Csak egy csók (neked)

Második

Jól megnéztem a szobát, ami leginkább vendégszobára hasonlított. Volt benne egy egyszemélyes ágy, amiben én feküdtem, ezenkívűl virágok hada, szekrények és egy ajtó.

És ekkor belémhasított egy villám. Vagyis a fejembe. Az éles fájdalom végigfutott a hátamon, a karomon, sőt, még a lábamban is éreztem.
Valahol olvastam már erről.
A másnaposságról.
De mitől?! Emlékeim szerint csak egy sört ittam. Se pálinkát, se bort, se pezsgőt.
Semmi mást.

Aaaa.... Megint....és bumm... Villám...
Visszadőltem a párnámra. Nem fogom így kibírni a napot.
Nekem kell egy fejfájáscsillapító!!

Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, és lábujjhegyen, lassan közelítettem meg az ajtót.
Ekkor beugrott valami. A srác, aki segített nekem tegnap. Aki ott volt a folyóparton.
Biztosan helyesebb, mint amilyennek a sötétben láttam....
Lehet, hogy sors hozott minket össze?!
Talán az élet akarta, hogy így legyen?!
Ő lesz az új barátom?

Ahj Diana...milyen kérdés ez? Jó másnapos lehetsz....-szidtam magamat rögtön a gondolatmenetért.

Kiléptem az ajtón, és halkan becsuktam az ajtót magam mögött.
Lelépkedtem a lépcsőn, és egyenesen a konyhába jutottam.
Az asztalnál ott ült egy srác, és éppen evett. Ő volna inkább A srác?  
Mikor meglátott, teli szájjal próbált meg beszélni, és köszönni is egyben.

- Óó... Siaa.. Bój abudtál? - aztán látta a kérdő tekintetemet, és lenyelve a falatot hozzátette. - Bocs! Azt kérdeztem, jól aludtál- e.
Mosolygott. A mosolya olyan volt, mintha egy magazin címlapjáról vágták volna ki.

- Igen.... Öö... Köszi.... - nem tudtam pontosan mit is mondjak, úgy, hogy még egy köszönetféle is benne legyen.
Mi tagadás, ha ő tegnap nem hoz el a folyópartról, ki tudja mik történhettek volna velem....

- Nincs mit... Ahogy elnézlek megérte! - végigmért, aztán rám kacsintott.
Akkor jutott eszembe, hogy miért is jöttem.

- Nincs véletlenül egy fejfájás csillapítód?
Úgy nézett rám, mintha egy olyan viccet meséltem volna, ami már nem divat.

- Ugye nem mondod komolyan, hogy egy sörtől vagy másnapos?! - halványan elmosolyodott, és odajött hozzám.
A kezét homlokomra tapasztotta, majd szakértően megállapította.

- Lázad úgy látszik nincs... Ott talász aszpirint, a kávé meg le van főzve... - mutatott rögtön két helyre...
Miközben elindultam az egyik felé azon gondolkoztam, hogy ez a srác kedves, és érzéki. Talán tényleg nekem teremtették.
Most még nem ismer, de lehet, hogy szándékában áll. Egy kicsit sem fura, hogy most hagytam ott a pasimat aki megcsalt, és máris továbblépnék?

- ..és.... Ez a te házad? - Kíváncsiskodtam, amíg arra vártam, hogy az aszpirinem feloldódjon a vízben.
A válasz előtt hallottam egy ajtócsapódát.

- Nem, ez valójában az én hazám. A szüleim után kaptam, és Dylan meg én beköltöztünk.
Egy lány hangja.
Megpördülök.
Egy szőkés hajú, vékony lány néz rám, miközben Dylanhez bújik.
Miután majdnem kiköptem a számban tartott aszpirint, a lány elindult felém.

- Szia, az én nevem Alma. Hallottam mi történt... Maradhtasz nálunk ha szeretnél...hogy talpra tudj állni.... Gondolom a szüleidhez nem mehetsz.... 
Kedvesen megölelt, majd mosolygott rám. Az állam is leesett.

- Segítsek? - mutatott nevetve a kezemben tartott aszpirinre, miután meglátta a fancsali ábrázatom.
Ám ennek a fancsaliságnak két oka volt párhuzamosan. Egy, az aszpirin, amire kávét is ittam egy kicsit, és kettő, hogy, ismétlem hogy a fenébe lehet az, hogy azt mertem hinni egy ilyen helyes srácnak nincs barátnője.....
Basszus majd leesett az állam.
Ráadásul a csaj még szép is...

- Nem kell köszi... - mosolyogtam rá én is. Bár inkább erőletetett volt, mint igazi. - Az én nevem Diana.
Láttam Alma arcán, hogy eszébe jutott valami, és teljesen bezsongott.

- Van éppen állásod? - tudakolta, tágra nyílt szemekkel. Egy másodperc töredékéig gondolkoztam, majd úgy döntöttem otthagyok mindent, ahol David-et. Magam mögött.

Megráztam a fejem.

- Huu akkor jó fiatal lehetsz! Gyere... Adok neked pár ruhát, amit tudsz hordani, aztán holnap elmentek Dylannel, és kerestek valami munkát. Hogy legyen saját pénzed is, ha esetleg lenne egy barátod.....
Megragadta kezem, de először a lábaim nem engedelmeskedtek.
Alma ezt szűrte le:

- Uuu... Ne haragudj... Tudom, hogy most szakítottál a volt barátoddal, akivel hosszan együtt voltatok....
Tényleg bűntudatot láttam az arcán.  Azt hiszem komolyan elhitte, hogy megbántott.
Gyorsan meg kellett nyugtatnom.

- Nyugi... Nincsen semmi.. Már nem is emlékszem Davidre.... - kezdtem, de szerintem mind a hárman tudtuk, hogy ez nem igaz. Egy ilyen eset nem tűnik csak úgy el az ember fejéből... Ezt ők is tudták, habár nem ismerték teljesen a sztorit. És annyira nem is érdekelte őket. Megbíztak bennem és egy aranyos, segítségre szoruló lányt láttak bennem.

Alma miután megnyugodott elvonszolt magával egy hatalmas szobába.
Még mikor hátranéztem láttam, hogy Dylan mosolyogva csóválja a fejét, és visszaül reggelizni. Igazi minta pasi....

Almáék szobája hatalmas volt. Franciaággyal és nagyobbnál is nagyobb ruhásszekrénnyel.
Egy részen kinyitotta, és a több ezer ruha közül pont azt az egyet vette ki, amit nekem szánt.
Na ez már durva...
Főleg a ruha.... Valami szépérzékes tervező tervezhette.... Nem volt benne semmi extra.
Csak egy kis virágos nyári ruha volt, de a hátán lévő kivágás, meg a szoknyája hossza olyan jól meg volt komponálva, hogy elhűltem.

A következő, ami még jobban megdöbbentett, az az volt, amikor felpróbáltam. Nem magamat láttam benne. Ebben a percben nem csak egy Diana voltam a sok közül.
Úgy éreztem most én lettem Diana hercegnő. Az, aki a herceg felesége volt, és mindenkin segített. A végén autóbalesetben halt meg, de a lényeg, hogy legendás alak maradt.

- Nos? Tetszik? - állt mögém Alma, hogy a tükörben nézhessen meg engem ő is.

- Mi az hogy.... - csúszott ki a számon.
Bár ennek az egésznek köze nem volt egy hercegnő életéhez, azért jó érzés volt azt hinni.

Sajnos le kellett vennem a ruhát, mert ez a holnapi, úgymond "álláskereső" ruhám volt.
Felkavart a gondolat, hogy Dylan mit fog szólni a ruhához.
De aztán elhessegettem. Befogadtak. És milyen hirtelen történt minden.... Ezt nem hálálom meg azzal, ha szerelmes leszek Dylan-be....

Délután még kártyáztunk beszélgettünk, és összebarátkoztunk.
Ők tényleg illenek egymáshoz. Csak Dylan ne volna ilyen iszonyúan helyes.... Alma meg ilyen szép...