𝙾𝚞𝚛 𝚂𝚎𝚌𝚘𝚗𝚍 𝙲𝚑𝚊𝚗𝚌𝚎 [𝚂𝚊𝚔𝚞𝙰𝚝𝚜𝚞] - 𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃

29.

Másnap korábban keltem, mint Omi. Mert hát ugye én ma futni akartam reggel.Kimentem a szemem törölgetve, mikor megcsapta a fülemet egy beszélgetés. Ash beszélt valakivel telefonon. Az illetőt "asszonyom"nak hívta és gépiesen beszélt hozzá. Aztán hallottam párom nevét.Nem bírtam ki, berontottam a vendégszobába. Ash rám nézett és letette a telefont. 

- Kivel beszéltél? - vontam kérdőre

 - A főnökömmel. Ma elmegyek a cuccaimért. - kelt fel az ágyról és nagyot nyelve megy el mellettem 

A nappaliba megállt és az ujjaival kezdett játszani. Felmorrantam. Velem nem játszik az is biztos! Utánamentem és flegma stílusa miatt még inkább felforrt az agyvizem. 

- Kiyoomi mikor kel fel? Megígérte, hogy elvisz a munkahelyemre. - tette karba kezeit  

Megragadtam őt a pólója nyakánál és idegesen méregettem. Kinek képzeli ez magát? Megütöm. Vagy most, vagy később, de egészen biztosan betöröm legalább az orrát.

- Hallottam amiket mondtál. Mondd el kivel beszéltél és miért akarod ennyire, hogy Kiyoomi egyedül legyen veled? Nem kellesz neki. - morogtam

- Mert még mindig szeretem! - mondta a szemeimbe nézve - Mind a ketten hibát követtünk el amikor együtt voltunk vele.... Te valamiért különleges vagy neki, de ahogy tudom többször megcsaltad. - mondta és a hajába túrt - Mond csak.... Tényleg szereted? - suttogta, s elfordította a fejét

Felvontam egyik szemöldökömet majd elengedtem és picit löktem rajta. Majdnem elesett, de sajnos megtudta tartani magát. Kis görcs. Idejön és osztja az észt. Meg jön ezzel a "még mindig szeretem" dumával. Ugyan kérlek.... Ha valakit szeretsz nem alázod meg. 

- Persze, hogy szeretem. - morrantam fel - Mindent megtennék érte és nem fogom hagyni, hogy egyedül legyél vele. 

Kihúztam magamat és felemeltem a fejemet egy kicsit. Itt én vagyok az úr, ő itt egy kis senki. Egy paraszt, akit azonnal eltakarítok innen, ha nem akar beszélni. Addig kitalálom milyen módszert használjak.

- Kivel beszéltél?

- Nem mindegy az neked, hogy kivel beszéltem? Egy ismerősömmel. - csattant fel 

- Nem mindegy, mert— 

Kinyílt az ajtó, így arra kaptam a fejemet. Kiyoomi morcos jelenleg, úgyhogy óvatosan kell bánni a szavakkal. Visszanéztem arra a seggdugaszra. Nem tetszik ahogyan nézi az Én páromat. Az enyém. És ha kell szívesen meg is mutatom neki.

- Miért kell korán reggel hangoskodni? Az ember nem tud nyugodtan aludni. - morogta fekete tincsei közé túrva

Ah, nagyon morci. De mégis jeleznem kéne neki, hogy valami nem oké. Amit pedig úgy lehet, hogy úgy beszélek ahogyan nem szoktam. Akkor általában leveszi. 

- Sajnálom Omi. Csak nekimentem véletlen és túl feszült voltam. Az én hibám. - mosolyogtam rá 

 Még akkor is őszintén mosolygok rá, ha próbálom rávezetni valamire. Nem tudok nem őszinte mosolyt ejteni felé, legyen szó bármilyen érzelemről is.

Omi csak halványan bólintott, miszerint érti, majd megállt Ash előtt. Barna tincseibe markolva emelte meg a fejét, mire az felszisszent. De én nem tudtam sajnálni, hiszen megérdemelte. 

- Nem azt mondtam, hogy takarodj mire felkelek? - morogta

Aztán a konyhába ment, de az a kis bolha így is utána ment, hogy megkérje; beszéljenek. Bár nem láttam Omi arcát, biztosan grimaszolt egyet szokásához híven, majd közölte a fiúval, hogy ő nem akar beszélni, aztán engem hívott magával. A kistermébe mentünk, ahol amint bementünk én becsuktam az ajtót, ahogyan felé fordultam ő pedig arcomra simított. Belebújtam tenyerébe ahogyan megsimogatta az arcomat.