You make me feel like I'm alive again

Part 53

Túl vagyunk az amerikai nagydíjon, sőt túl vagyunk mostmár Mexikón is. Sajnos Checo nem teljesített jól, de legalább találkozhattam a feleségével Carolaval, akit kifaggattam mindhárom terhességéről és aki ellátott engem egy csomó csomó tanáccsal.

Véget ért a Sao Paulo-i nagydíj. Max fantasztikusan teljesített, ő volt ma a legjobb. Megnyerte a nagydíjat, pedig a 17. Helyről rajtolt. Viszont Lando...nos Lando nem volt formában. Pole pozícióból indult, ennek ellenére hatodik helyen végzett. Ami nem vészes, mert mindenkinek lehet rossz napja, ez ilyen. Minden pilótának belefér egy-két baki és a rajongók el is fogadják, mindaddig, amíg nem Lando az. Mert Landonak nem fogadják el ha hibázik. A halálát kívánjàk. Lando pedig szörnyen túlgondolja a dolgokat, padlóra küldi és ezen gyötri magát napokig.
Éppen készülünk a futam utáni bulira. Igazából én már készen is voltam, ezért átmentem Georgehoz.
-Na mizu?- kérdezte miközben a haját csinálta.
-Felmentél már az internetre?- érdeklődtem- Szörnyű, amiket Landoról írnak- fújtam egy hatalmasat.
-Csak ránéztem, de valóban katasztrófa- értett egyet- Haza is ment- tette hozzá csak úgy mellékesen- Még pár óra és leszáll Monacóban a gépe ha jól tudom- avatott be, mire felszakadt belőlem egy gondterhelt sóhaj, George pedig kérdőn vezette rám a tekintetét- Min töröd a fejedet?- érdeklődött.
-Hazamegyek- mondtam-  lehetőleg a Red Bull magángépével, mert nem fogja bírni- rágtam a szám szélèt- Ismerem. Jobban, mint saját magamat- suttogtam- És most kell neki a támogatás.
-Te tudod, de azért csak óvatosan- figyelmeztetett George, amire a válaszom csupán szemforgatás volt.

Néhány telefonnal sikerült elintéznem, hogy apáék magán gépével hazamenjek. Azért esett a választásom a Red Bull gépére, mert apa megérti, hogy miért kell hazamennem, a Mercedes csapatát pedig nem akartam azzal szivatni, hogy elviszem a gépet. Kezdetét is vehette a 15 órás út. Legnagyobb tudomásom szerint Lando gépe 5 óra múlva ér földet, szóval csak tíz órát kell túlélnie egyedül.

*16 óra múlva*
Hála az égnek sikerült aludnom a gépen, úgyhogy fáradt nem vagyok. Vettem pár dolgot a boltban, amire úgy éreztem szükségem lesz és el is indultam Landohoz. Bekopogtam a lakása ajtaján és csak reménykedtem benne, hogy beenged.
Pár perc múlva hallottam, hogy kattan a zár. Lando egy bő melegítőben és bő pulcsiban, kócos hajjal, vörös és karikás szemekkel nézett rám. Szomorúan sóhajtottam, majd beléptem mellette a lakásba. Nem szólt semmit, csak visszament a szobájába és folytatta azt, amit eddig is csinált. Ön utálatba kezdett. Csak fekszik az ágyán és bámulja a plafont. Szörnyű így látni azt az embert, akinek a legnagyobb a mosolya a világon. Kivettem a táskámból a cuccokat, amiket neki hoztam, majd utána mentem.
-Norris- léptem be hozzá, mire felém kapta a fejét- Hoztam kaját, egyél kérlek- néztem rá szinte könyörgőn- Tavaszi tekercs, a kedvenced. Meg hoztam csokit- mosolyogtam rá halványan- Kinder- mondtam ki a márkát, mire az ő arcán is megjelent egy apró mosoly, de rögtön el is tűnt.
-Sao Pauloban kéne buliznod- mondta meggyötörten.
-Nem Lando- ráztam a fejem- Nekem most itt kell lennem- sóhajtottam- Mennyit aludtál?- kérdeztem.
-Semmit- suttogta maga elé- Az emberek azt akarjàk, hogy meghaljak- nézett rám üveges tekintettel.
-Erre ne gondolj! Senkit nem érdekel, hogy ők mit gondolnak- ráztam a fejem- Gondolj a barátaidra, ők azt akarják hogy élj, ahogy a családod és a csapatod is- mondtam halkan- Az emberek gonoszak, de nem szabad nekik hagyni, hogy megtörjenek, jó?- kérdeztem, miközben végig vezettem rajta a tekintetemet. Csak feküdt. A teste minden pontja azt jelezte, hogy fáradt és kimerült, remegett mindene és a szeme folyamatosan könnyekkel telt meg.
-Nincsenek barátaim- mondta maga elé.
-Lando elég! Vannak barátaid- akadékoskodtam- Kezdjem el sorolni?- kérdeztem.
-Hajrá- biccentett.
-Carlos, Charles, Esteban, Pierre, Max, Checo, Daniel, Lewis és George- soroltam fel a baráti társaságunkat- a csapattársad, Oscar. Én- mondtam egyre halkulva.
-Lyn...- húzta szomorú mosolyra a száját- Egyikőjük sem keresett- mondta- Csak beletörődtek, hogy eljöttem- vont vállat- Csak te vagy itt.
-Attól még szeretnek és erről nem nyitok vitát- zártam le a témát- Egyél és utána aludj- utasítottam.
-Közel 24 órája nem aludtam, nem fogok csak úgy elaludni- mondta- Éhes meg nem vagyok.
Francba.
Úgy helyezkedtem az ágyon, hogy a fal megtámassza a hátamat, erre a mozdulatomra Lando is felült.
-Gyere- mutattam a combomra- Rakd ide a fejedet- pontosítottam.
-Nem- mondta egyszerűen.
-Miért nem hagyod, hogy valaki segítsen?- néztem rá komolyan, mire megadóan elfeküdt úgy, hogy a feje a combomon pihenjen.
Az ujjaimat óvatosan belevezettem a hajába.
-Csukd le a szemedet- utasítottam, ő pedig így tett. Fél óra sem telt el és már aludt. Egyenletesen szuszogott az ölemben, a remegése leállt és úgy tűnt jó sokáig fog aludni.

-Mi folyik itt?- ült fel hirtelen, körülbelül egy óra múlva.
-Nyugi, csak aludtál- tettem le magam mellé a telefont- De nem sokat. Nem akarsz visszaaludni?- kérdeztem, miközben aggódva méregettem.
-Nem- vágta rá azonnal- Megnézem a közösségi oldalaimat- vette kezébe a telefonját, amit el is kezdett nyomkodni- Hol van minden app?- nézett rám értetlenül.
-Letöröltem- válaszoltam egyszerűen- Majd visszatöltöd pár nap múlva, ha enyhülnek a dolgok- mondtam.
-Túl jó vagy erre a világra- mondta, miközben kimászott az ágyból- Eszünk?- indult meg a konyha felé, mire halványan elmosolyodtam. Jól lesz.

Némán ettük a tavaszi tekercseket, amikor a telefonom üzenetet jelzett.

carlossainz55: Na? Hogy van Lando?
lynett_horner: Hát, őszintén nem tudom. Most végre eszik és már aludt is...
carlossainz55: Akkor jó

-Csak szólok, hogy Carlost érdekli hogy hogyan vagy- mondtam a brit pilótának fel sem nézve a tányérból.
-Hm?- nézett rám kómásan.
-Carlos azt kérdezte, hogy vagy- ismételtem el, mire biccentett.
Megnéztem az időt. 17.30.
-Szerintem én lassan megyek-szólaltam meg újból.
-Miért?- kérdezte értetlenül.
-Fél hat van és fáradt vagyok- adtam választ- Nincs otthon kajám, szóval még boltba is kell mennem- fakadtam ki- Iszonyatosan kívánom a savanyút, de egyszerűen sehol nem találtam kedvemre valót- kezdett könnybe lábadni a szemem- És kinőttem egy csomó ruhámat- sírtam el magam, Lando arcán pedig megjelent a rémület.
-Nyugodtan maradj és feküdj le- mondta- Van itthon ecetes uborkám és savanyu gumicukrom is, választhatsz- indult el a spájzba- A ruháid miatt pedig ne aggódj- legyintett.
-Nem tudom miért akadtam ki- fújtam egy hatalmasat, és a könnyeimnek már nyoma sem volt- Biztos a hormonok- vontam vállat- De köszönök mindent- mosolyogtam rá.
-Ne hülyéskedj, most én tartozom köszönettel- lépett elém- Nélküled nem bírtam volna ma túl élni- ölelt meg óvatosan, de szinte azonnal el is akart tőlem távolodni. Nem engedtem neki, hanem szorosabban bújtam hozzá.
-Szeretném ha Norris lenne- suttogta a fülembe, de nem teljesen volt világos, hogy mire érti- A baba neve, Lando Emilian Norris- helyesbített, nekem pedig a szívem a torkomba ugrott.
Vajon akarja a babát, vagy csak nem akar leégni a média előtt....

Sziasztok!!! Itt is lenne az újabb rész. Remélem tetszik nektek. Jó olvasást és köszönök minden kommentet, vote-ot és olvasót❤️❤️❤️❤️❤️