You make me feel like I'm alive again

Part 52

-Ne aggódjanak minden rendben van- mosolygott ránk az orvos- Az ilyen fájások néha normálisak, főleg ha stresszes időszakon megy keresztül az anyuka- nyugtatott.
-Akkor a baba jól van?- kérdeztük egyszerre Landoval és Maxxel.
-Tökéletesen. De ha jelentkezik még fájdalom és esetleg vérzéssel társul, akkor jöjjenek azonnal- mondta komolyan, mire bólintottam.
-Nagyon köszönjük- mosolyodtam el én is- Esetleg a neméről tudunk valamit?- érdeklődtem- Persze tudom, az csak később megállapítható- vágtam rá azonnal.
-Ez igaz- kezdte a doktor úr- De a kisbaba jól fekszik úgyhogy, bár nem ígérem biztosra, de úgy tűnik kisfiuk lesz- mondta az ultrahangot nézve.
Azonnal elöntötte a boldogság az egész testemet. Kisfiam lesz! Még az örömkönnyek is megjelentek a szemem sarkában úgy vigyorogtam.
-Gratulálok- nyomott puszit Max a fejemre, majd Landohoz fordult és kissé habozva, de megszólalt- Neked is- mondta végül. Lando arcára kiült a meglepettség, majd egy halvány mosollyal az arcán biccentett.

Éjszakára bent kellett maradnom a kórházban, de reggel már mehetek is haza.
-Bent maradjak?- kérdezte Max, mielőtt kilépett volna az ajtón.
-Dehogy- legyintettem- Meg leszek. Köszönök mindent- mosolyogtam rá, majd intett és elment.
-Én ne maradjak?- kérdezte Lando még mindig az ágy mellett ácsorogva.
-Nem kell köszi- erőltettem magamra egy halvány mosolyt.
Elindult ki a szobából, majd az ajtóban megállt és visszafordult.
-Mi lesz a neve?- kérdezte halkan.
-Lando Emilian Horner- sóhajtottam, ő pedig elmosolyodott, majd óvatosan megrázta a fejét.
-Jó éjt- köszönt el végül.

*Austin*

-ÚRISTEN!- kiáltottam fel a hotel szobámban, majd azonnal átszaladtam a mellettem lévőbe- Carlos nem akarlak zavarni- nyitottam be- De rúgott a fiam!!- sikongattam örömömben- Fogd meg- raktam a kezét a hasamra.
-Jajj de jó!- lelkesedett be Carlos- Ez tök jó- vigyorgott- Na várj- mondta és elkezdett valamit szélsebesen gépelni a telefonján.

Carlito: Gyertek sos!!! A baba rugdos!!
Charlie: Megyek!
Honey Badger: NE! Én nem tudok ott lenni, beszéljetek rólam, hogy ne felejtsen el

Az üzenetek után kopogás hallatszódott.
-Gyere!- szóltunk egyszerre a spanyol pilótával.
Legnagyobb meglepetésünkre Lando jelent meg a szobában.
-Hát te?- kérdezte Carlos meglepetten.
-Azt írtad jöjjünk, mert rúgott a baba- mondta, mintha nem lenne egyértelmű.
-És ez téged érde...- kezdtem volna flegmán beolvasni neki, de Carlos befogta a számat és a hasamra mutatott.
-Fogd meg. Érezni- bíztatta a brit pilótát. Óvatosan megérintett a hasamat és éreztem, hogy a kis Lando Emilian rugdalózni kezd. Lando arcán megenyhültek a vonások és halványan elmosolyodott. Percekig csak fogta a hasamat és átélte a pillanatot.

*Lando szemszöge*

Fantasztikus érzés volt. A baba ott mozgolódott Lyn hasában. Az én babám. A fogas kerekek azonnal forogni kezdtek az agyamban. Talán mégis jó lenne a család, ugyanakkor a gondolat megijeszt. Szinte még gyerekek vagyunk. Buliznunk kéne futamok után, de ehelyett a gyerekemhez kéne hazamennem, ami szintén csodálatos lehet, de úgy érzem gyerek nevelne gyereket. Nem vagyok apa figura, még nem. És szerintem mostmár Lynett is belátta, sőt, biztos vagyok benne, hogy minden erejével azon van, hogy sikerüljön olyan párt találnia, aki jó apja lesz a gyerekünknek. Én nem akarok bekavarni, akkor sem ha a szívem beleszakad. Hiszen hiába érzem úgy, hogy lehet szívesen vállalnám Lynnel a babát, ő már csalódott bennem és nincs több esélyem.
-Na?- kérdezte Carlos.
-Csodálatos- feleltem teljesen elámulva. Lyn arca meglágyult és óvatosan a spanyol barátom is elemelte a szája elől a kezét. Tudtam, hogy Lynett be akar szólni valamit, meg is értem, de hálás vagyok Carlsonak, hogy nem hagyta neki, mert most kifejezetten rosszul esett volna.

Márcsak ketten voltunk Carlossal a szobában és meglehetősen elbambulhattam, mivel a barátom vállon lökött.
-Most épp miért gyötröd magad?- kérdezte.
-Hm?- néztem rá, visszatérve a valóságba.
-Min agyalsz?- kérdezett rá újból.
-Min nem?- feleltem kérdéssel a kérdésre- Tudod- kezdtem bele- Igencsak furcsa dolgokat kezdtem érezni- mondtam, majd rövid hatás szünetet tartva folytattam- Zavar a tudat, hogy valaki más fogja nevelni az én gyerekemet- mondtam ki egy szuszra, ami nyomta a lelkemet.
-Lando- sóhajtott Carlos- Én lennék a világ legboldogabb embere, ha ez tényleg így lenne- kezdte monológját, de félbe szakítottam.
-De tényleg így van!- erősködtem.
-Szerintem az a tudat zavar, hogy ki lesz Lynnel, nem az, hogy ki lesz a babával. És bár megértelek és te vagy a legjobb barátom, de ez nem fair dolog tőled és ezt te is tudod. Tisztában vagyunk vele mindketten, hogy mit, hogyan és mikor mondtál neki a gyereketek kapcsán, ha ezek után téged az zavarna, hogy vele mi lesz, az komolyan meglepne- mondta- Gondolj bele, minek a tudata zavar- kezdett bele valamibe, ami nekem már most nem tetszett- Az, hogy a babádat Colapinto neveli, vagy az, hogy Lyn vele kel és vele fekszik?- kérdezte.
-Miért őt hoztad fel?- kérdeztem azonnal- Van köztük valami ugye?- kérdeztem és olyan érzés volt, mintha gyomron rúgtak volna.
-Mi? Nem dehogy- intett le- De látod, most is csak érdekel, hogy kivel kavar az ex csajod- mutatott rá.
-Akkor szerinted ne beszéljem meg vele?- kérdeztem csalódottan.
-Figyelj, te tudod mit érzel- sóhajtott lemondóan- De nem akarom, hogy pár év múlva gyere rá, hogy köszi mégsem akarod- mondta.
-Carlos- fordultam vissza mielőtt kimentem volna az ajtón- Kérlek vedd rá, hogy Monacóban maradjon- néztem rá könyörgőn- Ne vigye Angliába- kértem, majd elindultam ki.
-Monacóban marad- szólt utánam- Nem sokára berendezi a babaszobát- mondta csak úgy mellékesen- Biztos kell majd segítség neki- vont vállat.
-Köszönöm- mosolyodtam el.

*Lyn szemszöge*

-Várj!- mondtam a telefonba, mielőtt kihangosítottam volna- Jó most beszélhetsz hozzá Danny- mondtam.
-Szia kis Lando Emilian- köszönt- Én vagyok az Dan bácsikád, akit a nagypapád kirakott a csapatból, de ez most mellékes- mondta gügyögve, mire felnevettem- Nem akarom, hogy elfelejts! Csak most nem tudok ott lenni, megnézni ahogy rugdosol- folytatta- De nem ám focista leszel- kötötte ki a még meg nem született fiamnak.
-Úristen! Elkezdett mocorogni- mondtam- Folytasd- noszogattam.
-De kifogytam- mondta, majd hirtelen csend lett- Na várj!- hallottam távolabbról- Itt egy könyv, felolvasok-mondta Daniel- Ó Rómeó! Miért vagy te Rómeó?- mondta nyávogva, belőlem pedig felszakadt az őszinte és hihetetlenül hangos nevetés.
-Minden oké?- dörömbölt valaki az ajtómon.
-Daniel, majd hívlak még- köszöntem el, majd kinyomtam és az ajtóhoz siettem. Kinyitva megláttam, hogy Esteban ácsorog ott, és felettébb aggódva méreget.
-Jól vagy?- kérdezte.
-Persze- válaszoltam értetlenül- Miért?
-Azt hittem sírsz- adta meg a választ, én pedig félre állva az ajtóból beinvitáltam.
-Csak Dannel telefonáltam- adtam választ- Van pletykád?- kérdeztem végül vigyorogva.
-Fogalmam sincs- dobta le magát az ágyra- Valami biztos akad- mondta és már bele is mélyültünk a beszélgetésbe.

Sziasztok!🎀🤍 Itt is van az újabb rész, remélem tetszik. Köszönöm szépen a sok olvasót, vote-ot és a kedves kommenteket❤️❤️❤️
Pusziiii🫶🏻🫶🏻