Zombie Apocalypse (hungarian)

65.-Egy kis újítás

- Beszélhetnénk egy kicsit? - kérdezte. Ez gyanúsan úgy hangzott ahogyan Ed is beszélt, azzal a különbséggel hogy tudtam, Oli nem vall nekem szerelmet. Edékre néztem akik nagyon elvoltak kettesben, így biccentettem és Oliver társaságában elhagytam a kantint.

Az egyik fegyverraktár oldalánál álltunk meg.

- Miért? - kérdezte, majd keresztbe fonta a karjait a mellkasa előtt. - Miért védtél meg?

- Pont azért, amiért te is engem azon a napon az erdőben. Szánalomból. - feleltem és valahogy éreztem, hogy ezzel fel fogom idegesíteni.

- Szánalomból? Chh... Ha azt hiszed szánalomból... - de nem fejezte be a mondatot.

- Nem csak szánalomból. Az igazat mondtam, Oliver. Nem tudom minek kérsz ezért számon.

Mélyen a szemeimbe nézett.

- Ezért még nem leszünk cimbik, ugye felfogtad? - kérdezte.

- Nem akartam soha a cimbid lenni! - vágtam vissza. - Neked rohadtul nem!

Ezen láthatóan meglepődött, de aztán egy fanyar mosolyt erőltetett az arcára.

- Jó. Akkor megnyugodtam. - biccentett. - Amúgy meg... a hadnagy azt akarja, hogy csökkentsem a csapat számát.

- Gyerünk, rúgj csak ki! - forgattam a szemeimet. - Mit bánom én, legalább nem kell bámulnom a pofádat! - nem szoktam én így beszélni másokkal, de azt hiszem a Dylan miatt felgyülemlett dolgok így jönnek ki belőlem.

Felnevetett.

- Az kár. Ugyanis két főre kellett csökkentenem. Én és te, Black. - felelte.

Elkerekedtek a szemeim.

- Én veled nem megyek többé sehová. Sőt, jobb lenne ha távol tartanád tőlem magad! - vetettem oda neki.

- Sajnálatos módon nem én választottam ki a csapattársamat, hanem Prinston hadnagy. Azt mondta, sokat tanulhatunk egymástól.

Ezzel belém fojtotta a szót.

Nem szállhatok szembe a hadnagy döntésével, azzal az emberével aki befogadott bennünket. Egyszerűen nem tehetem meg!

Hirtelen megakadt a szemem valamin. A távolban mintha füst szállt volna fel. A szívem automatikusan felgyorsult. Mi van, ha Dylan az?

Oliver is észre vette az aggodalmamat és arra nézett, amerre én.

- Már megint! - sóhajtott fel.

- Huh?

- Tűz. Valaki szórakozik és szénakazalokat meg mindenfélét gyújtogat a közelben. Nem tudjuk ki az, eddig még nem akadtunk a nyomára, de úgy tűnik nem mi vagyunk a célpontja. Vagy ezzel akar zombikat elcsalni hogy tovább tudjon menni könnyedén, vagy pedig egyszerűen piromániás. - mondta.

Érdekes.

- Holnapután indulnánk. - fordult felém. - Addig azt csinálsz, amit a szíved kíván.

Biccentettem, Oliver pedig magamra hagyott.

Nem tudtam mihez kezdhetnék, így gondoltam meglátogatom a kórházat. Egyrészt tudni akartam, hogy van Yoonah nővére, másrészt pedig beszélnem kellett Grace-el és legfőképp Richardal. Már egy jó ideje nem láttam és tudni szerettem volna hogy mit művelt az unokatesómmal, hogy így elkeserítette.

A kórház felé lépkedve Amanda és Adrien jöttek velem szembe. Amikor a lány meglátott, rögtön felderült az arca és felém szaladt.

- Alice, Alice! - kiáltotta, majd a nyakamba ugrott. - Merre jártál? Úgy aggódtam miattad! Már egy napja nem láttalak.