𝙾𝚞𝚛 𝚂𝚎𝚌𝚘𝚗𝚍 𝙲𝚑𝚊𝚗𝚌𝚎 [𝚂𝚊𝚔𝚞𝙰𝚝𝚜𝚞] - 𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃

4.

Sakusa Kiyoomi

A szállásra menet bementem egy művészboltba, ahol vettem egy pár dolgot. Egy nagyobb méretű vászonnal a hónom alatt mentem vissza a kis házba. Ott lepakoltam a felesleges dolgokat és kimentem a teraszra, ahol a fejemre tettem a fejhallgatót, majd elkezdtem festeni a zenére. Hagytam, hogy az ecset vezesse a kezem, így a vonalakból egy idő után elkezdett valami kialakulni. Miya.... Ismét Ő tűnik fel a festményben. A haja színe, csillogó szemei, telt alsó ajka és különös fülei, tökéletes orra.... Akaratlanul használtam olyan színeket, amik jellemzik a fiút.... Pasztell sárga, barna.... Sóhajtottam és inkább megpróbáltam valami jobbat kihozni belőle. A nyakamba tettem a fejhallgatóm és csak akkor tűnt fel, hogy mennyire elment az idő.

A szobában Atsumu, Akira és még néhány srác hangosan nevetve beszélgetnek.

- Menj ki és beszélj vele! Ha nem teszed, rá fogok mozdulni! - hallok meg egy számomra ismeretlen hangot 

Kikapcsolom a zenét és visszateszem a fülesem. Így talán elnyomja a hangokat, de mégis inkább a festményre tudok koncentrálni, meg talán hallom, ha rólam van szó. És biztosan rólam volt, mert hallottam ahogyan Atsumu fejfájásra hivatkozva szabadkozik az ötlettel szemben. De Akira megoldotta; azt kiáltva, hogy a levegő majd segít, kilökte és ki is zárta Atsumut, aki csak kétségbeesetten kopogott, hogy engedjék be.

Félszemmel hátra pillantok és meglátom Atsumut, ahogy kopog az ajtón és megpróbálja kinyitni. 

- Minden rendben? - veszem le a fejemről a fejhallgatót és felé fordulok a széken ülve 

- Ja, minden fasza. - biccentett felém fordulva - Csak kijöttem levegőzni.

Kissé oldalra billentem a fejem és felállva leveszem a vásznat az állványról, majd egy másikat teszek rá. A képet a korlátnak támasztom és közelebb lépek a fiúhoz. Távolról érzem, hogy ivott. Hogyan hozták be a professzor tudtán kívül? Nem, inkább nem akarom tudni. 

- Gyere, ülj le és igyál egy kicsit. - ültettem le a székemre és a kezébe adtam a bontatlan üvegem

Megrázta a fejét és visszaadta az üveget. Aha, ilyet nem játszol velem. Dől belőled az alkohol, te iq bajnok. Víz kell neked.

- Igyál. - adom neki vissza 

Elfordítom a vásznat és elkezdem lefesteni a naplementét. Elég nehéz dolgom van, hisz bent hangzavar van és biztos, hogy mindent összehánynak azok a barmok és nekem kell feltakarítani. Halkan felsóhajtok és megigazítom a hajam. 

- Nem esett bajod az esésnél? - szólalok meg egy idő után, de nem nézek rá 

Nem tehetem, mert akkor ismét elrontom a képet. Egyrészt túl nagy hatással van rám, biztosan megint őt kezdeném el rajzolni, másrészt szeretném megfesteni a pillanatot. Amihez nem lesz elég időm. Ezért a táskámból elővettem a kamerám és csináltam egy fotót, hogy később tudjam folytatni az alapján. Folytatni akartam, de mögém lépett, hogy kezeit a vállaimra tegye. Magasabb vagyok, mint ő, de akkor is elér. Mondjuk nem is sok a különbség kettőnk között. Bár kérdeztem a jó előbb, ő csak akkor válaszolt mikor elkezdett masszírozni. 

- Ezt én is kérdezhetném tőled. - mondta mellékesen - Rádestem, nem fájt?

Beharapom alsó ajkam és a kezembe veszem az ecsetet. Felsóhajtok és rápillanatok a vállam felett. Ismerjük egymást, mint a saját tenyerünket. Tudjuk, hogy mi kell a másiknak.... Még így is, hogy történt, ami történt. 

- Én jól vagyok. A lényeg, hogy nem esett bajod. - mondtam és ismételten a tájképpel foglalkoztam - Tsumu.... Én, örülök, hogy jól vagy és jól érzed magad. Ez sajnos mellettem nem hiszem, hogy így lett volna. - mondom keserű mosollyal ajkaimon és lerakom az ecsetet - Örülök, hogy boldog vagy! - fordulok felé és megölelem