Zombie Apocalypse (hungarian)

31.-Az Apokalipszis előtt

Szóval gyerekek, ez csak egy amolyan visszaemlékezős rész lesz, független a jelenlegi cselekményszáltól, csak bemutatja, hogy mi is volt pontosan az Apokalipszis előtt Alicék mindennapjaiban, néhány utalással az Apokalipszisre persze.:)) Ez picit hosszabb fejezet lesz és remélem tetszeni fog.:)

A telefonomból hangosan üvöltözni kezdett a Guns N' Roses Welcome To The Jungle-je. Szokásomhoz híven azonnal felébredtem és néhány ujjmozdulattal kikapcsoltam. Ez jelezte, hogy ismét reggel hét óra van és a kedves dzsungelbe, azaz az iskolába kell megint készülődnöm. Természetesen vissza akartam feküdni még néhány percig, de alig hogy letettem a fejemet, Allison rontott be a szobámba.

-Alice! Kelj fel, megyünk suliba!-kiabálta.

-Csak 5 percet...-morogtam keservesen, mire lehúzta rólam a takarót.

-Anya mondta, hogy kelj fel. Most.

-Oké.-sóhajtottam, majd kikászálódtam az ágyból és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Ott elkészültem, felvettem a tegnap este kikészített ruháimat és lementem reggelizni.

-'Reggelt!-motyogtam apának, aki ismét a mosogatót szerelte. Már megszámlálni sem tudom hányszor romlott el ebben a hónapban.

-Jó reggelt Alice!-felelte.

Elvettem a műzlit az asztalról, tejet töltöttem egy tálba, majd gyorsan belapátoltam az egészet.

Ahogyan befejeztem, jött is az üzenet Emilytől, hogy vár a házunk előtt. Mint mindig. Csak egy saroknyira lakik tőlem és általában mindig együtt megyünk suliba.

-Elmentem!-kiabáltam a szüleimnek, majd táskámat a hátamra kaptam és elhagytam a házat.

Ahogy kiléptem az ajtón, két ismerős arc integetett nekem: Emily és Betty.

-Sziasztok!-köszöntem, amikor kiértem a kapun.

-Helló!-mondták ők is, majd elindultunk.

-Most futottunk össze.-mondta Emily, Bettyre utalva.

Bólintottam.

-Olyan fáradt vagyok!-fakadtam ki. -Tegnap fennmaradtam The Walking Dead-et nézni.

-Már megint?-kérdezte Betty.

-Igen. Tudod milyen idegtépő volt az új rész? Most aztán várhatok jövőhétig.

-Vaaagy ha véletlenül Zombiapokalipszis törne ki, akkor nem.-nevetett fel Emily.

-Egy frászt!-borzongott meg Betty. -Már csak az kéne.

-Miért? Tök fasza lenne.- jegyeztem meg.

-Gyilkolászni és az életedért küzdeni? A-a! Nem, kösz.-tiltakozott Betty.

Elnevettük magunkat, majd megálltunk, hogy várjuk a buszt. Az nemsokára meg is érkezett.

Kaptunk ülőhelyet is, én egy idős bácsi mellett, aki egy újságot olvasott. A címlapon valamilyen Richard Matthews gyerekről volt szó, aki első helyet nyert egy nagyon híres gördeszkaversenyen.

Hirtelen kuncogást hallottam meg a hátam mögül és megfordultam. A mögöttem ülő Emily és Betty nagy odaadással mutogattak előrefelé, így visszafordultam, hogy megnézzem, mit láttak. Amikor megláttam valójában kire mutattak, bebújtam a szék mögé és onnan kukucskáltam ki tovább. Dylan Westwick ült három sorral előttem a másik oldalon, legjobb barátjával, Xavier Josephel és beszélgettek. Dylan hatalmas mosolyától azonnal elolvadtam mint mindig, ahányszor láttam őt. Na de ki ne tette volna: szőke haj, kék szemek, menő öltözködési stílus és pozitív kisugárzás áradt belőle.