Csak egy csók (neked)

Tizenhatodik

Kedd reggel van. Nem szerda este.
Pedig Cris szerdán este jön vissza.
Mivan, ha addig felszed egy másik lányt? Nem erre gondolni sem tudok...

Viszont láthatom őt még egy percre.
Amikor nem lát minket senki. Még az indulás előtt a szobájában.
Szinte rohantam az utcán, a munkahelyem felé.
Nem bírtam ki. Egy percet sem nélküle. Nem mondom, hogy nem volt nehéz az éjszakám.

- Cris! - téptem fel szinte az ajtaját.
Az ágyán ült, pólóban és farmernadrágban.
Azonnal felpattant.
Odamentem hozzá, az ajtót becsukva magam mögött.

- Diana.. - suttogta, és a hajamba túrt, majd megcsókolt.
Én egy ilyen éjszaka után olyan hevesen csókoltam, hogy majdnem megtántorodott.
Viszonozta a heves csókot, és éreztem, hogy a szíve ritmust vált.
Szinte meghajtam az örömtől. Fegugrottam rá, és átkaroltam a lábammal.
Ez nem tartott sokáig, mert letett.

- Ne, kérlek! Bármelyik percben itt lehetnek értem.... - sóhajtott, és egyik kezével beletúrt a hajába.

- Nem akarom, hogy elmenj... - mondtam neki.
Leültem az ágyra, és hátradőltem. Odajött mellém, és ugyan ezt tette.

- Én sem akarok elmenni, és itthagyni tégyed... Főleg nem ezek után...
Hallottam a hangából a szomorúságot.
Jól esett, hogy ő is így gondolja.
Meg kellett kérdeznem.

- Szeretsz? - nem néztem rá, és halkan beszéltem.
Ő viszont rám nézett.

- Igen. Sose vágytam ennyire senki társaságára... És te engem? Híres vagyok, egy bunkó énekes...

Elbicsaklott a hangja. Újra a plafont nézte.

- Igen... Nem is tudod mennyire.... - válaszoltam, és odahajolva az arcához adtam rá egy puszit.
Elkapta az arcom és megcsókolt.

És.... Ekkor kopogtak!

- Megyek! - hallottam magam mellől.
Cris feltápászkodott, és felvette a kezébe a csomagjait.
Nem fogom hagyni, hogy csak úgy elmenjen....

Felálltam és szomorúan, de hevesen megcsókoltam. A csomagok kihullottak a kezéből, és a hajamba túrt ujjaival.

- Mennem kell... - súgta. - csütörtökön reggel már együtt szállunk fel a gépre. Csak te és én. - nézett a szemembe mélyen.

Csak én és ő....
Ezen gondolkoztam, az ágyán feküdve még egy órával később is, miután elment.

Nagy nehezen felálltam. Hogy lehet valaki csupán két nap alatt megszeretni? Mármint szerelemmel...
Nem értem. Nem értek semmit.

- Diana, szivem, gyere.... Már egy órája itt fekszel. - Arnold mosolygott rám, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen.
Igaza van. Nem maradhatok itt csütörtökig...
Nagyot sóhajtottam.

Odanyújtottam neki a kezét, és ő felhúzott.

Arnold nem volt benne biztos, hogy egyedül is hazatalálok, ezért elkísért. Végig fogta a karomat. Nem a kezem, hanem a karom.
Mintha attól félne, hogy elájulok. Itt helyben.

- Biztos, hogy jól vagy? - nézett rám aggódva az ajtóban, ahol már majdnem teljesen be is mentem.
Megráztam a fejem. Azt sem tudtam, hogy mi bajom.

Bementem a házba, ahol sem Almát, sem Dylant nem találtam. Sötét volt, és csend.
Furcsa volt, de nem törődtem vele.
A szobámba mentem, ahol elővettem a papíromat.

"Annnyi sráccal csókolózni, amennyivel csak lehet" - kihúzva.
Nem lesz rá többet szükségem rá.
Elvégre ott van nekem Cris....

Másnap nem mentem be dolgozni.
Sehova sem mentem, csak kiültem a kanapéra, és vigyorogtam.
Csak ezt a napot kell kibírnom, és akkor jön Cris vissza.

És ekkor toppant be Dylan. Illetve nagy nevetve beesett az ajtón.
Alma követve, nem kevésbé jó keddvel...

Tudtam, hogy inni voltak, és mind a kettő csont részeg. Alma leszédült mellém a kanapéra, és azonnal be is aludt.
Dylan dülöngélve vitte be a szobájukba.

Halkan becsukta az ajtót, és szorosan leült mellém.
Odébb csusszantam egy kicsit, de jött utánam.
Kérdőn néztem rá.

- Ssshh - tette az ujját a számra, mielőtt megszólalhattam volna.
Miután elvette az ujját, újra meg akartam szólalni, de ezúttal a száját tapasztotta az enyémre.
Először meglepett, de viszonoztam.

Aztán eltoltam magamtól.

- Neeeneeeee... - nyöszörgött, és az arcom után nyúlt.

- Mi lesz Almával? - magamat is megleptem, mikor ezt kérdeztem. Crisre nem gondolok?
Úgy néz ki nem...
De miért nem?
Őt szeretem.

De Dylan....
Tudom nem lehet ilyet, de a mai nap belefér. Cris úgy sencsen itt.

- Alszik... Mélyen.. - vigyorgott Dylan, és ebben a pillanatban nem tudtam róla elhinni, hogy részeg.
Közelebb hajolt, és finom csókot nyomott a számra, aztán várt.
Várta a reagcióm.

Nem bírtam.
Nem bírtam nézni, a szája alig két centire van az enyémtől, és vár.
Megcsókoltam, és átkaroltam a nyakát.
Ő beletúrt a hajamba.
Létezhet, hogy egyszerre két embert szeretek?
Lehetnek ugyanolyanok az érzelmeim két teljesen más ember iránt?

Dylannel ültem a kanapén, és csókolóztam.
És hazudnék ha nem érzetem volna úgy, hogy a mennyországban vagyok....

Lehet, hogy Dylan egy átlagos fiú, de néha nem vágyunk másra, csak hogy egy normális, sima életünk legyen.
Nem értem, hogy miért van az, hogy az emberek mindig valami nagyot akarnak, vagy valami különlegeset.
Maga a szerelem a csoda. Aki átéli, mindent megélt már.

Erre gondoltam, miközben Dylannel eldöltem a kanapén.

Aztán csak beszélgettünk. És én elbizonytalanodtam....