoztam. Így már megvan a létszám. - mondja elmosolyodva és odamegy a professzorhoz

- Azta, milyen helyes.... Vajon szingli? - hallom meg Saekot, aki a barátnőjével tárgyalja ki a fiút

- Köszönöm Sakusa! - teszi el a papírt a professzor

Milyen névsor? Tudni akarom! Bár a lányok miatt összehúztam a szemeimet. És nyitottam a számat, hogy megcáfoljam, de.... nem tudtam. Hiszen tényleg szingli volt. Bántotta az egomat, hogy nem velem van, hiszen így célpont a többi embernek. Sakusa helyes srác és én találtam rá először, nem fogom hagyni, hogy valaki más elvegye tőlem.

- Elfelejtettem mondani. A művészszakosokkal megyünk. Nekik a művészet miatt megéri. Lesznek közös programok, de lesznek külön is. Meg persze sok szabadidő. - informált a prof 

Felcsillantak a szemeim. Szóval Sakusa is ott lesz! Helyes. Akkor majd ott találkozunk és megdumálunk mindent. Vissza kell hódítanom. Vagyis csak rá kell ébresztenem, hogy ő engem akar és nem mást.

**

Ásítottam egy nagyot, most éppen laposakat pislogok. Mikor belementem, akkor nem hittem volna, hogy hajnalban indulunk. Most ellenőrzik az embereket és szállunk fel lassan. Bár én még a világomról se tudok. Éppen csak megemeltem a lábamat azon a nagy lépcsőn. Egyik haverom segített mikor majdnem elestem. Nem vagyok béna. Csak álmos. Végül leültem a helyemre és a kisebb táskámban kezdtem kutatni. Hoztam magammal szemvédőt, hogy tudjak majd aludni, de most nem éppen találtam meg. De.... kaptam egyet?

Felnéztem az illetőre, hogy megköszönjem, de mikor megláttam, hogy Sakusa az, elment a kedvem. Muszáj mellettem ülnie? Bár.... viccesen néz ki így. Teljesen eltakarja az arcát ez a sok vacak. Nem csak a maszkja volt rajta, de a szemfedő is. Muszáj voltam nevetni. Csak akkor hallgattam el mikor az egyik prof rám szólt. Inkább feltettem a szemfedőt és lehunyva a szemeimet dőltem hátra. Akkor hát.... alvás. Most bepótlom azt, amit otthon nem tudtam.

Olyan jót aludtam, hogy még a szintbéli változás sem tűnt fel. Sokkal inkább annyit érzékeltem, hogy kényelmesen fekszem és ez elég is volt. Valóban nagyon jót aludtam. Talán még mosolyogtam is álmomban. Az ismerős illat tudat alatt megnyugtatott. Közelebb voltam Sakusához és az álmok újra kellemesek és kedvesek voltak. Békésen aludtam hosszú idő után újra.

Viszont semmi sem tart örökké, hiszen arra keltem, hogy valaki hozzám szól és ettől egyébként csak morcos lettem. Nem szeretem, ha felkeltenek, de ez egy kiránduláson ugye nem sokat számít.

- Miya! Leszállunk. - simított arcomra, hogy felkeljek - Jót aludtál? - kérdezte kissé ridegen mikor nyitogattam a szemeimet

Nem válaszoltam neki, mert csúnyán kérdezte. Biztosan amúgy se érdekelte. Körbenéztem majd végül kiropogtattam a gerincemet meg a nyakamat az ujjaimat se kímélve. Visszaadtam neki a szemfedőt, ezután az ablakra tapadtam, mint egy ötéves. Látni akartam ahogyan leszállunk. Az mindig olyan izgalmas.

Végül leszálltunk és ekkor valaki szólt nekem. Nevemet meghallva azonnal felpattanok és haverom után megyek. Végre talaj a lábaim alatt. És végre visszakaphatjuk a csomagjainkat!

- Oké, mindenki megvan? - nézett körbe a prof - Elsőnek a szállást látogatjuk meg, utána elmegyünk ebédelni és a mai napra szabad foglalkozás! - tapsolt kettőt

Az atlétikusok egyből rávágtak üvöltve egy "igenis"-t. Nem tehettünk róla, megszokás. Kivéve a lányok. Ők kevésbé harciasak, de kb. öten vannak, szóval ez mind nem számít. Vagyis eddig nem számított. Viszont az egyikük odament Sakusához.

- Szia. - köszönt mosolyogva - Esetleg lenne kedved ebéd után együtt várost nézni?

A kis szuka! Bepróbálkozik? Hogy gondolta? Attól, mert egyedül van nem azt jelenti, hogy leszólíthatja ilyen bátran! És Sakusa mit csinál? Visszamosolyog rá! Nem! Ezt nem teheti! Mindig csak rám mosolygott eddig. Különleges volt a mosolya, mert csak én láthattam, de most...? Miért? Úgy tudtam, hogy teljesen meleg. Akkor tévedtem?

- Hát.... Elmehetünk ha szeretnéd! Mire vagy kíváncsi? - figyelte a lányt, majd elvette tőle a táskáját és a professzort követve egymás mellett sétáltak

És innentől a lány elkezdett neki magyarázni. Engem meg valamiért ez mérgelt. Nem kedvelem a csajt alapból. De mégis.... oh. Ohohooo, nem. Biztos nem. Ez nem lehet féltékenység. Vagy igen? Tény, hogy sosem szerettem, ha valaki más ért hozzá, de ő se szerette, ha valaki akár csak rám néz.

- Miya, jól vagy? - kérdezte Akira

- Ja. Fergetegesen. - mosolyodtam el - Alig várom, hogy mehessünk itt is egy kört! - lelkesedtem fel

Csak el kell terelnem a figyelmemet. A sport erre tökéletes megoldás. Mint mindig.

Lassan megérkeztünk. Sakusa elkísérte a lányt, így egyedül voltam a kis házban, amit kaptunk. Mert igen, lett akkora szerencsém, hogy Sakusa meg én egy házba kerültünk. Örültem neki valahol mélyen, de igazából már nem is tudtam, hogy a mérgemmel mit tegyek. Gyorsan kipakoltam és mivel közben telefonáltam, így kihangosítottam a készüléket. 

- Akkor ebéd után megnézzük a régi Olimpia helyét, ugye? Ahol minden elkezdődött! - mondta izgatottan Akira

- Hát hogyne, ott a helyünk! - vigyorogtam a telefonra

Közben pedig ruhát kerestem. Átfogok öltözni. Bár igazából már csak pólót keresek. Hamarosan lakótársam is megérkezett, így lassan a telefont is letettem. Találtam pólót, így átvettem és körbenéztem a házban. Hamar találtam fürdőt, így odavittem a szennyest és megálltam a tükör előtt. A hajamat állítgattam. Aztán mikor úgy éreztem elég menőn nézek ki, akkor bólintottam. Kimentem volna, de megakartam nézni mit csinál a magasabb, így kimentem a teraszhoz. Oh, összeállítja az állványát.... megint festeni fog. Ezt letudtam, így minden további kíváncsiságomat félredobva köhintettem.

- Ha most leállsz festeni, akkor nem leszel kész ebéd után sem. - jegyeztem meg - Mozogj, elkésünk.

-Vászon nélkül nehéz festeni. - mondta közömbösen