Zombie Apocalypse (hungarian)

7.-Las Vegas

Amikor felébredtem már délután volt és alig 15 km Las Vegas-ig. Dylan valószínüleg már rég ébren lehetett,mert azon idegeskedett,hogy a zenehallgatástól letöltődött a telefonja.
-Történt valami az úton?-fordultam Tylerhez.
-Minden rendben volt.-mosolygott.-Jól aludtál?
-Fogjuk rá.-bólintottam.
-Mindjárt Vegásban vagyunk! -üvöltötte nevetve Ed.

Hát igen, tagadhatatlan, hogy Ed nagy szerencsejáték párti. És mikor arra célzok, hogy nagy, akkor még csak finoman fogalmazok. Egyszer még a saját szülei pénzét is "kölcsönvette", hogy aztán eljátszhassa az egészet egy méregdrága autóért. Megnyerte a pénz dupláját és a kocsit is, utána pedig két héten keresztül az ő vigyorgó képe virított az újságban. Persze... azért meg is büntették, bár 18 évesen legálisan játszott, de akkor is a szülei pénze volt... szóval nem használhatta a kocsit a következő születésnapjáig. Ami történetesen egy hét múlva lesz, de a kocsinak meg ennek az egésznek már mindegy.
-Történt valami az éjszaka... a kutyuson kívűl? Tudom, hogy már kerdeztem... De... szóval volt bármi más? -érdeklődött Tyler ismét, közben pedig megvakarta a tarkóját.
-Nem. -jegyezte meg Dylan helyettem. -Tán aggódsz valami miatt?
-Csak Alice miatt. A legjobb barátom és nem szeretném, ha bármi baja esne.
-Aww, de aranyos vagy! -öleltem át.
Tyler olyan számomra, mint egy bátyj, ezért megértem, hogy aggódik miattam. Két évvel idősebb nálam, már jó néhány éve barátok vagyunk és úgy ismerjük egymást, mint a saját tenyerünket. Néha azért csodálkozom, hogy elviseli a sok hülyeségemet, de ahányszor rákérdeztem azt mondta, hogy ezért barátkozik velem. Szóval rendben vagyunk. Azt szeretem benne, hogy a titkaimat megőrzi. Ő az egyik olyan ember az életemben, akiben teljes mértékben megbízom.
-Nyugi. Alice kemény csaj. Nincs mitől féltened. Nagyon bátran viselkedett végig. -jegyezte meg Dylan, amibe rendesen belepirultam.
-Tudom. -bólintott Tyler.
Mindeközben Betty végig minket vizslatott az előttem lévő széken és egy pimasz mosoly futott végig az ajkán. Pontosan tudtam, mire gondol.
Betty nagyon szeret drámázni. Főleg ha szerelemről vagy épp flörtről van szó. Olyankor be nem áll a szája. De mondjuk máskor sem, csak épp kell egy olyan téma, amin csámcsoghat.
Betty előrefordult, majd odasúgott valamit a jobbján ülő Emilynek, aki meglepetten, ám hihetetlenül kicsattanó örömmel fogadta a hallottakat, majd hirtelen hátra fordult és ezt mondta:
-Majd beszélnünk kell! -kuncogta el magát, a szeme előszőr Dylanre, majd Tylerre vándorolt, akik szerencsére épp az autó egyik-egyik ablakán kémleltek ki, hogy lássák a Las Vegas fele vezető, egyre kevesebb számot mutató kilómétertáblákat.
Bólintottam, majd babrálni kezdtem a karkötőimmel.
Igen, Emily a tipikus: muszáj mindent alaposan átbeszélnünk, másképp világvége (nos, nem hatalmas tévedés) lesz. De hatalmas szíve van és bármit megtenne azokért, akiket szeret. És ezt nagyon tudom értékelni benne.
-Hé Adam! Megtennél nekem egy szivességet? -kiabáltam előre.
-Igen, drágaságos Alice, Csodaországból. -gúnyolódott.
-Ha ott leszünk majd annál a táblánál... tudod... 'Welcome to the fabulous Las Vegas '... nem állnál meg kicsit? Lőnék pár képet anyának.
-Ha selfie-zel velem, örömmel. -jelentette ki.
-Még jó hogy! -nevettem el magam, majd elővettem a fényképezőgépet.
Adam tipikusan az a csávó, aki próbál menősködni, de valahogy mindig viccé alakul az amit mond. Olyan, mint egy humorzsák, amely folyton oltja magából a, néha, bénábbnál bénább vicceket, amikkel igenis megnevettet. Ezen felül, ő az 'ivócimborám'.
Na ne, nem kell arra gondolni, hogy hajnal 5-kor seggrészegen botorkálunk le a dombtetőről, hat üveg whiskey társaságában és az egész éjjelt a szívfájdalmaink elmesélésével töltjük (bár mindig én vagyok, akinek a szerelmi gondjait meséli el, pedig ebben semmi tapasztalatom sincs, de azt mondja, a tanácsaim sokkal jobbak mint Betty-é), nem, csupán annyi, hogy együtt töltjük magunkba a kólát, a Nestea-t vagy az energiaitalt, amikor Emily háza előtt várjuk, hogy összegyűljön a bagázs. Egyszóval: igen. Nagyonis jóban vagyunk.
-Az egy Polaroid fényképezőgép? - kapta fel a fejét Dylan. -Megnézhetem?
Átadtam neki a fényképezőt, aminek szinte minden négyzetcentiméterét átvizsgálta nagy precizitással.
-Nagybátyámnak pontosan ilyene volt. -aztán a szeméhez emelte a szerkezetet. - Tyler, Alice... jöhet egy kép?
Naná hogy jöhetett! Én és Ty felvettük a legkomikusabb arcunkat ami a tarsolyunkban volt. Aztán lőttünk egy normálisat is.
A képeket belerejtettem az egyik könyvem borítójába, történetesen a John Green: Papírvárosok-éba.
Grace feltűnően hallgatott ott elől, bár elvolt foglalva a két kutyussal és ez lekötötte a teljes figyelmét. Ha valaki vigyázni tud az állatokra... vagy úgy bárkire, az Gracey. Tuti, hogy orvos vagy ápolónő lett volna belőle. Én meg a büszke, nagy (bár csak egy évvel nagyobb) uncsitesója lettem volna, aki rokoni szeretetből jobb kaját kapott volna a korházban, mint más betegek. Mondjuk... szerintem a tudását majd használni tudjuk. Sokszor mentem át Gracehez és kaptam azon, hogy műtéteket néz a YouTube -on vagy valami orvosi könyvet bùj. Hiába, ha őt ez vonzza, akkor ez vonzza.
-Las Vegas emberek! Wohoo! -üvöltötte Ed.
Aztán a kocsi nemsokára megérkezett az én előrendelt táblácskámhoz és mindenki kiugrott, hogy végre szusszanhasson egy kicsit.
Rögtön odarohantam Adamhez és lőttünk pár selfie-t a táblánál, aztán Grace is beállt velem egy közös fotóra, majd egy csoportkép is jöhetett.
Egy Bettytől kapott alkoholos filccel felfirkantottam rájuk az aznapi dátumot, július 15, 2015.
A két eb vidáman rohangált és kergetőzött.
-Jesszus. Nagyon meleg van! -kezdte el legyezni magát a kezével Betty.
-Szomjas vagyok emberek... -jegyezte meg Grace. -Meg a kutyák is szerintem.
-Vegasban vagyunk. Minden piát elkobozunk, amit találunk. Én és Alice megisszuk mind! -nevetett Adam, mire én is eleresztettem egy mosolyt, majd egy beleegyező bólintást.
Visszaültünk a kocsiba és behajtottunk a városba. Vegas... csak álmodoztam arról, hogy valaha is eljutok erre a helyre. Most pedig tessék: itt vagyok. Egy fitying nélkül, koszosan.
De volt egy dolog ami aggasztott. Idefele jövet alig-alig láttunk zombikat. Szóval meglátásaim szerint... most mindent visszafogunk kapni.
-Könyörögve kérlek, keressük meg a legpuccosabb hotelt és aludjunk ma ott. -mondta Adam.
-És te majd kipucolod a helyet a tuti hemzsegő zombiktól? -kérdezte Dylan.
-Nyolcan vagyunk, megcsinálhatjuk.
-Kockáztatnál egy jó alvóhelyért? -kérdezte Ty.
-Meg egy jó zuhanyért is...! -mondta vidáman Adam.
-Csak pazarolnánk a lőszert. Az meg fontos. Szóval keressünk inkább valami kisebb Motelt. -javasolta Dylan.
-Van ott olyan? -nevette el magát Ed.
Erre mindenki nevetni kezdett.
-Szerintem előbb szerezzünk kaját, utána jöhet az alvóhely. -javasolta Emily.
-Helyeslem az ötletet. Csak siessünk, mert mindjárt esteledni kezd és szerintem éjszakára már jó lenne ha egy ágyban húznánk addigra a lóbőrt. -mondta Dylan.
Ezennel pedig eldőlt, hogy mit fogunk tenni.
Közben elmentünk néhány híresebb kaszinó mellett: Luxor, Caesars Palace, Treasure Island,MGM... Muszáj volt megállnunk, Ednek kellettek szuvenírek, dehát erre számítottunk és türelmesen kivártuk ameddig "turkált magának". Aztán betértünk az első utunkba akadt boltba, ami hihetetlen módon nem volt még kifosztva. Adammel "felvásároltuk" az egész italkészletet, míg a többiek az ételről gondoskodtak. Viccből még egy húsz dollárost is hagytunk magunk után a pénztárnál.
Azért volt pár eltévedt zombipalánta a sorok között, de mindet kiütöttük szerencsésen...legalábbis ezt hittük.Amikor kiakartunk menni az ajtón,egy hatalmas csapat zombi közeledett felénk,sebesen trappolva...