𝙾𝚞𝚛 𝚂𝚎𝚌𝚘𝚗𝚍 𝙲𝚑𝚊𝚗𝚌𝚎 [𝚂𝚊𝚔𝚞𝙰𝚝𝚜𝚞] - 𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃

18.

Egy jó húsz perc múlva már csak szipogtam. Fájtak a szemeim és ezért becsuktam őket.Egy ideig így pihentem, majd mikor kinyílt az ajtó akkor kinyitottam pislogóim. Meglepett, hogy Osamu jött be. Ráadásul mellém is ült, ami miatt azonnal felültem. 

Nem tudom minek jött be, de nem tűnik úgy, hogy jobb állapotban lenne, mint én. Nagyon feszélyezve éreztem magamat, ami azt illeti.

- Tsumu.... Sajnálom! Én egy nagyon rossz báty voltam! - könnyezett be - Sajnálom! Én.... Mindig azt hittem, hogy gyűlölsz, ezért voltam olyan, amilyen.

Ő most.... bocsánatot kér? Miért? Nem tehetett semmiről. Nem értem. Ez nem rá vall.... miért sír ennyire? Hiszen már zokog. De ne sírjon, mert akkor én is sírni fogok. Egyszerűen nem tudok elmenni a tény mellett, hogy mennyire szomorúnak tűnik....

- De hát.... igazad volt mindenben. - mondtam értetlenül - Sosem gyűlöltelek, hiszen a testvérem vagy. 

Igaza volt, sosem választanának engem, Omi is csak valami szerencse folytán van mellettem, de ez ugye nem számít amíg mellettem van. Bár felkészülhetek rá, hogy egyszer dobni fog. Mert ez elkerülhetetlen, hiszen mindent elrontok, miattam veszekedünk folyton és anya se segít a helyzeten, mert folyton stresszelek miatta. Bár mostanában nem hallottam felőle és ez a világ legjobb érzése. Eddig. Most meg Osamu.... Miatta most megint sírok, de nem tudom miért, mikor egyszerűen csak itt van és.... bocsánatot kér. Ennyire jól tud esni egy bocsánat? Ráadásul meg is ölelt és ez volt az igazi oka annak, hogy eltört a mécses.

- Atsumu.... Én tényleg sajnálom! Nem akartam, hogy így kelljen vége legyen. Nem volt igazam.... Az a sok harag az mind anya miatt volt. Ő mondta mindig, hogy mennyire jobb lenne nélküled minden.... Hittem neki, hisz sóvárogtam az után, hogy szeressen engem. - suttogta, majd elengedett

Megtörölte a szemeit, én pedig hasonlóan cselekedtem, mint ő. Szóval minden anyu miatt volt, hm? Akkor mindent értek. Azt hiszem. Félrenéztem és egy ideig csendben voltam. Utált engem, mert anyu ezt akarta. Utált engem, hogy anya őt szeresse.... fáj? Természetesen. De nem tudok tenni ellene. Megérdemeltem mindent.

- Sajnálom. - hunytam le a szemeimet - Annyira sajnálom, hogy csúnyán beszéltem veled és elhagytalak.

Sokkal hamarabb léptem le anyuéktól, mint ő. A veszekedés után már ott se voltam. Magára hagytam miután mi veszekedtünk. Nem volt szép tőlem és hogy egyáltalán nem is gondoltam rá.... Úgy hittem, hogy ha utál, akkor egyértelműen nincs helyem mellette.

Megrázta a fejét és leintett. Egy apró mosolyt ejtett. Egy olyan mosolyt, amit egy jó ideje nem láttam tőle. Egy kedves, meleg és biztató mosolyt, ami megmelengette a szívemet. Mégis az én testvérem. És szeretem őt, mivel igazán sosem akart bántani. Tudok hinni neki. Nehezen, de tudok. Bár kettőnk közül mindig én voltam a naivabb.

- Ugyan.... Én is csúnyán beszéltem veled. Együtt meg kell oldanunk és úgy hiszem, hogy haladunk. - mondta halkan, s magához ölelt

Talán most visszakaptam a testvéremet? Akit annyira hiányoltam? Csak azért estek rosszul a veszekedéseink, mert én csak a testvéremet akartam visszakapni. És úgy tűnik most visszakaptam. Jó érzés. Jó érzés, hogy újra velem van és minden rendben. Illetve majdnem minden.

Kimentünk a szobából, hogy akkor elmondjuk mi történt. Amint Kiyoomi meglátott azonnal megölelt és megpuszilt. Annyi szeretetet kapok tőle. Annyira jól esik, nem is tudom meghálálni neki.Osamura néztem párom öleléséből, aki odament Sunához, az felkelt eddigi helyéről és megsimogatta bátyám arcát.

- Siker? - kérdezte bizakodva

Erre viszont már egyszerre válaszoltunk neki, hogy minden rendben. Suna egy megkönnyebbült, mégis alig észrevehető mosolyt ejtett, ami engem is mosolygásra késztetett. Felnéztem Omira és kihúztam magamat, hogy adjak neki egy puszit az ajkaira. Megnőtt. Túlnőtt rajtam. Mikor elsőnek találkoztunk, akkor csak pár centi volt a különbség. De most? Én megálltam 187.7-nél - a sportolás miatt muszáj folyton mérni a testtömeggel együtt -, Omi pedig már 192.3. És ez nem fer. Nagyon nem. De én szeretem így. Sőt. Így jobban szeretem, hogy magasabb, mert elolvadok mikor lehajol hozzám.