𝙾𝚞𝚛 𝚂𝚎𝚌𝚘𝚗𝚍 𝙲𝚑𝚊𝚗𝚌𝚎 [𝚂𝚊𝚔𝚞𝙰𝚝𝚜𝚞] - 𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃

10.

Miya Atsumu

Az estém részben jól telt, a másik részben viszont rémesen. Alig tudtam elaludni, mikor pedig sikerült, akkor is volt, hogy felijedtem. Szerencsére Omit nem keltettem fel. Örülök, hogy nem hallja a gondolataimat. 

Reggel viszont már keltett is, hiszen valaki jött hozzánk. Kopogott és csengetett egyszerre, így Omi nyűgösen szólt nekem, hogy nyissam ki, miközben bökdösött. Morogva hessegettem el a kezeit.

- Hagyj, nyisd ki te. - morogtam és átfordultam a másik oldalamra 

Aztán hirtelen a földön találtam magamat. Azonnal felültem és morcosan néztem az ágyon fekvőre, aki csak nyugodtan fordult a hátára. Lelökött?!

- Jól van, jól van. - keltem fel a földről

Fejemet fogva mentem el az ajtóig. Igazából el is felejtettem a foltokat magamon. Jelenleg olyan fáradt és mérges vagyok, hogy teljesen kiment a fejemből.Kinyitottam az ajtót és picit fentebb kellett néznem. Akira?

- Tudtam! - vigyorgott - A körülöttetek lévő házban biztosan hallotta mindenki. - nevetett fel

- Még.... álmos vagyok. - ásítottam

- Képzelem. - kacsintott

- Lelökött az ágyról.

Akira szája elé tette a kezét, de hamarosan felnevetett ahogyan beengedtem őt. A konyhába mentünk, ahol leültem az asztalhoz. Rohadék, kinevet. Mondjuk ellenkező esetben én is biztosan kinevettem volna, elvégre mégis csak.... lelöktek. Csak azért, hogy kinyissam az ajtót.

És az emlegetett már meg is jelent hamarosan, hajába túrva jött be és nézett végig rajtunk morcosan. Valószínűleg az a baj, hogy fel kellett kelnie. És hogy hangosak vagyunk.

- Jó reggelt Sakusa! - vigyorog Akira és kacsintva pillanat rá

- Na, tetszik a látvány? - kérdezte szemeit forgatva 

Elment mellettünk és elkezdett kávét csinálni. Abban a kis időben pedig Akira meg én szemmel beszélgettünk. Szerencsére megértjük egymást. Na meg, én arra eszméltem fel, hogy Kiyoomi elém is letett egy kis kávét a kedvenc bögrémmel, valamint a hátamra is simított mielőtt kiment a konyhából. Mindig olyan figyelmes.... Kár, hogy semmit se jelent.

Felvontam egyik szemöldökömet de megforgattam a szemeimet. Még meg sem néztem magamat a tükörben. Akira előre hajolt és engem nézett izgatottan. Szerintem az előbbi jelenettől rájöhetett egy instant fanolás, mert úgy vigyorgott, hogy csoda, hogy nem vinnyogott.

- Na? Naa? 

- Semmi. - néztem le a kávéra

- De.... az hogy lehet? Hiszen— 

- Nem jelentett semmit. - morogtam

Zavar, hogy tényleg nem lesz belőle semmi. Több időt kell eltöltenünk, de ha folyamatosan lefoglalják őt is, akkor hogyan? Fájt kimondani, de Omi mondta maga, hogy nem jelentett semmit. Szóval most megint várnom kell. Nem megy ez nekem, ha folyton ilyen rosszul érzem magamat, nem? De, szerintem is. Vagy várok, vagy feladom. De egyiket se akarom.

- Ma elmegyünk randizni. Szóval el kell mennem veled valahova amíg összekészül. - informáltam 

- De hát ez kurva jó! - kiabálta el magát izgatottan

- Shh! - pisszegtem le azonnal

- Bocsánat. - motyogta - De ha ez nem jelentett semmit, akkor mi fog?

- Nem tudom. - sóhajtottam

Elhúzta a száját, ahogyan én is. Talán nem kéne futnom Omi után. De nem tudok leállni. Mi egymásnak vagyunk teremtve, csak miattam elcsúszott. Ahogyan tegnap is. Biztos valahogyan elrontottam valamit amiért ezt válaszolta. Vagy csak tényleg én gondolom túl és nem is jelent semmit, ha random lefekszel az emberrel, akit szeretsz. Jóvá akartam tenni, de nem sikerült. Mérges vagyok magamra e miatt.