Csak egy csók (neked)

Huszonhetedik

A legfontosabb dolog, hogy ne emésztesem magam Dylan miatt.
Mégis ott van az agyam egy kicsi szegletében. Nem tudom kirakni onnan, foggal körömmel ragaszkodik.

- Izgulsz? - Cris hajolt oda hozzám, úgy, hogy nem csókolt meg a lehellete mégis a számat csiklandozta.  Bár ezt az autóban nehezen tehette meg...
Utáltam, ha ezt csinálta.

- Igen... - nagyot sóhajtottam a szó közben. Nehezemre esett kimondani.
Csak azt vártam, hogy visszamenjünk a szállodába, és valahol belül reméltem, hogy összefutok Dylannel.
De nem mertem volna bevallani magamnak, hogy erre gondolok, mert bűntudatot csinálna nekem.

- Történt valami? - Cris érdeklődve fűrkészte az arcomat. - Mert ha igen... Jobb lesz mielőbb megbeszélnünk....
Félmosolyra húzta a száját, mint aki valami nagyra gondol, ami miatt meg kellene beszélnünk mindent.
Csak nem....?!

Már nyitottam volna a számat, és vettem a levegőt, hogy válaszoljak valamit, nagy valószínűséggel valami hazugságot, de ekkor megszólalt a telefonja.
Nem hívták.
Nem SMS-t kapott.
Valaki írt neki.

Miért is gondolok rosszra?
Kérdeztem meg saját magamtól.

Crist nem érdekelte többé a válaszom, hanem elővette a telefonját, és a számomra idegen kóddal lezárt készüléket feloldva az üzenettel kezdett el foglalkozni.

Már a nyelvemen volt a kérdés, hogy "ki az? " és "mit írt?" De nem tettem fel.
Ki vagyok én neki, hogy közöm legyen hozzá?!
A barátnője....
Ez feljogosít erre?
Ahhjjj... Nem tudom.

- Szóval, hol is tartottunk, kicsim? - Cris mosolyogva nézet rám, de a telefonját lezáratlanul a kezében tartotta, néha rápillantva.

Legszívesebben ordítottam volna vele.
"Miért nem figyelsz rám? Minek kell a telefon? Inkább beszélgetnénk... Vagy bármit... "

De nem ordítottam, sőt ezt a gondolatot csírástól lenyeltem.
Nagy gombóc maradt utána, de lenyeltem.
Nem ronthatom el az örömét...
Hirtelen egy percig csak egy kisfiút láttam benne...

- Ott, hogy hova megyünk... - mondtam valamit, amire amúgy is választ akartam kapni.
Cris megint a telefonját nyomkodta, de felnézett a hangomra.

- Az meglepetés... - azt hiszem ennél többet nem is fogok megtudni.
Nem tűnök éppen boldognak, mi?

Nem mondtam rá semmit. Ez Crisnek is feltűnt, mivel rámnézett, aztán félre rakta a telefont.
Közelebb csúszott hozzám, és megcsiklandozta az oldalamat.
Ijedtemben ugrottam egyet.

- Criss... Ne csináld.... - nyafogtam, és elfordultam az ablak felé.
Egy kicsit még közelebb jött, de nem azért mert meg akart csókolni, hanem mert így akarta nyomatékosítani a mondandóját.

- Diana! Hidd el, nem akarlak csesztetni... De kérlek mondd el, hogy mi a baj... Nem ér semmit a meglepetés, ha ilyen vagy...
Szomorú volt a tekintete, ahogy rá néztem.

A sötétedő utcáról bevilágítottak a fények a mozgó autóba, megvilágítva Cris arcán a kíváncsiságot, de látszott, hogy fejben nem ott jár.
Megfordult a fejemben, hogy össze-vissza mindok neki mindent, és tesztelem, hogy komolyan veszi-e.

- Kérlek, Cris... Semmi baj... Hagyjál a hülyeségeiddel...
Talán erős volt a visszavágás.
Cris azonban nem szívta mellre, ahogy mondják.

Kezével nem erősen, de erőteljesen megfogta az állam, és úgy forgatta, hogy rá nézzek.

- Tudod, nem fogom hagyni, hogy egy pasi szétszedje a szerelmünket. Szeretlek, Diana nagyon... Tudod! Megígérem, hogy mindig melletted leszek, támogatlak, és őszintén beszélgetünk. Kérlek, ha valami baj van, mondd el....
Mostmár teljes figyelemmel suttogva hadarta a mondandóját.
Rögtön egy másodpercre rá, finoman megcsókolt. Kicsit elhúzta a száját, mert tudta, hogy utálom, így én hajoltam oda, erőteljesen megcsókoltam.

Ahogy ott az autóban csókolóztunk, áramütés volt minden levegővétel.
Nem tudom, hogy pontosan min tőrtem a fejemet, hogy pár percre bezárkóztam, de most egy könnycsepp futott végig az arcomon, forró nyomot hagyva.
Talán azért mert nem foglalkoztam vele, talán mert nem volt több, de a szemem utána száraz maradt.

- És mi az a nagy meglepetés? - elszakadtam a szájától egy percre.
Kinyitotta a csók közben csukott szemét, és titokzatos félmosolyra húzta a száját.

- Mindjárt ott vagyunk... - kinèzett az ablakon, és beletúrt a hajába.
Mind ezt olyan jó időzítette, hogy pont akkor álltunk be a parkolóba, és álltunk meg.
A sofőr csak valami köszönést morgott.
Cris megragadta a kezemet, ès kihúzott a kocsiból.

- Várj, bekötöm a szemed... - állított meg, mert a kíváncsiságtól megbabonázva mentem előre.

A félhomályban nem látta ahogy a fejemet rázom,  tiltakozván, de végül hagytam, hogy elvegye a látásomat.
Teljesen kihasználta, hogy nem látok semmit.
Egy csókkal kezdte.

Aztán megfogta a kezemet, és a derekamat, ès táncoltunk.
Mikor forgatott, majdnem elestem.
Nem láttam, de tudtam, hogy jót mosolyog rajtam.

- Cris.... - nyafogtam.
Megálltunk, de nem eresztett. Ijedtem ugrottam egyet, amikor a fülemhez hajolva odasúgta:

- Már vártam mikor szólsz... - megint éreztem, hogy mosolyog.

Megfogta a kezem, és jó darabon csak sétáltunk.
Kicsit szeles lett az idő körülöttünk, a a levegő sótól volt terhes.
Gondoltam, hogy hova érkeztünk.

Cris levette a kötést a szememről.
Egyenesen a tengerre néztem, amely most nyugodt volt, és sötét.
Csak egy kis motorcsónak volt kihúzva félig a partra, hogy könnyen vízre lehessen tenni.

- Ugye nem akarod, hogy....
Nem tudtam befejezni, mert a vízre szállás gondolatától is felfordult a gyomrom.
Víziszony.

- Nyugi... Mindenre gondoltam. Meg sem fogod érezni, hogy hajóban ülsz...
Kételkedve néztem rá.

- Van nálam gyógyszer...  - tette hozzá halkabban.
Nagyot lélegeztem, de egyenlőre gyógyszer nélkül szálltam be a csónakba.

Cris vízre tette, majd beugrott mellém.
Látva a fintoromat, megnyugtatott.

- Nyugii... Nem megyünk messze a parttól.
A sötét vízre írányította a hajót, és a parrtól olyan 100 méterre állította le.
Én megbabonázva néztem a partot.

Aztán dördült valami.
Cris finoman megfogta az államat, és az ég felé irányította.

- Arra kell nézni, kicsim!
Nem tudom leírni a látványt.  Csak egy valami esett le azonnal.

"Hozzám jössz feleségül?"
Olvastam az égen, és a tüzijáték minden pontja apró szikraként pattant szét, egy képet hagyva a fejemben maga után.