Zombie Apocalypse (hungarian)

70.-Üresség

Az ágyon feküdtem és merengtem. Mostanában csak ebből álltak a napjaim.

Azokon gondolkodtam, amiket Gwendolyn mondott, de legfőképp a szerelmemen. Dylan ma egy hete ment el. Már teljesen szertefoszlott bennem a remény, hogy valaha is visszatér. Amióta Gwen elvitte Midnightot és a kést, rossz érzések fogtak el. Különben is, letelt az a három nap és nem kaptam vissza a kutyust. Pedig betartottam az ígéretemet.

- Nem fog visszajönni! - suttogtam.

Adam társaságában voltam az ő szobájában és a plafont bámultam szüntelenül.

- De igen. Csak ez időbe telik, Alice! - mondta Adam.

Megráztam a fejemet.

- Minek is jönne vissza? Én egy senki vagyok, egy semmi... 

- Ez nem igaz. Mondd csak... mit érzel olyankor, amikor ilyeneket mondasz? Hm?

Megráztam a fejem ismét.

- Teljesen elveszett bennem minden remény, Adam. Érted? Mi van, ha meghalt? Mi van ha nem sikerült neki? Mi van ha valahol fogva tartják? Vagy... tudom hogy hülyeség, de ha új barátnője van? - az ajkamba haraptam, mert el sem hittem, hogy ezt pont én mondtam ki.

- Dylannek? Te viccelsz? Dylan Westwickről beszélsz. Az abszolút túlélő, menő csávó. A csapatunk gyakorlatilag Daryl Dixonja. És szeret téged! Látom rajta. Különben is, minek kellene neki egy cafka? Az ő barátnője a legkirályabb a környéken!

Elnevettem magam.

- De komolyan beszélek, Adam!

Legjobb barátom felsóhajtott, majd felállt a fotelből és mellém telepedett az ágyra, mire én is felültem.

- Alice Black! Dylan nem fog megcsalni téged, mert egyszerűen nincs rá oka. Ha mégis megtenné, akkor egy totális idióta, aki nem érdemel meg téged! - simogatta meg a hátamat. - Akkor olyan lenne... mint amilyen én voltam Amandaval. Nem értékeltem, amikor esélyem lett volna rá és most nézd: elveszítettem. Egy srác miatt, akit alig ismer.

Elszomorodva néztem rá, majd a vállára hajtottam a fejemet.

- Ez már teljesen biztos? - kérdeztem.

Adam bólintott.

- Teljesen. - suttogta. - Beleszeretett Adrienbe. Ő maga mesélte el, nem sokkal a távozásod után a buliról.

- És te nem mondtad el a saját érzéseidet?

- Dehogy! Hogyan is tehettem volna ezek után?

Néhány pillanatig csendben maradtunk így. Mindkettőnkben volt egyfajta üresség olyan emberek miatt, akiket rettenetesen szeretünk. Sajnáltam, hogy nem jött neki össze Amanda. Pedig Adam ritkán szerelmes, s az, aki képes magát így megszerettetni vele, annak nagyon különlegesnek kell lennie.

Meghitt pillanatunkat Tyler "rontotta el", aki zihálva rontott be a szobába.

- Haver, Amanda és Adrien durván veszekszenek odakint és nem tudok mit kezdeni velük! - jelentette ki. Adamnek nem kellett kétszer mondani, azonnal lábra szökkent és kirohant, én pedig utána.

- Mi történt? - kérdeztem, lemaradva kicsit Ty-al.

- Nem tudom, de Amanda hisztirohamot kapott.

Épp abban a pillanatban értünk ki, amikor Adrien szó szerint pofon vágta (ököllel) Amandat.

Alig mertem hinni a szemeimnek, hogy ez a fiú képes volt megütni őt.

Több se kellett Adamnek: szinte ráugrott Adrienre és ott püfölte, ahol csak érte. Amanda felsikított és nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy a táborból sokan körénk gyűljenek. Greg elrángatta a mostohatestvérét a helyszínről, aki továbbra is csak sikítozott, Adamet viszont úgy tűnt, senki sem fogja megállítani. Közben Adriennek is sikerült visszaütnie, felszakítva ezzel egy részt Adam alsó ajkán. Nem mintha ezzel megállíthatta volna. Ez addig ment így, ameddig Ed meg nem jelent és szét nem választotta a két felet.