𝙾𝚞𝚛 𝚂𝚎𝚌𝚘𝚗𝚍 𝙲𝚑𝚊𝚗𝚌𝚎 [𝚂𝚊𝚔𝚞𝙰𝚝𝚜𝚞] - 𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃

6.

Miya Atsumu

Valójában olyan mélyen aludtam, hogy azt sem érzékeltem mikor Kiyoomi kikelt mellőlem. Nem tudom mikor keltem, de azt tudom, hogy kopogás zavart meg. Felültem és körbenéztem szemeimet törölgetve. Ki az az állat, aki ilyenkor kopog? Nem úgy hangzik, mint aki feladná, így nagyot ásítva keltem ki és indultam meg az ajtó felé. Kinyitva pedig Emikot láttam meg, aki mintha zavarba jött volna. Kócos tincseimbe túrtam. Beakart jönni, de elé léptem. 

- Ki mondta, hogy bejöhetsz? - vontam fel egyik szemöldökömet

- Nem hozzád jöttem! 

- Kiyoomi nem ér rá. - morogtam 

Inkább becsaptam az orra előtt az ajtót. Rohadjon meg, meguntam. Most már Sakusa csak velem foglalkozhat. Főleg azok után amiket tegnap mondtunk egymásnak. Kurvára nem fogom őt feladni. Hibáztam. Igen, a nagy Miya Atsumu tévedett, de belátta és jobbá akarja tenni a dolgokat. Ebben pedig egy fruska nem fog megakadályozni, mert ha kell, akkor meg is ütöm, ha nem ért a szóból.

- Mi ez a hangzavar? - lépett be Omi a teraszról

- Kiyoomi-san! Engedj be, beszélni szeretnék veled! - hallom meg Emiko hangját

Állj! Emiko milyen jogon hívja a keresztnevén? Erre mikor adott engedélyt? És miért nem voltam ott? A jó édes....

Omi hozzám lépett és derekamra tette a kezét, így felnéztem rá. Apró csókot nyomott ajkaimra és a szobába küldött. Nem akartam. Elküldött, el is indultam, de attól még a fordulóban a falnak dőltem, hogy halljam mi a helyzet. Nem tehetek róla, kíváncsi vagyok, mindig is az voltam. Ilyen a természetem. Ah, fene egye meg a jó szívedet, Kiyoomi.

- Emiko! Szia, mi járatban erre? - nyitotta ki az ajtót - Ne haragudj, most keltem nem olyan régen. Gyere beljebb! - invitálja be

Miért hívtad be? Miért engeded neki, hogy betegye ide a lábát? Miért vagy vele kedves? Miért nem küldöd el? Te nem szereted őt. Te engem akarsz! Arról beszéltél tegnap, hogy velem akarsz lenni! Akkor legyél! Itt vagyok. Adj figyelmet.... Ne csináld ezt velem. Ne csináld megint....

- Tudod, kérdezni akartam. - mondta Emiko - Ma délután, ebéd után megint elmehetnénk sétálni, nem? Van egy múzeum a közelben és gondoltam megnézhetnénk együtt. - vetette fel 

Aztán csak megforgattam a szemeimet. Sakusa, ha ebbe belemész, én nem tudom mit teszek veled. Semmi jót, az is biztos.

- Rendben benne vagyok. De ha már oda megyünk akkor kérdezzünk meg másokat is. A csoportos jegy sokkal olcsóbb. - vetette fel az ötletet, ami a lánynak nem annyira tetszik - A művészetisek biztos eljönnek. - folytatta Kiyoomi 

- A helyzet az.... Hogy veled kettesben szerettem volna menni. Úgy, mint egy randi?

Randi? Randi? Kiyoomival? Ilyen nyíltan kimondja? Jó, én is nyíltan hívtam randira azt a bolondot, de ez nem azt jelenti, hogy ezt Emiko is megteheti. Ezt most nem fogom lenyelni! Biztosan nem.

- Rendben! Menjünk. Találkozzunk a házatok előtt körülbelül egy óra múlva!

Beleegyezett.... Belement.... Sakusa Kiyoomi randizni fog egy lánnyal, aki olyan idegesítő, hogy szívesen felpofozná az ember, de....

Ez hihetetlenül rosszul esett. Mintha a lelkembe tiportak volna azzal, hogy elfogadta. Kiyoomi nincs velem, de hozzám tartozik. Nem érzi? Vagy most akkor a tegnap este meg sem történt? Csak álmodtam? Nem is beszéltünk meg semmit? Nem is csókolóztunk tegnap? Ennyire tovább akar lépni?

Nem bírtam tovább, kiléptem a fal mögül és gyilkos pillantásokkal illettem őt.

- Én is megyek! - jelentettem ki

Felvonta a szemöldökét és halkan elnevette magát. Mi olyan vicces? Ne nevess, éppen szenvedek miattad!

- Miért? - simogatta meg a fejemet - Elmegyek öltözni. Csinálj amit akarsz! - suttogta a fülembe

És.... belepuszilt a nyakamba, mire lehunytam a szemeimet. Mikor ellépett mellettem akkor bosszúsan néztem utána. Utálom mikor ezt csinálja. Csinálhatná akkor tovább is, ha már tudja, hogy hol a gyengém. Túlságosan is élvezi a helyzetet, ami nem tetszik nekem. Vissza akarom kapni az én Omimat. Nem tetszik, hogy így játszik velem. Én meg túl gyenge vagyok, hogy ellenálljak. 

 - Akkor? Nem készülsz? Utána téged is el viszlek valahova.

Túl sokat bambultam, így már csak arra eszméltem fel, hogy újra előttem van. És milyen helyes.... Egy egyszerű fehér inget vett fel, sima kissé elegánsabb világos színű nadrággal. Az ing ujját még fel is tűrte. Nem nagyon várt a válaszomra, hamar a konyhába ment.

- Nem vagyok így jó? - néztem utána - Én mindenhogyan szexi vagyok. - vontam vállat 

Bár tényleg fel kellett volna öltöznöm. De elterelte a figyelmemet, így leintettem és bementem a szobába, hogy felöltözzek rendesen. Felvettem egy fekete pólót meg egy szürke nadrágot. Felsőt nem viszek, szerintem nem lesz hideg. Most a tükör előtt állok és a hajamat állítom. Bár egy pillanatra megálltam. Elmegy a csajjal, aztán velem. Mi vagyok én, valami B terv?

Végül is, ilyen az én szerencsém. Mindig második. Mikor összejöttünk, akkor mindig a cég volt az első. Miután megbeszéltük, hogy több időt fog velem tölteni, akkor pedig a családjával volt. Tényleg csak egy trófea lennék? Tényleg ennyit érek? Megakar tőlem szabadulni azzal, hogy folyamatosan figyelmen kívül hagy és játszadozik velem? Mert kezdem elveszteni a reményt, hogy visszakaphatom őt. Rosszul esik, de magamnak csináltam, igaz?

Mire feleszméltem ő már az ajtóban állt és egy apró mosollyal nézte ahogyan készülök. Nem vette észre.... Szóval tényleg nem figyel rám.

- Az arcodra van írva, hogy ez nem tetszik neked. - jegyezte meg - De mivel nem vagyunk együtt így remélem nem baj, hogy randira megyek. - mondta s elnevette magát - Előre megyek, mert elkések. Az étteremnél találkozunk! - intett

Megint egyedül hagyott a gondolataimmal. Nem fogom ezt kibírni. Miért ilyen boldog nélkülem? Velem kéne boldognak lennie. Tökéletes vagyok neki és azt mondta szeret engem. Én elhittem neki, hogy szeret. Talán rosszul fejezem ki neki, hogy igenis szeretnék vele lenni? Vagy....?

"- Ugyan.... vedd észre magadat, Atsumu. Te csak egy kurva vagy a szemeiben."

"- Lehet te így gondolod, de nézz magadba.  Az egyetlen jó tulajdonságod, hogy helyes vagy. Viszont más? Mit tudsz felmutatni? Nem értesz semmihez, teljesen tanulatlan vagy és igazi szemét másokkal. Szerinted pont kelleni fogsz valakinek?"

Az emlékek csak úgy megrohamoztak. Anya szavai visszhangzottak a fejemben és nem hagytak nyugodni, muszáj volt megmosnom az arcomat. De a tükörben is csak a szánalmat láttam visszaköszönni. Miért? Tényleg ennyire reménytelen lennék? Nem értek semmihez, nem nagyon tudom hogyan működnek a dolgok, de közben meg annyira igyekszem. Próbálok pozitív maradni, fent akarom tartani a maszkomat, hogy ne essek pofára.... De az ilyen szituációkkal mit kezdjek? Sosem tudtam rendesen megfelelni, valakinek mindig szemet szúr a sajátos stílusom, de.... talán mégsem kellett volna kikezdenem vele. Vele ellentétben én unalmas és idegesítő vagyok. Talán túl sok voltam neki, nem? Nem tud kezelni ennyi mindent és lehet nem is akar. Nem kéne hibáztatnom. Azért se lehetek mérges, mert mással kezdi újra. Csak azért játszik velem, hogy visszaadja a sok fájdalmat, nem igaz? Mondjuk tudhattam volna.

Anya is megmondta régebben, hogy nem érdemlem a boldogságot. Túl felesleges vagyok a világnak. Miért akarna pont engem bárki is?