𝙾𝚞𝚛 𝚂𝚎𝚌𝚘𝚗𝚍 𝙲𝚑𝚊𝚗𝚌𝚎 [𝚂𝚊𝚔𝚞𝙰𝚝𝚜𝚞] - 𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃

14.

Este megint együtt voltunk, ami miatt én megint jól érzem magam. Bár igazából tegnap már nem volt kedvem fürdeni, amit jeleztem Omi felé. Húzta a száját, de már ahhoz is fáradt volt, hogy lelökjön az ágyról, nem hogy kiabáljon velem.

Másnap kivételesen én keltem hamarabb. Aminek amúgy nem volt nagy jelentősége, hiszen még éppen csak jött fel a nap. Szóval amíg feküdtem, addig Sakusa göndör fürtjeivel játszottam. Néha megsimogattam az arcát is. Olyan kis.... édes volt. Olyan szép mikor alszik. Nem az a morcos arca van, mint mindig. Hanem egy békés kisgyerek.... annyira imádni való! Nem tudom hogyan érdemeltem ki őt, hiszen folyton csak bajt okozok neki. Vajon jól érzi magát velem? Szeretném tudni, de nem fogok csak úgy rákérdezni.

Bár a válasz valószínűleg az lenne, hogy igen. De én azt elhihetem neki? Vagy sem? Csak mert nagyon úgy érzem, hogy teljesen elvette az eszemet és ha azt mondaná, hogy már nem akar összejönni velem, akkor teljesen összeomlanék. Úgy érzem ő az igazi. De ezt kijelenthetem? Együtt se vagyunk, mert ezek nem jelentenek semmit.

Kiyoomi kizökkentett mikor megfogta az arcán lévő kezemet és maga alá tepert. Bár megmosolyogtatott egy kicsit. Édesem. Ráadásul a mellkasomra feküdt, ami végtelenül boldoggá tett. Olyan, mint egy morgós feketemacska.

- Miért kell felkelteni..? Még a nap sincs fent. - morogta reggeli, rekedtes hangján és magunkra húzta a takarót

Halkan nevetve kezdtem simogatni a fejét és élveztem, hogy rajtam fekszik tulajdonképpen.

- Bocsánat. - suttogtam - Aludj nyugodtan.

Bár úgy tűnt tényleg vissza is fog aludni. Remélem kényelmes párna vagyok, mert szeretném, ha tudna aludni még egy kicsit. Rosszul érzem magam amiért felkeltettem. Mondjuk talán nem segít neki, hogy most is a fürtjeivel játszok. De hát.... Nem bírom ki, annyira imádom.

- Remélem elmész fürdeni. Tegnap este kihagytad. - suttogta és nyakamba temetve arcát kezdett puszilgatni - Nem tudok aludni.... Így már nem. 

Feltápászkodott miután megsimogatta az oldalamat és kinyújtózott. Én pedig csak legeltettem rajta a szemeimet. Az éhes szemeimet. Szerintem ha nem láthatnám mindennap, akkor beteg lennék, vagy hisztis, vagy akármi, csak nem normális.

Megforgattam a szemeimet mikor eljutott a tudatomig, hogy mit mondott. Hát persze, a fürdés. De hey!

- Neked is fürdened kell. - ültem fel - Mert hát, hozzám bújtál. Szóval megint piszkos lettél. - érveltem - Fürdesz velem? - billentettem meg a fejemet

Arra gondoltam még, hogy felnyírhatnám a hajam rendesen. Mármint alul. Biztosan úgy is nagyon jól néznék ki! Bár erről még neki nem is mondtam semmit. Mindegy. Nagyon tetszeni akarok neki. Bár már így is csak én járok a fejében.Helyes, egyébként.

- Tudom, tisztában vagyok vele, hogy nekem is fürdenem kell. - pillantott le rám - Igen, de csak akkor, ha most nem esel nekem! - tette drámaian kezét a homlokához

Mosolyogva nézek fel rá, hiszen ez gonosz volt, de igaz. Nem tehetek róla. Nem tudom türtőztetni magam, bár.... együtt se vagyunk. Eh, ez így nem jó! Én hivatalosan is azt akarom, hogy a pasim legyen! Újra.... Kérjen meg, én úgyis igent fogok mondani. Bármelyik percben megkérdezheti, én pedig azt fogom mondani, hogy igen. Ilyen egyszerű. Így csak elbizonytalanodok. Vajon tényleg akar tőlem valamit, vagy neki így jó?

Nevetve hajolt le hozzám és adott egy gyors csókot. Felsegített utána és a kezét fogva lépkedek mögötte. Közben megkérdezte mit szeretnék reggelizni, de.... Nem tudom. Szeretek enni, teljesen mindegy mi az, csak egyek. Talán ez a legjobb tulajdonságom, huh?