Csak egy csók (neked)

Huszonegyedik

- Crist keresem... - ismételte meg, mivel én úgy lefagytam, hogy nem sem tudtam először mozdulni.

- Ii..igen.. - nyökögtem valamit, de közelről sem a választ.
Mivel nem volt jobb ötletem, ezért nyitva hagytam az ajtót, és visszamentem Crishez, hogy szóljak neki.

- Hogy mi?? - Cris félig visszaaludt, de mikor közöltem vele, nem kicsit hisztérikusan, hogy egy nő van itt, akkor azonnal kipattant az ágyból.

Gatyát vett, és kiment az ajtóhoz.
Félmesztelenül!!

- Diana.. - hallottam, amint szól, hogy én is menjek oda. - Elmegyünk sétálni egy kicsit, sok mindent meg kell beszélnünk. Kérlek, drágám ne gondolj semmi rosszra, hamar itt vagyunk. Szeretlek!
Adot egy puszit a homlokomra, és aztán a számra is. Nem viszonoztam a csókját.
A nő arcán hányinger futott át.
Nagyon rossz előérzetem volt.

Elmentek, és én egyedül maradtam a szobában.
Hogy gondoltam ezt? Ki ez a nő?
Mit akar? Mit akar Cristől?

Visszamentem az ágyhoz, és felöltöztem.
Olyan megszégyenülve éreztem magam, mint még soha.
Leültem az ágy szélére.
Mit csináljak? Elmenjek?
Elmegyek...
Valahova...
Fel akartam emelni a sporttáskát amiben a ruháim voltak, de túl nehéznek bizonyult, úgyhogy leraktam.
Nem vihetem magammal.
Ekkorra már mindenre olyan dühös lettem, hogy kirohantam az ajtón, amit jó nagy hanggal be is csaptam magam mögött.

Nem találkoztam össze senkivel, de ha össze is találkoztam volna biztosan bele ordítottam valamit az arcába.

Az utcára érve megállapítottam, hogy hol vagyok, és elindultam... Nos... Valamerre.

Egy félórás séta után a folyópartra lyukadtam ki. Szerintem ez a sors keze.
Komolyan mondom, hogy egy árva lélekkel sem találkoztam.
Mintha senki sem lenne ezen a földön.

Letelepedtem a kőre, és a napot nézve a folyó tükrében, utat engedtem a könnyeimnek.
Sírtam Dylan miatt, és Cris miatt.
A két ember miatt, akit szerettem.
Mi lesz most?

Ordítottam, és senki sem hallotta.
A könnyeim Nílusként folytak végig az arcomon, és hangosan vettem a levegőt, a kezemet ökölbe szorítva.

Nem láttam a könnyeimen keresztül, de éreztem, hogy valaki leül mellém.
Ijedten kaptam oda a fejem.
Dylan kezében két doboz sör volt.

- Almával szétmentünk. - ezt az egy mondatot mondta. Nem nézett rám. Nem kérdezte mi történt.
Elvettem az egyik sört a kezéből, és felbontottam. Jobban esett, mint bármi más.
A nyelvemen volt a kérdés, de nem tettem fel. Jobbnak láttam, ha nem szólunk egymáshoz. Csak felváltva ittunk a sörből.

Egyszer csak Dylan felém fordult.
Nem kérdezett semmit, csak mikor ránéztem, elkapta a fejem, és megcsókolt.
Sem nekem, sem neki nem lett volna illendő.
Mind a ketten most mentünk szét a kapcsolatunk terén.

- Megbeszéltük. Nincs harag, se semmi. Jó volt vele együtt, de mind a ketten mást szeretünk...

Nem kérdeztem, mégis elmondta röviden, mikor megszakította a csókunkat.
Rám nézett, várva valamit tőlem is.

- Nem tudom ki a nő neki, de sétálni mentek. Eljöttem.
Nem néztem rá, de éreztem a félmosolyt az arcán.
Nagyot sóhajtottam.
Ez van...

Felé fordultam, és mikor rám nézett, megcsókoltam.

Hosszú csók volt, de szétrebbentünk.

- Mit csinálunk? - kérdeztem hirtelen.
Megvonta a vállát.

- Szerintem ez egy igazi csók volt.
Ezzel egyértettem.
Egyszerre kezdtünk el nevetni.
Nevettünk, mintha semmi baj nem lenne. Nevettünk, mint a szerelmesek.
Sírni lett volna kedvem, de helyette nevettem. Belegondoltam, hogy milyen rossz a helyzet, és ezen még jobban nevettem.
Elképzeltem, ahogy a sors arcába nevetek.
És nagyon jól esett.

Dylan majd megfulladt mellettem. Nem tudom, hogy ő min nevetett, de már vörös volt az arca.

Leraktam a sört magam mellé, mert fognom kellett a hasamat. Begörcsölt a nevetéstől.
Mikor Dylan fölém került, és felfektett a földre, a lábammal felrúgtam véletlenül.

Nem figyeltem a sörösüvegre, mert Dylan a vállam mellett, két oldalt támaszkodva, teljesen fölém hajolt.

Egyre közelebb jött, és a szivem olyan ritmusban dobogott, ami már veszélyes lehet.

Nem csókolt meg, pedig nagyon akartam. Nem szexről szólt a dolog. Mégis most jobban éreztem magam, mint tegnap este.

A nyakamba csókolt. Sóhajtottam egyet, és kezemmel megragadtam a nyakánál a pólóját.
Odahúztam a számhoz.
Szinte szomjaztam a csókjára.
Csak egy napja, hogy nem láttam.
De Dylant nem nekem teremtették.
Ezt ő is tudja.

Belefeledkeztem a csókba. A mennyekben éreztem magam. Testünk összesimult, és egyszerre ütött az ő szive az enyémmel.
Nem tudtam azt hazudni neki, hogy nem szeretem.

Nem tudom mennyi volt az idő. De már sötétedett.
Dylannal egymás mellett feküdtünk, az eget nézve. Magunk között a kezünk összeért.
Az ujjaimmal játszott, és én hagytam.

- És, most hol laksz? - törtem meg a csendet.
Felnevetett egy kicsit.

- Ott, ahol te is.. - suttogta vissza.
Még mindig nem tudtam az hol van, de tetszett a válasza.
Bár nem akartam vele menni. Nem tudom miért.
Eszembe jutott Cris. És innentől nem tudtam kiverni a fejemből.
Rossz érzésem támadt.
Valahol belül még szeretem.
És amennyire dühös voltam, érthető, hogy ott hagytam.
Vissza kell mennem hozzá...
Ezerszer jobb életem lehet vele, mint Dylannal. Hiszen Cris egy sztár... Rengeteg pénzzel.

Felálltam lassan Dylan mellől.
Azonnal ő is felpattant.

- Visszamegyek Crishez... - suttogtam neki.
Meg akartam fordulni és elmenni, de elkapta a karomat, és visszahúzott magához, akárhogyan rángattam magam.

- Nem mondhatod, hogy nem szeretsz...- szorosan magához szorított. - nem hagyom, hogy mégegyszer elmenj tőlem Diana...
Könnyek gyűltek a szememben.

Nem lennénk együtt sokat úgysem.
Nem lehetnék vele boldog. Ezt tudom. Biztosan. Hogy honnan? Nem tudom.
De èrzem.

- Meg kell tudnom ki az a nő, Dylan... - kerestem valami indokot.
Kitéptem magam az öleléséből, és elfutottam.
Csak pár sarokra álltam meg. A szívem zakatolt, és nem akart jól működni...