Zombie Apocalypse (hungarian)

19.-Denver

-Dylan!-kiáltottuk el magunkat egyszerre Bettyvel, majd kikászálódtunk a pult alól és a fiú nyakába ugrottunk mindketten.

-Mit keresel itt?-kérdeztem elképedve. -Szia Ed!-integettem a mögötte álló fiúnak.

-Sziasztok!-integetett vissza Ed.

-Azt hitted, hogy még egyszer elszakadok tőled...azaz...tőletek?-kérdezte Dylan. -Nincs több széjelvállás. 

-Mi lett a táborvezetővel?-kérdeztem. -Meg a csapatával?

-A kóborlók néha tök jól jönnek.-újságolta Ed. -Midnight ugatása egy csomót a környékre vonzott és rátámadtak a táborvezetőre és a katonáira, így elmenekültünk.

-Imádom Midnightot!-mondtam nevetve.

-Elvégre bátor és okos, mint a szülei!-veregette meg Ed az enyém meg Dylan vállát. Már ő is kezdi?

Én és Dylan zavartan összenéztünk, majd egymásra mosolyogtunk.

Elkaptam Betty tekintetét aki nagyban vigyorgott. Ez teljesen elárulta, hogy mire gondolt.

-Hé Ed!-kiáltott mosolyogva a fiú után. -Eszembe jutott valami!-szaladt a fiúhoz, magamra hagyva engem és Dylant.

-Végül...Colorado államba megyünk, Denverbe. Közelebb van és kézenfekvőbb számunkra.-mondta Dylan.

-Szóval tovább megyünk?-kérdeztem. -Szereztetek kocsit?

-Trina és Iris visszavisznek minket a kocsihoz, amivel eredetileg jöttünk, reméljük még megvan. Találtunk benzint, amikor menekültünk a katonáktól.

-Ez remek.-örültem meg a jó hír hallatán.Egyre közelebb vagyunk a célunkhoz. -Honnan tudtátok hol leszünk Bettyvel?-kérdeztem.

-Nem tudtuk. Lövöldözéseket hallottunk innen és gondoltuk, hogy ti lehettek azok.

Dylanel átsétáltunk egy másik terembe, ahol a katonák holttestei hevertek. Átléptünk rajtuk.

-Ti öltétek meg őket?-kérdeztem.

-Hárman elmenekültek. Négyet megharaptak a kóborlók, egyet pedig Ed lőtt le, amikor ránk támadt.

Megborzongtam. Alig kezdődött el ez az egész hajcihő, de máris embereket kell ölnünk. Ez a világ hamarabb vállt ellenségessé, mint amilyenre számítottam.

Kiléptünk a hűvös éjszakába és tovább lépkedtünk a vidáman nevetgélő Ed és Betty nyomában. A távolba Trina és Iris kocsija körvonalazódott ki, körülötte a többiekkel.

-Dylan...-álltam meg hirtelen.

-Mi az? Van valami baj?-állt meg ő is és nézett rám aggodalmasan.

-Nem, semmi. Csak...-meg akartam kérdezni tőle, hogy mit akart mondani amikor a padon ültünk, de egyszerűen nem ment. -Semmi.-ráztam meg a fejemet. -Semmi lényeges.

-Biztos?-kérdezte.

-Egészen biztos.-bólintottam.

Dylan is bólintott, majd tovább sétáltunk a kocsi irányába.

-Tudod, ha bármi bajod van vagy ilyesmi...nekem elmondhatod. Bármit...-mondta.

Rá tekintettem.

-Te is.-vágtam rá.

Szembe nézett velem, majd elmosolyodott.

-Kössünk egyezséget. Ígérjük meg, hogy sosem hazudunk egymásnak, bármi történjék is.-javasolta.