Alice Black egy padláson ébred, barátai társaságában.
Nem tudja, hogyan került oda és a többiek mit keresnek ott.
De minden kiderül abban a pillanatban amikor kinéz az ablakon... és egy Zombi Apokalipszis kellős közepén találja magát.
FI...
Először nem nyitottam ki a szemeimet, mert éreztem hogy szédülök, a bal lábszáramba éles fájdalom hatolt és alig bírtam levegőt venni.
- Alice, térj magadhoz! - szólított ismét a hang. Nagy nehezen sikerült elég erőt gyűjtenem, majd zihálva nyitottam ki a szemeimet és néztem bele egyenesen a mellettem guggoló Oliver halványzöld szempárjába. - Velünk van! - fordult a háta mögé, mire több ember megkönnyebbült sóhaját is hallani lehetett.
Az orromat valami furcsa bűz csapta meg, de nem olyan mint például a kóborlóké. Ez sokkal inkább olyan volt mint az áporodott penész szag, meg döglött patkány keveréke. A tekintetem ekkor egy ütött-kopott plafonra tévedt és leplezni sem tudtam mennyire nem értem mi folyik itt.
- Fáj valamid? - érdeklődött Oli.
- Sajog a bal lábam - suttogtam.
Bólintott.
- Kiszedtem a töltényt, nemsokára elmúlik majd - tájékoztatott.
Még értetlenebb fejet vágtam. Töltény?
Megpróbáltam felülni, de túlságosan gyengének éreztem magam és nem tudtam megtartani tenyeremmel az egyensúlyt. Szerencsére Oli időben elkapott, még mielőtt visszazuhantam volna és segített felülni, a kezét szigorúan a hátamon tartva. Amint felültem, az első dolog ami szembetűnt az az a tény volt, hogy Dylan a lábaimnál ül és aggodalmasan engem vizslat. A második dolog pedig egy rács volt a háta mögött.
- Mi a... - kérdeztem, ám egy ismerős hang szakította félbe a káromkodásomat, ami jobb oldalról jött.
- Alice! - kiáltotta a nevemet olyan kétségbeesetten, ám mégis izgatottan, hogy jóformán ki sem mondta még a nevemet, azonnal oda néztem.
Egyetlen, ép kezével egy rácsot szorongatott jómaga is. Ekkor tűnt fel, hogy egy folyosón vagyunk, tele rácsokkal - percek múlva rájöttem hogy börtöncellák - és hogy tele van az egész emberekkel. Ismerősökkel és ismeretlenekkel egyaránt. Nem ismertem a másik embert aki vele együtt raboskodott a saját cellájukban, de nem is törődtem vele. Sírva fakadtam, amint megláttam őt.
- Richard - suttogtam a nevét.
Richard akkora vigyorra váltott, amilyet még nem láttam tőle.
ओह! यह छवि हमारे सामग्री दिशानिर्देशों का पालन नहीं करती है। प्रकाशन जारी रखने के लिए, कृपया इसे हटा दें या कोई भिन्न छवि अपलोड करें।
- Basszus, Cody megmondta hogy éltek! - nevette el magát, mire felcsillogtak a szemeim.
- Cody életben van? - kérdeztük egyszerre Olival.
Richard bólintott.
- Legalábbis tegnap még az volt. Aztán elvitték és azóta nem jött vissza - suttogta.
Lebiggyesztettem az ajkaimat. Megint elkerüljük egymás Codyval. Mintha meg lennénk átkozva.
Megkértem Olit hogy segítsen fel, aztán odasétáltam a rácshoz és erősen megszorítottam Richard bal kezét.
