Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Meleg, lágy szellő érintette bőrömet, a táj mellett pedig a mellettem ülő férfit figyelgettem néha a szemem sarkából.
Érdekes, hogy a fájdalom és a gyász mellett kijelenthetem, hogy a szerencse is rám talált. A történteket leszámítva, az élet épp jókor sodort az "utamba" két olyan embert is, akik több dologgal kapcsolatban is felnyitották a szemem és megtanítottak arra, hogy máshogy is élhetem az életem, máshogy is láthatom a világot.
Megtanultam, hogy nem olyan rossz dolog az, ha valaki a mindenemmé válik és felelősséggel tartozom érte. Hogy nem annyira rossz, ha szombat este otthon vagyok és baby sharkot énekelek a babának, azzal az emberrel, akit régen ki nem állhattam. Sőt, jobb érzés, mintha egyedül tölteném az estét, vagy egy új klubban, ahol csak a tánc lenne az estém fénypontja.
Büszkeség és hála kering körülöttem, ha belegondolok abba, hogy van egy Max és egy Bella, akik hozzám tartoznak és csodássá teszik a napjaimat.
-Mi az? Nagyon elbambultál...- Max le sem vette a tekintetét rólam. Várta, hogy magyarázatot adjak arra, miért nem csatlakoztam be az előbbi monológjába, ugyanis bár próbált beszélgetést kezdeményezni, én csak meredtem magam elé.
-Semmi.- Mosolyogtam rá.
-Azt nem hiszem. Miért nem nyílsz meg előttem?
-Nem tudom.-Összefogtam a csattal a hajam és úgy fordultam felé.- Nem tudom, hogy mi az amit elbír a kettőnk közti kapocs. Nem olyan régóta vagyunk ennyire jóba és nem akarok semmi olyat rád terhelni, amit esetleg nem bírnál el.
Szemöldökét összehúzta, ujjaival pedig a hajába túrt.
-Molly, bármiről is van szó, elmondhatod bármikor. Komolyan mondtam, hogy ahogy Bella is nagyon fontos lett nekem úgy... Úgy te is.
Mosolya bíztató volt és tényleg úgy éreztem, hogy nem szabad kettőnk közt tabunak lennie. Nem szabad, hogy úgy érezzem, hogy nem mondhatok el neki bármit. Mert az utóbbi időben bár néha tényleg paraszt és flegma de mindig ott volt mellettem és számíthattam rá.
A telefonom megrezzent, majd magam elé emeltem és azonnal kizökkenten a gondolataim közül.
"Micsoda véletlen, két nap múlva én is érkezem Dubaiba. Találkozunk?"
Max szeme összeszűkült, én pedig kerülni akartam a tekintetét, így mindenfelé néztem, csak arra nem, ahol ő volt.
-Oké, ha tagadni akarnád sem tudnád, hogy valamiért feszült lettél. Akarsz róla beszélni?
Megráztam a fejem, majd mindkettőnknek újabb bort öntöttem. A háttérből szólt a zene a TV-n keresztül, amikor pedig meghallottam a kedvenc zeném, amire régen Kikával táncoltunk mindig a bulik előtti készülődésnél, felpattantam és Max kezéért nyúltam.
-Mit művelsz?- Nézett rám mosolyogva.- Ehhez még nem ittam eleget.
-Akkor húzzuk ezt itt le.- Kezébe nyomtam a poharat, majd inni kezdtem ő pedig követtet engem.
Egyik kezét derekamra nyomta és úgy kisért végig szemeivel, míg körülötte lépegettem. Semmiképp sem voltunk tökéletesek, a ritmusra még csak rá sem léptünk, mégis hatalmasakat kacagtunk egymáson.
A karjaimat átlendítettem a nyaka körül, ő pedig derekamat fonta át és tartott erősen, magához húzva.
-Csodás modell vagy, de ha arra a döntésre jutnál, hogy táncparkettre váltod a fényképezőt, kérlek ne tedd!
Hátrahajtottam a fejem, míg felnevettem, majd gyengéden vállba csaptam Max-et.
-Te beszélsz? Úgy vezetsz, mintha a kormány lennék a kocsidban.-Vágtam vissza neki.
-Oké, oké.-Szorosan magához ölelt, és állát lehajtotta a vállamra, így az utolsó perceket így táncoltuk végig a zenéből.
-Max. Tomi írt, hogy két nap múlva ide fog utazni egy fotózás miatt.
Éreztem, ahogy a teste mozdulatlanná válik és merev marad hosszú másodpercekig. Kicsit ellépett tőlem, de kezeit ugyan úgy derekamon hagyta, majd a szemembe nézve szólt hozzám.
-Találkozol vele?-Tette fel a kérdést, szemeiben pedig valami egészen új csillant meg. Valami új, aminek nincs köze a boldogsághoz.
-Találkozzak vele?- Szemezésünk szinte már égető volt, éreztem, ahogy kiszárad a szemem de még csak pislogni sem akartam.
Minden apróságot kiakartam olvasni a szemeiből, minden szót, ami kimondatlanul volt ott. Összeszorította száját, aztán elsétált tőlem és visszaült az erkélyen lévő székre. Ugyan ezt tettem én is, a székhez léptem és leültem, majd őt figyeltem.
-Maxie.
-Menj, Molly. Legyél boldog, éldd az életed, tedd azt amit szeretnél.
-De ha én nem ezt szeretném?- Hangom félénk volt, de egy percre sem emeltem le a szemeim róla.
-Hát mit szeretnél?- Előre támaszkodott a térdeire és közelebb hajolva figyelt engem.
-Én... Nem tudom.- És valóban nem tudtam. Vagy tudtam, csak nem mertem kimondani.
Ujjával a kilógó hajtincsemet kezdte el babrálni és fájdalmas mosoly jelent meg az arcán.
-Akkor meg van a válasz mindkettőnk számára.- Felállt és egy csókot nyomott a homlokomra.- Álmodj szépeket.
Elsétált tőlem, egyre messzebb került én pedig egyre jobban elveszve éreztem magam. Elveszve és magányosan.
