𝙾𝚞𝚛 𝚂𝚎𝚌𝚘𝚗𝚍 𝙲𝚑𝚊𝚗𝚌𝚎 [𝚂𝚊𝚔𝚞𝙰𝚝𝚜𝚞] - 𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃

24.

A lány felé fordultam, lenéztem rá és felmértem, undorral az arcomon. Haja most kontyban van, a ruhája teljesen jelentéktelen, természetesen sehol sem követi a divatot, egyértelműen undorító.

- Mit akarsz itt? - kérdeztem komoran 

Nem tudok kedves lenni vele. Egyszer Osamu megjegyezte, hogy nálam érzéketlenebb embert nem ismer. De szerintem akkor még pont nem találkozott Sakusával. Mondjuk neki több érzelme van— és csak is felém. Hehe.

- Csak erre jártam. - vont vállat - Sakusa, voltam a minap az éttermetekben! Minden annyira finom volt! - simít végig kedvesem karján

De szerencsére ő eltolta a kezét. Aztán megfogta az én kezemet és elindultunk, hogy ott is hagyjuk. Azt hittem otthagyjuk és majd minden rendben lesz, de.... ez a csitri utánunk jött. 

- Sakusa.... Tudunk beszélni négyszemközt? - hallom hangjában az aggódást

Omi felsóhajtva engedte el a kezemet és egy "mindjárt jövök" után ott is hagyott. Én meg csak karba tett kezekkel figyeltem őket. Mégis mit képzel, mit csinál? Omi! Ez nem az én Omim, túl jószívű, ezt nem fogom tudni elviselni. Mégis mi lehet olyan fontos, hogy négyszemközt beszéljenek? 

Figyeltem őket, mérges voltam. Bár csak annyit láttam, hogy elsírja magát. Megforgattam a szemeim és inkább odamentem hozzájuk. 

- Menjünk Kiyoomi. - fogtam meg a kezét - Nehogy bedőlj már neki. 

Persze, gőzöm sincs miről van szó. De nem akarom, hogy Omi bárminek is bedőljön. Szeretném megvédeni. És bár lányokat nem verek, ha nem ért a szóból, akkor szívesen teszek kivételt.

- Neked nincsenek érzéseid! - rivallt rám a lány 

- Talált, süllyedt. - kacsintottam, majd felnéztem Kiyoomira - Na?

- Mi a bizonyíték arra, hogy igazat mondasz? - nézett rá komolyan 

- Tessék.... Itt vannak a papírok. 8 hetes vagyok. - suttogja és Omi kezébe adja a papírokat 

Párom olvasni kezdett, majd alaposan megvizsgálta a papírt és a képet is. Aztán megbeszélték, hogy mennyi pénz kéne ahhoz, hogy elvetesse. Mondjuk 16.000 yen az nem kevés. De várjunk csak.... Terhes— hát az szívás. Szar lehet, hogyha— na! Na, na na! Kiyoomi, mit csinálsz? Miért adod oda neki? Miért adsz neki pénzt? Az több, mint amennyit kért! Hey! 

Engem annyira nem hat meg, mint mondjuk páromat. Szóval talán egy kicsit nyers voltam, de.... Nem bírtam ki, mert mikor elindultunk neki hátat fordítva és megfogtam a kezét, akkor kifakadtam. 

- Minek segítettél neki? Nem érdemelte meg és semmi közöd nem volt hozzá. 

Mármint, Emiko csak Görögországban mozdult rá. És nem feküdtek le. Ennek semmi értelme nem volt! Csak bosszant.

- Csupán, jót tettem. Ennyi. - vonta meg a vállait, majd szembe fordult velem - Nyugi. Nem az enyém, de senki nem tudja, hogy az, csak mi. Amúgy sem szeretnék egyenlőre gyereket. Elég vagy nekem te! - puszilt az orromra - Árt a szépségednek, ha ráncolod a szemöldököd. - simogatta meg az arcomat

- Persze, hogy nem a tiéd! Még bottal se értél volna hozzá, nem mellesleg engem szeretsz! - morogtam 

Továbbra is puffogva megyek mellette. Még, hogy árt a szépségemnek! Mármint igen, árt. De ez legyen a legkevesebb bajom!Tudom én, hogy ő mindig ilyen. De akkor is. Eh, nem fér össze a mi világunk. Nagyon nem. 

A kezét fogtam és picit lóbáltam kezeinket és dúdoltam, hogy oldjam magamban a feszültséget. Zavar. Nagyon. Omi túl kedves az emberekkel, még ha senki ki se nézi belőle. Tényleg csak akkor bunkózik, ha valami nem okés.