Zombie Apocalypse (hungarian)

34.-Már megint egy tábor

Az út alapjába véve csendben telt. Én és Greg nem sokat beszélgettünk, ha egymáshoz is szóltunk akkor is csak az volt a téma, hogy hány kilométer van hátra. A rádió ugyebár nem működött és Tyler ikonikus lemezgyűjteménye sem volt nálunk, de őszintén, ez egy kellemes, megnyugtató csend volt és az ember még el is hitte volna, hogy a világban minden a legnagyobb rendben van, ha nem látott volna az úton itt-ott elvetve egy-egy ronda kóborlót.

Emily, Dylan és Dean valószínüleg remekül érezhették magukat hátul a furgonban, mivel rettenetesen jól szórakoztak valamin, legalábbis hangos nevetésükből kikövetkeztetve nekem ez jött le. De örültem, hogy örülnek.

-Szerinted...él még?-kérdezte hirtelen Greg.

-Marlene?-kérdeztem.

Bólintott.

-Megvan rá az esély.

-Remek.-sóhajtotta.

-Figyelj, tudom, hogy nem szereted...-kezdtem volna bele, ám félbe szakított.

-...az nem számít, hogy én hogyan érzek iránta. Egyik felem szinte pokolian szeretné, hogy Marlene halott legyen, a másik viszont tudja, hogy muszáj életben lennie. Dean boldogsága fontos számomra. Úgyhogy ajánlom Marlene-nek, hogy életben legyen.

Bólintottam.

"Dean boldogsága fontos számomra..."

Olyan szép, hogy ezt mondja. Nagyon szeretheti Deant.

Gregre pillantottam.

Rám mosolygott.

Talán jobban szereti, mint egy barátot?

-Greg...te...

Nem tudtam, hogyan tehetném fel neki a kérdést, anélkül, hogy sértőnek tűnne.

-Rájöttél?-kérdezte mosolyogva.

-Azt hiszem...-suttogtam.

-Akkor már tudod a titkom.

-Meleg vagy?-kérdeztem.

-Biszexuális.-javított ki.

-Értem.

A kezem a vállára helyeztem.

-Nem kell szégyellned.

-Nem szégyellem. De soha nem mondanám el Deannek.

-Miért?

-Mert ő hetero. És a barátságunk fontosabb.

-Akkor is jogában áll tudnia. Még ha az érzéseidet nem is mondod el neki...de azt, aki valójában vagy és ahogyan valójában érzel...jobb ha tudja.

Greg egy ideig hallgatott.

-Talán igazad van Alice. De majd megkeresem a megfelelő alkalmat. Erre...azt hiszem lelkileg is fel kell készülnöm.

-Hé. Én itt vagyok melletted, okés? Rám számíthatsz.

-Köszönöm.-fogta meg a kezemet és megszorította. -És azt is, hogy nem reagáltál rosszul erre. Te vagy az első akinek ezt elmondtam. A szüleim, Mandy, a többi tesóm...és még az egyetlen barátom sem tudta ezt. Senki más nem tudta. Ezidáig. Tényleg igaz barát vagy.

Elmosolyodtam.

-A fenébe!-kiáltott fel hirtelen, majd egy hatalmasat fékezezett.

Hallani lehetett hátulról, amint a többiek is elesnek. Én majdnem bevertem a fejemet az üvegbe, de szerencsére még időben megkapaszkodtam.