Csak egy csók (neked)

Tizenharmadik

- Én egy sima tejeskávét kérek! - mondta Arnold, ezzel kizökkentve a gondolataimból.
Erding olyan bájos mosollyal nézett rám, hogy nem tudtam hova tegyem a fejem.

- Öö... Én is....- dadogtam.
Erding felvésett valamit a papírra, ami a kezében volt, és már ment is tovább.

- Először lecsesztek, amikor csak egy sima tejeskávét kértem...
Mesélte Arnold, de nem tudtam rá odafigyelni. Igazából nem gondolkodtam semmin, csak úgy voltam. Ilyen ritkán fordult elő.
Viszont sose tudtam, hogy jól kezeni az életemet.
Az, hogy Arnolddal nem feküdtem le, még jelenti azt, hogy ne vehetnék kurvás ruhát.
Ha az egész társoságunkon kellene végignéznem, talán Alma a legnormálisabb. Nem csalt meg soha senkit, okos, kedves, bájos, mi is mondhatnék, tökéletes.

- Akkor két tejeskávé volt. - Erdinget vártam, ahogy a pincérre néztem, de helyette Dylan állt előttünk, két csészével a kezében.

- Köszi Dylan! - Arnold mosolyogva fogta a kezébe a kávéját. Dylan azonban kicsit sem volt mosolygós kedvében.
A tekintetével meg tudott volna ölni.
Talán ezért volt az, hogy nekem az arcomra fagyott a mosoly.

Az idő lassan vánszorgott, annyira lassan, hogy két órát ültem csak a munkások között, de mintha egy egész hét ment volna el.

- Hol van Cris? - utaltam a Black Rose énekesére.
Arnold pont akkor érkezett, hogy megnézze, hogy halad a dekoráció. Úgy láttam elégedett.

- Mióta érdekel Cris? - nézett rám vigyorogva. - hiszen nem is ismered...
Na ezen elpirultam. Dehogynem ismerem...
Mi az hogy!!

- Ja... Semmi... Csak érdekelt, mert... - és szerencsére pont ekkor lettek készen a munkások, így nem volt alkalmam befejezni a mondatot. Szerencse, mert nem is tudtam volna.
Csak dadogtam volna össze-vissza.

Alig telt el fél óra, már mindenki elkezedett készülni a koncertre. Egy óra múlva fellépés. Kirakosgatták a hangszereket, a mikorfonokat, és vasalt ruhákkal rohangáltak az öltözők között.
Gyorsan elment az az egy óra. Mivel nem volt jobb dolgom, Arnolddal beszélgettem, aki annyira belelkesült, hogy használhatatlan volt egy normális beszélgetéshez.

- Kezdünk. - nyitott be az ajtón egy öltönyös srác.
Arnold intett, hogy megyünk, és kiléptünk az ajtón.
A színpad fényekben pompázott, és emberek ezrei gyülekeztek előtte.
Az első, akibe belefutottam, az Alma volt.

- Diana, gyere... Ez hatalmas buli lesz... Láttad már, hogy néz ki Cris?! - áradozott nekem, és a kezemet megragadva maga után vonszolt.
Egyenesen a tömegbe mentünk.
Hirtelen Alma megtorpant.

- Te, és én, - mutatott rám,  és magára, - ma hatalmasat fogunk bulizni, ráadásul az első sorban!! - tapsolt, és ugrált örömében.
Nem tudtam eldönteni, milyen szer hatása alatt áll, amiért ilyen izgatott, és furcsa.
De rákérdezni már nem volt időm, mert a Black Rose már fel is állt a színpadra, és én teljes emberi életnagyságban láttam Crist.

Alma egészen a színpadig vonszolt, még az sem érdekelt, hogy minden ember, aki mellett elmentünk, furcsán nézett ránk.
A köszöntő után el is kezdődött az első szám, amely fantasztikus sikert aratott.

Az ötödik szám után, már nem volt torkom, vele együtt hangom, és lábam sem. Annyit ugráltam, énekeltem, a hajam csimbókokban hullott a hátamra. De most voltam a legéberebb, mert most jött az én pillanatom.
A hatodik szám következett.
Könnyes, és izzadságcseppes arccal néztem, ahogy minden elrejtett patron festék lövedéket bocsájt ki.

Ezt a porszerű festéket, csak nemrégen találták ki, a nagyobb szabású fesztiválokra. A bőrről lemosható, és arra a pár órára, vidám színei miatt, jó hangulatot kölcsönöz.
Még sosem élveztem ennyire semmit.

A csimbókos hajam, és a ruhám, tiszta festék lett, az arcomra rárepült egy halom zöld festékpor, és úgy éreztem magam, mint egy zöld ufó.

A színpadon is mindenkit beborított a színes festék, de a buli csak nagyobb lett!
Imádtam... Sose volt ilyen jó bulim, úgy éreztem, berekedt torokkal, és fájó lábakkal sokkal több vagyok, mint előtte voltam.

Minden lassult. Szerettem volna minden egyes percét kiélvezni, ennek a pillanatnak.
Alma is láthatólag nagyon boldog volt. Együtt kiabáltunk, énekeltünk, és ugráltunk tovább, pedig mindketten meghalni készültünk a fájdalomtól.
Az emberek szintén ugráltak, és üvöltöztek körülöttünk.

Még két szám lement, amit ugyanúgy végigtomboltunk Almával, miután Cris nem énekelni, hanem beszélni kezdett.

- A most következő szám a legkülönlegesebb talán mind közül. - a tömeg éljenezni kezdett, mire Cris megrázta a fejét. - Aa-a, ezt még biztosan nem hallottátok... A címe Only One Kiss for me....
És énekelni kezdett. Szép volt a szám, szebb, mint a többi.
Nem volt gyors, inkábba lassabb, de volt ritmusa, és a szövege gyönyörű volt.
Erre már nem ugráltunk, csak ritmusra dőltünk jobbra vagy balra.
Még mindig az első sorban állva, fenomenális volt az élmény.

Egyszerre csak annyit veszek észre, egy kéz nyúlik felém.
Felnéztem, és a gugoló Crist láttam maga előtt, a magas színpadon.
Rám nézett, közben még mindig a refrént ismételgetve.
Hirtelen megragadtam a kezét, és hagytam, hogy felhúzzon a színpadra, ami magas volt, de eszembe jutott, hogy Cris meg erős....

A színpad közepére vezetett, amitől elpirultam. Végig fogta a kezem, és úgy éreztem meghaltam, és a paradicsomban vagyok....

A számnak kb ekkor volt vége, de nekem hosszú percek voltak.
Még szájánál volt a mikrofon, mikor közel húzta a fejem, és az enyémnek támasztotta a homlokát.
Még kimondta az utolsó szót, amit szinte suttogott a mikrofonba, aztán megcsókolt.
Megcsókolt.
A levegő, meg színek....
Olyan forró volt a csókja, hogy szinte égette a számat, és ez nagyon jól esett.
Ledobta a mikrofont, és átfogta a derekamat és a hátamat azzal az izmos karjával.
A lámpák lekapcsolódtak, és mi ott maradtunk a sötétben....