Zombie Apocalypse (hungarian)

52.-Feltörekvő érzelmek

Megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem, hogy ennyire hűségesen olvassátok a történetet és ilyen sokan szeretitek. Nélkületek soha nem jutottam volna el idáig, ebben biztos vagyok. És lám: már az ötvenedik részt is túlléptük. Csak garantálni tudom, hogy a történet ezek után még izgalmasabb és még fordulatosabb lesz, szóval így olvassátok.:D Még egyszer: hatalmas köszönet mindannyiótoknak!!! ❤︎❤︎❤︎

U.I.1.: A történet már hónapok óta az Akció kategória első helyezettje. Alig merem ezt elhinni... Szeretlek titeket!!! ❤︎ ❤︎ ❤︎

U.I.2.: Ez a bepótolt, elmaradt szombati rész.:) Holnap hozom a következőt! :D

- És arra emlékszel, amikor mindenki be volt parázva a szellemektől és te voltál az egyetlen aki hajlandó volt lemenni a pincébe, hogy megnézze mi van ott? - kérdezte Dylan nevetve, majd egy újabb darab sajtos chips-ért nyúlt.

- Hogyne emlékeznék? - nevettem el én is magam. -Bettyvel azt hittük, hogy Emily meghalt. Aztán kiderült, hogy csak egy zenelejátszó volt ott...

- Emily rendben volt akkor Ed-el. Most is rendben vannak, nem igaz?

- Mondhatni. - bólintottam. - Bár náluk nem tudni, ez mennyit tart. Ed néha tök durván beszél, Emily meg szívre veszi az egészet, de visszaszól. Titkolja előtte, erősnek mutatja magát, de... Ed összetöri olyankor a szívét.

Dylan elkomorodott. Egy ideig csak a chipseszacsó zörgő hangja törte meg a csendet.

Néha szeretném tudni mi jár Dylan fejében ilyenkor. Annyira látszik, hogy agyal valamin... És hogy nagyon megfontolja a dolgokat mielőtt megszólalna. Ezt nagyon szeretem benne, mert ellentétben velem, ő nem beszél folyton badarságokat...

- Alice?

- Tessék?

Rám nézett.

- Te is így éreztél? Amikor... olyan durván beszéltem veled. Összetörtem a szívedet? - kérdezte.

Lesütöttem a szemeimet és egy picit elgondolkodtam.

- Nem egészen. Inkább a... lelki világom volt darabokban, nem a szívem. De azt hiszem... az érzés hasonló volt, igen. - jelentettem ki.

Dylan hallgatásba burkolózott.

- Sajnálom... - suttogta.

- Ugyan, ezt már ezerszer átbeszéltük. - ráztam meg a fejemet. - Mindketten hibásak voltunk, lapozzunk. Nem éri meg rágódni rajta.

Dylan bólintott, majd közelebb hajolt hozzám és megcsókolt.

- Szeretlek. - suttogta.

- Én is szeretlek. - válaszoltam.

Hirtelen valami szörnyű érzés fogott el.

*

Reggel elbúcsuztattuk a portyázókat. Én, Emily, Grace és Amanda azzal szórakoztunk, hogy a hajdani ház tulajdonosának - aki minden valószínűség szerint egy hölgy volt -, a ruhásszekrényében válogattunk.

- Tök jó göncei voltak! - visibált Amanda. - Csakis egy úrihölgy lehetett, mert tele van Tom Tailoros szoknyákkal a szekrénye. Ú, meg mintha az előbb láttam volna egy eredeti - kezdett el kutakodni a vállfákon, majd egy fekete bársonyfelsőt szedett elő - igen, ez egy Prada felső! - csillantak fel a szemei. - Neked nagyon jól állna! - nyújtotta oda Emilynek. - És ez idei szezon!

- Nekem? - kérdezte a lány csodálkozva.

- Bizony! Na... vedd már fel! Egy ilyen gyönyörűséget kár lenne veszni hagyni!