𝙾𝚞𝚛 𝚂𝚎𝚌𝚘𝚗𝚍 𝙲𝚑𝚊𝚗𝚌𝚎 [𝚂𝚊𝚔𝚞𝙰𝚝𝚜𝚞] - 𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃

32.

Sakusa Kiyoomi

Reggel először halk trappolásra, majd a nevem folyamatos mondogatása kezdett el ébreszteni. Félig kinyitva a szemem a hang irányába nézek és Nina kissé kócos fejét pillantom meg. 

- Omi! Omi.... Omi.. - kezdi piszkálni az arcom kuncogva 

Kitárom a szabad kezem, s szinte azonnal a takaró alá bújva fekszik mellém. Mondjuk Atsu csak morgott, hiszen mivel Nina befeküdt, így neki arrébb kellett mennie. Nem szereti mikor felkeltik, ő pedig most felkelt.

- Omi! Tsumu felkelt? - hallottam meg a kislány hangját 

Kedvesem csak a hátára fordult válaszképpen és vett egy nagy levegőt. Eltakarta a szemeit és úgy pihent egy kicsit. 

- Valami olyasmi. - mondom kissé álmos, mély hangon, mire átmászik rajtam és hozzábújik a szőkeséghez 

- Tsumu. Tsumu! - simogatja kedvesen az arcát és mosolyogva figyeli a fiút 

Engem bezzeg piszkált, ő meg simogatást érdemel! Most már igazán elgondolkozok azon, hogy csináljak e neki reggelit. Bár nem tudok haragudni rá, mert még kicsi és egyébként is olyan édes.

Elvette a kezét és álmosan nyitogatta a szemeit. Nos, úgy tűnt, hogy nem gondolkodik máshogyan, mint a többi embernél. Ezzel a kislánnyal is szemét volt. 

- Felkeltettél. - jegyezte meg 

Amolyan figyelmeztetés volt ez, de nem számított. Elkapta a kislányt és hirtelen az ágyban találhatta magát. Persze, nem engedte el, csikizni kezdte - vigyázva a kis ketyerére - könyörtelenül. Már fojt a könnye a nevetéstől és kérlelte, hogy hagyja abba.

Elmosolyodva ülök fel az ágy szélére, majd nyújtózva feltérdelek az ágyra, s Tsumu derekát átkarolva magamhoz ölelve, adok egérutat Ninának aki kacagva szalad ki a szobából. 

- Így sem ébredtem még reggel.... - morgom kedvesem nyakába és ásítva elfekszem az ágyon, magammal húzva Tsumut - Hogy aludtál kedvesem? - suttogom a fülébe és izmos hasfalát kezdem cirógatni

Szeretem, hogy ennyire figyel magára és ennyi idő után is ilyen jól tartja magát. Van benne motiváció és én hiszek benne, hogy megtudja csinálni az egyetemet. Én pedig igyekszem megadni neki mindent, hiszen azok után ahogyan bántak vele szeretnék mindent szebbé tenni neki. Nem hagyom, hogy még egyszer úgy beszéljenek vele. Atsumu megérdemli a világ összes szeretetét. Oka volt arra, hogy olyan lett amilyen. A családja tehetett róla. Az egyetlen ok amiért nem borult ki teljesen, az Akira. Aki tartotta benne a lelket. Akire elsőnek nagyon is féltékeny voltam. Akkor is, ha csak a testvére volt. Ő bármikor megérinthette Atsumut, mindent tudott róla. Én akartam ez a személy lenni. És szerencsére most már az is vagyok. Legalábbis legjobb tudomásom szerint az vagyok. A személy, akiben bízik.

- Melletted mindig fantasztikusan alszom. - felelte jókedvűen 

Kezét az enyémre tette. Ezzel ugyan megállított a simogatásban, de csak fogni akarta a kezemet, ezért nem haragszom rá. Nina topogott vissza a szobába, tisztes távolságra megállva tőlünk. 

- Omi, éhes vagyok! - jelentette ki

Halkan felsóhajtok és elengedve kedvesem felkelek, majd odalépve a kislányhoz felemelem. Egészen könnyű kislány, de ez nem meglepő egy hatéveshez mérten.

- Mit szeretnél enni? - megyek vele a konyhába és mosolyogva ültetem a pultra 

- Tojást, meg szendvicset meg narancslevet. - tapsikol és magához öleli a plüss babáját