𝙾𝚞𝚛 𝚂𝚎𝚌𝚘𝚗𝚍 𝙲𝚑𝚊𝚗𝚌𝚎 [𝚂𝚊𝚔𝚞𝙰𝚝𝚜𝚞] - 𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃

31.

A lány szája be sem állt egészen hazáig. Igen, határozottan emlékszem, hogy én is ilyen voltam kicsinek. Beszédes és lelkes. Ez a kislány egy tünemény. És még kedvel is engem!

A kocsiból kivéve Omi a karjaiba vette, s az ajtóhoz lépve bemegyünk. Beszállunk a liftbe, majd amikor a mi emeletünkön kiszállunk a szomszéd lány fogad minket az ajtóban. 

- Újabb levélkavarodás? - sóhajtott szerelmem, majd halkan elnevette magát 

- Talált süllyedt! - kacagja el magát és tekintete Ninára téved - Sakusa-san! Nem is tudtam, hogy ennyire elbűvölő kislányod van! 

- Jaj, nem! Ő a nővérem lánya. Én még nagyon fiatal vagyok hozzá! - nevetett, majd Nina átkéri magát hozzám

Természetesen átvettem őt és így azonnal hozzám is bújt, mire a szomszédunk csak egy apró mosollyal, szinte olvadozva nézett minket. Hát igen, elég aranyos kislány. 

- Szerintem nálunk is van pár leveled. Annyira szétszórt a postásunk. - sóhajtott Omi és kinyitva a lakást a pulthoz lépett, ahol már tegnap összekészíthette a leveleket

Miközben tisztáznak mindent, addig én leteszem Ninát és segítek neki vetkőzni. 

- Tsumu, neked erősebbek a karjaid, mint Kiyoominak! - állapította meg 

- Igen, mert én edzek. - mosolyogtam rá 

- Neki is kéne. - jegyezte meg 

Halkan felnevettem és megsimogattam a kislány fejét. Igazi Sakusa vér folyik benne, ehhez kétség sem fér. Mi több. Szerintem itt nincs is szükség DNS vizsgálatra. Ennivaló kislány.

- Dehogy. Ő tökéletes így ahogyan van. 

- Jó, de ha erősebb lenne, akkor nem morogna mikor fészkelődök. 

- Kikérem magamnak és soha nem morgok! - nézett ránk Kiyoomi morcosan

Csak kuncogtam rajtuk. Nagyon édes kislány. Miután levettem én is a cuccaimat megfogtam a kezét és elmentem vele a nappaliig. Úgy terveztem, hogy leültetem mesét nézni, de nekem is ott kellett ülnöm, ő meg az ölemben foglalt helyet.

Mind a ketten felnevettünk. Még mindig édes mikor morog. Sőt. Túlontúl édes. Ilyenkor mindig halálra akarom ölelgetni!Mondjuk néha még mindig nehéz felfognom, hogy én vagyok az egyedüli a családján kívül, akit undor nélkül érint meg. De ez boldoggá tesz. 

Kaptunk egy-egy puszit, majd el is tűnt a szobájában. Valószínűleg a festménnyel foglalkozik majd. A festménnyel, amin mind rajta vagyunk. Osamu és én is. Testvérek vagyunk, beszéltünk is, a festményen mégis úgy nézünk ki, mint az idegenek. Nem véletlen, ez így a legjobb, ha a szüleink nem tudnak róla, hogy már jóban vagyunk.  

- Tsumu! 

- Igen, hercegnő? - néztem le rá azonnal 

- Te miért szereted Kiyoomit? 

- Miért....? - kérdeztem vissza 

Miért.... ezen sosem gondolkodtam. És bár az alapból nem az erősségem, attól még néha szoktam. 

- Nem tudom. 

- Az hogy lehet? - értetlenkedett, majd megfordult az ölemben 

- Nem gondolkodtam rajta. - vontam vállat - Szeretem őt, mert velem van és ő az egyetlen, aki igazán szeret engem. Megérdemli a világot, visszafogadott engem, pedig csúnya dolgokat tettem. 

- Csúnyákat? 

- Igen. - biccentettem - Omi egy nagyon jó ember. Ő is bajos, főleg ha szocializálódásról van szó.... de remek férfi. És mai napig nem értem Ő vajon miért engem választott - sóhajtottam