Molly
Miközben a boltban néztem, hogy melyik dobozba csomagolt előre felvágott gyümölcsöt vegyem meg, észre sem vettem, hogy a gondolataim egészen más felé kalandoztak el.
Már akkor tudtam, hogy Max egészen különös helyet foglal el a szívemben, amikor először találkoztam vele. Kika és Pierre mindig remélte, hogy egyszer összejövünk, mindig azt mondogatták, "ti egymásnak vagytok teremtve".
Utólag belátom, szerintem is igazuk volt, csak túl vakok voltunk belátni az egyértelműt. Azt, hogy mennyire passzolunk.Akárhányszor felmerül és beszélni kezdünk arról, hogy hogyan viszonyultunk egymáshoz akkor, amikor még ki nem állhattuk a másikat, mindig nevetésbe törünk ki.
Megugrottuk azt a lépcsőt is, amit a legnehezebbnek hittünk. Felnevelni egy kislányt, akinek, ha a szemébe néztem mindig Kikát láttam, hatalmas kihívásnak tűnt. A legjobb barátnőm, akivel nem csak a jót éltük át együtt, hanem a poklot is, ott volt mélyen belül a gyermekében, úgy, ahogy Pierre is.
Egyikünknek sem volt könnyű, mégis együtt mentünk végig a néha elviselhetetlen, rögös, ám boldog úton.
-Hölgyem segíthetek? Vagy csak nem tud választani?- Az aranyos idősebb nő mosolyogva figyelt rám és a válaszom várta, de egyből értettem, hogy mire gondol.
A kezemet a hasamra helyeztem, majd vissza mosolyogtam rá.
-Köszönöm, meg vagyok, csak túl nehéznek bizonyul a választás. Mindhárman mást szeretünk, itt viszont nincs olyan, ami mindenkinek megfelelne.
Max utálja a dinnyét és a sárgabarackot, itt viszont mindegyikbe van mindkettő. Bella csak az epret eszi meg, az viszont egyikbe sincs. És külön olyan sincs, amiben csak egy gyümölcs lenne.
-Sajnálom, mondanám, hogy vegye meg a gyümölcspultból, de gondolom ön is látta, hogy felújítás miatt csak ezek vannak.- A dobozolt gyümölcsökre mutatott, én pedig bólintottam.
-Igen, de maximum megállok hazafelé valamelyik másik boltba.
Sok olyan filmet láttam már, ahol a várandós nőknek elfolyik a magzat víz, de sohasem gondoltam, hogy ez ilyen gyors és váratlan pillanat lesz majd.
A lábaim felé emeltem a fejem, a hatalmas vízcsobogás hallatán, majd vissza a nőre, aki velem szemben sápadtan állt. Zavaromban csak annyit sikerült mondanom, hogy ez bizony nem pisi, mire egyszerre nevettünk össze, és válaszként csak egy tudom-ot kaptam tőle.
A kocsiba bepattanva a telefonomért nyúltam remegő kezekkel, ugyanis kellett az a tíz perc, hogy tudatosuljon bennem, ez a baba bizony hamarosan kibújik. Max telefonja csak csöngött, de a vonal túlsó oldalán senki nem szólt bele.
A következő név, akit hívni kezdtem, Victoria volt.-Hellóka, még nincs hét óra!- Kikérő hangnemben szólt bele a telefonba.
-Tudom, tudom, tudom. Vic, elfolyt a magzatvíz és nem érem el Maxet. Már biztosan a kocsiban van és azért.
-Az tuti, ugyanis 8 perc és kezdődik a futam. Hol találkozzunk? Anyunak átpasszolom Bellát, én pedig bemegyek veled.
-Nálunk, még le kell fürdenem, meg összekészülnöm.
YOU ARE READING
Több a sokknál (Max Verstappen)
RomanceEmber tervez, isten végez. 🥇 #f1 (2024.06.13) 🥇 #verstappen (2024.06.19) 🥇 #maxverstappen (2024.07.02) 🥇 #charles (2024.07.03) 🥇 #redbullracing (2024.07.04) 🥇 #enemies (2024.07.15) 🥇 #gyerek (2024.08.06) 🥇 #gyereknevelés (2024.08.11) 🥇 #ene...