Csak egy csók (neked)

Harmincharmadik

Csak álltam ott lefagyva, és lassított felvételben néztem végig, ahogy Lucasnak leesik az álla, amint meglátja az apám, akinek mosoly ül az arcára.
Lucas odamegy az ágyhoz, a szélére ül, és ad két puszit a betegnek.

Én csak álltam ott, és hallgattam, ahogy dumálnak, az évekről, hogy milyen régóta nem látták egymást. Az ajtónál állva én szinte láthatatlan lettem.
A saját apám jobban ismeri ezt a srácot, akivel véletlenül futottam össze, mint engem.

Már éppen gondolkoztam, hogy mit csináljak. A kihátrálás az ajtón volt a legeszközölhetőbb megoldás.
Lassan tettem egy lépést hátra. Aztán még egyet.
Éreztem, hogy van valami a talpam alatt.
Lenéztem a földre. Egy gyógyszert, ami újkorában citromsárga színű volt, teljesen széttapostam.

- Diána, miért nem jössz ide? - Lucas beszélt hozzám, és kicsit hátrafordult.
Éreztem, hogy az arcom vörösödik, de nem törödve vele, újra ráléptem a gyógyszerre, csak hogy biztos, ami biztos összetörjön.

Lassan odasétáltam hozzájuk, de nem ültem le. Lucas mögött megálltam egy olyan 3 méterre.
Legszivesebben megkérdeztem volna, hogy honnan ismerik egymást, de nem tettem.
Nem tudom miért. Mintha egy lakat lett volna a számon.

- És mióta vagytok együtt? Ugye együtt vagytok? - apám hangja közelített az extrahalkhoz. Lehet berekedt..
Lucas rám nézett, de én nem néztem vissza rá.
Rendületlenül a földet bámultam, és vártam, hogy az első könnycsepp mikor hullok a padlóra.

De nem hullott le semmilyen könnycsepp.
Helyette a saját hangomat hallottam.

- Régóta, körülbelül 2 éve lesz.
Nem mondtam túl lelkesen, de én is és Lucas is elcsodálkoztunk, hogy ez honnan jött.

- Legyetek boldogok gyerekek.. Az apád büszke lenne rád..- apám büszkén nézett Lucasra, majd gyengéden megszorította a kezét.
Láttam, hogy Lucas a sírással küzd, de férfi létére tartja magát.
Apámmal még sokat beszélgettünk ott a kórházban. Na jó, ez enyhe túlzás, mert inkább ő meg Lucas beszélgettek, én csak hallgattam.
Szóba került anyu, és hogy reméljük nemsokára jobban lesz apu, és folytathatják az utazgatást.

Lucassal egy nyugodt kis teraszon üldögéltünk, és csendben néztük az eget. Hogy milyen teraszon? Lucas teraszán.

- Egy kávét sem kérsz? Semmit?! - Mivel nem beszéltünk, ezért Lucas már másodszorra próbált meg rávenni, hogy igyak vagy egyek valamit. Mindig mással kínált persze.
Viszont egy kávénak örültem volna...

- Na jó, egy kávét elfogadok. - sóhajtottam beleegyezően. Lucas olyan földöntúli örömmel állt fel mellőlem, hogy azt hittem itt a világbéke.
Szerintem egy életre megjegyezte, hogy engem kávéval kell kínálni.

Amíg bent bíbelődött a kávéval, addig én elvoltam a gondolataimmal.
Belegondoltam, hogy most hogy tudom ismeri az apámat, egy kicsit közelebb érzem magamhoz, és nem egy most megismert idegenként tekintek tá, hanem valakire, aki a családunk régi barátja, vagy valami hasonlóan szoros kötél köti hozzám.

Dylan jutott eszembe. Mennyi mindenen átmentem vele, mégis, ő a második fiú az életemben.
Ebben a percben úgy éreztem, hogy semmi, semmi sem érdekel, amin kerrsztül mentem, csak szerettem volna azt az embert magam mellett tudni, aki engem szeret. Akárki legyen is az....

Fel fogom keresni Dylant. Muszáj lesz. Az ösztöneim most ezt súgják.
Lehet eddig kurva voltam, vagy éppen nem, vagy lehet eddig hazudtam, és haragudtam, elszöktem, de ez most már a múlt. Ebben a percben döntöttem úgy, hogy mindent magam mögött hagyok.

És lesz egy segítségem az új életemben, Lucas.

- Remélem nem lett édes, csak egy cukrot tettem bele. - egy kis tányérkán adta a kezembe a kávét, mert olyan forró volt, hogy a tányéron éreztem a meleget.

- Köszönöm. - ezt nem a kávéra mondtam, hanem mindenre, de tudtam, hogy ő a kávéra érti.
Jobb is így....

- Mi lesz Crissel? - törte meg egy pár perc után a beállt csendet Lucas.
Én csak ránéztem, és mosolyogva megvontam a vállam.

- A tv-ből úgyis megtudjuk, nem? - erre rám nézett, és ő is mosolygott.
Nem volt vicces, csak igaz. A sajtó rá fog szállni Crisre, ha nem látnak vele. Vagy esetleg... Felkeres... És újra együtt?
NEM!

Az egyetlen ember a múltból, akivel újra akarom kezdeni, az Dylan.
Senki más.

- Holnap szeretnék visszamenni a szállodába. Meg kell keresnem Dylant.
Reméltem, hogy tudja miről beszélek.
Nem szólt semmit, csak bólogatott.

Mivel ma már ugyse tudtam semmit tenni, arra gondoltam, hogy elmegyek zuhanyozni, aztán aludni. Na ezt még nem kellett beszélnem Lucassal.

- Persze, nyugodtan menj el zuhanyozni, és tudok ágyat is adni, ma nem lesz itt Andrea. - kicsit talán kérdőn néztem rá. - A barátnőm.
Javította ki magát, lesütött szemmel.
Gondolom miattam mondta a barátnőjének, hogy ne jöjjön. Bocsànat, Andreának.

- Törölközőt találsz a fehér szekrényben, hajszárító meg a fiókban. - tájékoztatott gyorsan, majd megmutatta merre van a fürdőszoba.

Zuhanyzás közben elképzeltem, ahogy Dylan mögöttem áll, és átölel. Furcsa, hogy őt képzeltem oda. De nem ez a lényeg. Megint olyanra vágytam, amit nem kaphattam meg.

A meleg vízcseppek végigfolytak a hátamon, és és magam éreztem a tekintetet, ami átlát a minden köntösön. Akkor perzselőnek éreztem, de most vàgytam rá.
A tervemre gondoltam, ami arról szólt, hogy minnél több sráccal csókolózzak.
Ez már régen nem erről szólt. Nem a színpadi csókról, a munkáról, a repülőn hányásról, arról a bizonyos gyűrűről, a rövid ruhás bulikról. Ezek már nem kaptak szerepet a mostani gondolatimban.
Még egy visszapillantást tettem rájuk, pedig tudtam, hogy nem tűnnek el, mégis úgy tettem, mintha igen.

- Diana... - Lucas hangját hallottam az ajtó túloldaláról.

- Igen? - Leállítottam a vizet, hogy jobban halljam mit akar mondani Lucas.

- Ugye... Van pizsamád? - olyan reményteljes volt a hangja, de mind a ketten tudtuk, hogy nincs.
Én bent mosolyogtam de szerintem az ajtó másik oldalán ő is.

- Nem nincs. Mit kapok? - már majdnem nevettem.
Már ő is nevetett. Hallottam.

- Hát... Mit szeretnél? Van egy nagy fekete polóm. Megfelel?

- Legtökéletesebben. - biztosítottam

- Ja és... Velem kell aludnod. Az is? - kicsit elhalkult a hangja.

Mindenkinek bocsánat, hogy mostanában nem írtam..... Ígérem mostmár igyekszem a részekkel 😘
Puszi minden olvasómnak😘
emakarin