𝙾𝚞𝚛 𝚂𝚎𝚌𝚘𝚗𝚍 𝙲𝚑𝚊𝚗𝚌𝚎 [𝚂𝚊𝚔𝚞𝙰𝚝𝚜𝚞] - 𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃

20.

Miután testvéremék elmentek, Omi és én feltakarítottunk a konyhában, majd mikor mindennel megvoltunk, akkor már csak figyeltük a helyet. Illetve én biztosan, Omi tekintetét éreztem magamon. Nem tudom ez jó e jelenleg.

- Biztos, hogy ez lesz a legjobb? Elfogadni ezt az egészet, hogy utána bármikor közénk tudjanak állni? - suttogta kezei közé véve arcomat 

Adott egy puszit ajkaimra, majd felemelt és felültetett a pultra. Egy picit meglepett, de mikor lábaim közé állt és fejét a mellkasomra hajtotta, akkor csak egy apró mosollyal kezdtem el simogatni a fejét. Annyira édes, hogy aggódik. Az én kis szerelmem.

- Ne félj, nincs semmi, amivel szét tudnának szedni minket. Ragaszkodom hozzád. - pusziltam a fejére 

És ha én ragaszkodom, akkor nincs semmi, ami megállíthatna. Anyának nincsen semmije a pénzén kívül. Ami nem is az övé, hanem apáé. Szóval tényleg nincsen semmije. Ami vicces, nekem nagyon is tetszik a dolog. Mégse én lettem kisemmizve.

- Tudom kedvesem. Tisztában vagyok vele. - nézett fel rám - Gyere velem.... Fessünk együtt.

Lesegített a pultról, majd összekulcsolta ujjainkat és elindultunk a kis műtermébe. Rám adott egy kötényt és vett elő vásznakat. Megbillentettem a fejemet és úgy néztem őt miközben előkészült. Őszintén.... Nem tudok festeni. Csak annyit tudok, amit még anno általánosban rajzórán csináltam. Az meg.... túl óvodás az övéihez képest, ezért nem nagyon akarok festeni jelenleg. De őt ez most nagyon boldoggá tenné. Én pedig azt akarom, hogy boldog legyen. Ő is annyi mindent tesz értem mindennap.  

- Festek neked valamit! De akkor te is dolgozz egy másik vászonra! - pörögtem fel egyből 

Emberrel meg se próbálkoznék. De talán egy macska és egy madár nem lesz megerőltető. Hiszen állatot könnyebb, nem? Vagyis gondolom én azok nem olyan bonyolultak, mint egy emberi való.

Mind a ketten elvoltunk, rajzoltuk az alapot, aztán lassan festettünk is. Omi dúdolt elsőnek, de végül zenét kapcsolt, aminek tudtam örülni, hiszen mégis csak könnyebben ment.

- Ezek után van kedved valamit csinálni? - pillantott rám eltűrve egy tincset szeme elől

Oh Istenem, ez a mozdulat mindig megolvaszt! Olyan helyes, annyira édes, annyira.... Szerelmes vagyok.

- Mhm. Mehetnénk sétálni. - vetettem fel 

Lételemem a mozgás. Szeretek heverészni, mikor ő a közelben van. De ha lehet, akkor mozognék. Elvégre szeretek sportolni, a természetbe járni és élvezni az életet ahogyan csak lehetséges. Ebben is ellentétek vagyunk Omival, hehe.

Még nem tudtam hogyan kezdjem el, szóval csak a hátteret kezdtem el festeni. Majd kiderül milyen lesz. Igyekeztem az egyik oldalt Sakusa színeit használni, a másik oldalon meg a sajátjaimat. Megtanultam a színeimet, Kiyoomi sokat használja ezeket a színeket. Pasztell. Sárga, barna, fehér és egy kevés piros. Omi színei inkább sötétebbek, mint szürke, sötétkék, vagy esetleg sötétbarna. Nehéz teljesen eltalálni elsőre, jó ha tudod miből mit lehet keverni, de persze én ebben nem vagyok jó.

Idő közben észre se vettem, de Omi közelebb jött miközben válaszolt nekem.

- Rendben, legyen ahogy szeretnéd. - mondta s megfogta a kezemet, amiben az ecset van - Ha így tartod, akkor egyszerűbb. - puszilt ajkaimra és húztunk pár vonalat - Látod? Így kell. Ügyes vagy kedvesem. - engedett el és visszament a saját vásznához

Mivel megmutatta hogyan kell, így megvilágosodva folytattam. Az ő "oldalára" egy macskát festettem feketével, a másik oldalra, az "enyémre" pedig egy madarat. Egy kolibrit akartam, mert talán az olyan energikus, mint én. Hát hogy ebből mi lett.... remélem ki tudja nézni belőle. Úgy érzem magam, mint egy kölyök, aki az óvodában fest valamelyik szülőjének. Bár lehet még azok a gyerekek is ügyesebbek, mint én.

- Umm.... azt hiszem kész. - motyogtam 

Bár szerintem az egész arcom festékes lehet a kezeimmel együtt. Mert én hülye, reflexből az ujjammal akartam letörölni, mikor nem oda került a vonás ahova akartam. És megtöröltem az arcomat, totál megfeledkezve róla, hogy a praclim festékes. Rosszabb vagyok, mint egy gyerek.

Közelebb jött, hogy megnézze és egy apró mosolyt ejtett felém.

- Nagyon szép lett. Ügyes vagy kedvesem! - puszilgatott meg - Megnézed az enyémet? Mondjuk még nincs kész, de a nappaliban lesz kitéve!

Nagyon szép, huh? Csak nem akarsz megbántani. Bár te nehezen. 

Megfogta a kezemet és maga után húzott arra a pár lépésre. Átkarolta a derekamat, majd fejét a vállamra tette. A vásznat néztem. Fekete - fehéren van rajta egy pár, a háttér pedig élénk. Szokatlan, de annyira kellemes a szemnek mégis. Elképesztő, hogy miket tud alkotni.

- Azok ott mi vagyunk! - mosolygott s mikor felnéztem rá, akkor megcsókolt

Viszonoztam a csókot és kezemet az arcára simítottam amint megfordultam ölelésében. Utána meg a hajába túrtam. Szeretek játszani a göndör fürtjeivel. Valamilyen terápia számomra, hogy érinthetem a haját.

- Imádom! - mosolyogtam ahogyan elváltam tőle - Ha befejezed még jobb lesz. - néztem vissza a festményre 

Átkaroltam a nyakát és adtam egy puszit is az ajkaira. Olyan aranyos. Mindig minket fest. Vagy engem! Ennél nagyobb becsben nem is tarthatna engem. Egy festő szeretőjének lenni a világ legszebb dolga, én mondom. Ő úgy lát engem, mint más senki. És folyton jó kedvre derít.

- Túl tökéletes vagy. - sóhajtottam - Bajban leszek.

Halkan felnevetett és leintett. Istenem, az a gyönyörű nevetése! Kezei a derekamra csúsznak és kissé megszorított, mire csak egy halk sóhaj volt a válaszom. Kinézete ellenére erős kezei vannak. Imádom. Nagyon imádom.

- Miért lennél bajban? Nem vagyok tökéletes. Teljesen átlagos vagyok. - nézett a szemeimbe, közben megtörölte az arcomat

Mosolyogva hagyom neki, bár picit zavart a vizes rongy, mással nem lehetett volna megoldani és ezt tudom nagyon jól. Ráadásul utána megölelt. Omi nagyon szeret érintkezni, ez a szeretetnyelve, aminek én nagyon tudok örülni. Így elhalmoz szeretettel és ezzel rettentő boldoggá tesz engem!

- Mhm.... szerintem az vagy. - öleltem vissza - Kiyoomi. Az én Kiyoomim. Nem adlak senkinek, mert aztán hoppon maradok. - motyogtam 

- Nekem kéne aggódnom. - nevetett szemeit lehunyva - Menjünk fürdeni, aztán sétálni. 

Végül elengedtem és megfogva a kezét indultam el ki a szobából, hogy akkor mehessünk fürdeni. Este nem fürdött, így meg is lepett, hogy eddig kibírta. De büszke vagyok rá. Legalább már nem olyan mániákus, mint régebben.

A fürdőben levetkőztünk, de a zuhany alá állva kicsit.... Izgatott lettem. Erről nem tehetek, mindig mikor Omival fürdök izgatott leszek. Ki ne lenne az, ha Sakusa Kiyoomival fürdene? A tökéletes teste, a hangja, a modora.... Teljesen más ember, ha szexről van szó. De nem bánom, mert ő az én szerelmem és tudja mi kell nekem. 

Szóval szerintem senkit nem lepek meg vele, ha azt mondom, hogy egy menetet is beiktattunk közben. Vagy kettőt.... De nem tehettem róla!