Zombie Apocalypse (hungarian)

77.-Egy utolsó vallomás

Amikor Grace kimondta a nevet, lélekszakadva kezdtem el rohanni, egyenesen előre. Egy kis faház keresztezte az utamat, ahol Grace-ék meghúzták magukat és ahol az általa mondott személy talán az utolsó óráit vagy perceit élte meg éppen. Azonnal felrohantam a lépcsőn.

Szíven ütött, rettenetesen szíven ütött. A történtek után meg pláne. Amanda után... pont ő.

Az ajtóban beleütköztem valakibe.

- Alice? - csodálkozott.

Először a sötét miatt nem láttam ki az, de a hangját felismertem.

- Betty? - kérdeztem.

- Igen! Én vagyok!

- Oh, Istenem! Betty! - öleltem át szorosan.

- Élsz! Életben vagy... - suttogta, majd ő is szorított az ölelésen. - Annyira aggódtam. Hogy találtál ide? - kérdezte, majd elengedett.

- A többiekkel... - motyogtam. - Adam-el, Karmával, Olival, Yoonieval és Yoonahval.

- Hála az égnek! Megsérült valamelyikőtök?

Beharaptam az alsó ajkamat.

- Meghalt - válaszoltam.

Betty szemei elkerekedtek.

- Ki? Kicsoda? - fogta meg a vállamat.

- Amanda.

Bettynek is ugyanaz volt a reakciója, mint Gracenek. Észrevettem, ahogyan a keze is remegni kezd.

- Úgy érted ő is... - motyogta. - Tudod, hogy...

- Tudom - biccentettem. - Hozzá indulok.

- Elmondod neki? - kérdezte.

Aprót bólintottam.

- Joga van tudni. Akkor is, ha már számára is késő - nyeltem egy hatalmasat.

- Igazad van - törölte meg könnyes szemeit. - Én is megtenném. Akkor menj! Nehogy...

Nem fejezte be a mondatot, de szükségtelen volt, hisz nagyon jól tudtam mi lett volna a vége.

Elindultam a folyóson, amely abban a pillanatban végtelen hosszúnak tűnt. Egyetlen szoba volt, ahonnan fény szűrődött ki, s ahonnan elmosódva hangokat lehetett hallani. Közelebb mentem, de csak annyira, hogy neki tudjak támaszkodni a falnak, ameddig megvárom, hogy az illető aki bent van nála, kijöjjön.

- Nem teheted ezt velem... - hallottam, hogyan mondja ki a szavakat.

- Ezt nem én döntöm el. Tudod jól, hogy ezt nem én döntöm el - válaszolt neki.

- De biztosan lehet tenni valamit! - csattant fel az előző és ekkor ismertem fel. Dean volt az. Dean hangja volt.

- Ha lehetett volna, Grace tudta volna. De nem lehet. Ezért halt meg Darcy is. Meg Daisy...

- Kérlek, ne mondj ilyet többé! - kiáltotta Dean, s tisztán lehetett hallani, hogy zokog. Éreztem, hogy a szívem csak még jobban összetörik és egy gombóc keletkezik a torkomban.

Hogy leszek én ezt képes végighallgatni?

- Hogy meghalok? - kérdezte Greg.

- Hagyd abba... - Dean most már suttogott. - Nem hagyom, hogy meghalj.

Feszült csend következett.

- Dean... - szólalt meg ismét Greg.

Dean nem válaszolt, Greg viszont folytatta.