𝙾𝚞𝚛 𝚂𝚎𝚌𝚘𝚗𝚍 𝙲𝚑𝚊𝚗𝚌𝚎 [𝚂𝚊𝚔𝚞𝙰𝚝𝚜𝚞] - 𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃

7.

Mikor elkészültem akkor írtam Akirának. Én se megyek egyedül! Kelleni fog valaki, aki visszafog, ha faszságot csinálnék. Bár erre nem ő a legjobb ember, de legalább bízok benne. Na meg talán neki tényleg több esze van, mint nekem és ez a lényeg, nem? Út közben amúgy felvettem Akirát és együtt mentünk ebédelni. Mert hát.... muszáj volt. Pedig most kivételesen semmi étvágyam nem volt és valójában ott is hagytam a kaja nagy részét. Talán három falatot ettem. Ebéd után viszont odasiettem Kiyoomihoz és integettem neki. Emikot pedig megette a méreg. Látszott rajta, hogy nem tudja miért vagyok itt, de a puszta jelenlétem idegesíti. Nagyon helyes, ezt a reakciót akarom látni tőle végig.

- Remélem nem baj, ha Akira is jön. - vigyorogtam 

- De.... Miya! Ez most— - kezdte Emiko, de közbevágtam 

- Dupla randi! - ujjongtam - Mennyire romantikus, nem? - vigyorogtam a lányra 

Ő csak morogva elcsapta a fejét. Láttam, hogy azért Akirára Kiyoomi se számított. Helyes. A meglepetések csodálatosak. Főleg akkor, ha tőlem vannak. Értek a meglepetésekhez. Bár bevallom, volt egy rossz előérzetem. Olyan ez az egész, mint egy vihar előtti csend. Lehet nem most fog csattanni, de a közel jövőben. És ettől tartok a legjobban.

Elindultunk végül valamerre. Nyilván a múzeumba mentünk, de az odavezető úton ők végig beszélgettek én meg hátra maradtam Akirával. Nem zavart, csak.... Nekem kéne ott lennem.

- Jól vagy? Úgy látom fél—

- Nem! - morrantam rá - Nem vagyok féltékeny. Csak kísérők vagyunk. - vontam vállat

- Aha, persze.

Mikor megérkeztünk, akkor Emiko rám nézett és felmért. Én pedig kihúztam magamat és megemeltem a fejemet. Büszke vagyok mikor engem méregetnek.

- Mindig nehéz elhinnem, hogy egy ringyóval járok egy osztályba. - jegyezte meg a lány

Akira azonnal rám nézett, de nem kellett lefognia, mert csak mosolyogva vállat vontam. Nos igen, valójában az voltam, de változtam. És ha én azt mondom, akkor biztosan úgy van. Elvégre most éppen próbálom visszaszerezni a páromat, aki igazából csak játszadozik velem, de én annyira szeretem őt, hogy ez sem érdekel. Rossz embert választottam, de ez a legjobbakkal is megesik, huh?

- Engem legalább akarnak. Ráadásul mind a két nem, azt hiszem ez elég menő. - vigyorogtam

Láttam rajta ahogyan elönti a méreg. Főleg mikor Akira is kinevette. Annyira vicces mikor letöröd valaki egoját, aki alacsonyabb rendű, mint te. Nem is értem hogyan akar a helyemre lépni, mikor nem tud mindenre válaszolni. Mikor csak egy idióta. Az, hogy valaki nálam is ostobább legyen ahhoz tehetség kell.

Kiyoomi elnevette magát a lány reakcióján, majd lágyan megfogta a kezét összekulcsolta ujjaikat, majd a pénztárnál megvette a jegyeket. A lány Kiyoomi vállára tette a kezét és a füléhez hajolva kérdezett valamit, mire Omi megrázta a fejét, de egy apró mosolyt erőltetett az arcára. Nos igen, én csak vigyorogtam, hiszen tudtam, hogy egy fintort tart vissza. Omi sosem szerette, ha idegenek hajolnak bele az aurájába. Én voltam a kivétel. Élveztem az lenni. 

- Mintha haza értél volna! - pillant fel Emiko Kiyoomira 

- Igen.... Csodálatos a régi görög művészet! - ámult el ő is

Alig tudtam levenni a szemeimet Sakusa csodálkozó valójáról. Olyan csodálatos volt, mintha megszűnt volna körülötte minden és tényleg magába szippantotta volna a művészet. Imádom mikor ilyen, nem tudom nem legeltetni a szemeimet rajta. Emiko pedig szinte fortyog a méregtől. Kiyoomi átkarolta a derekát és az egyik szoborhoz vezette.