Csak egy csók (neked)

Huszonkilencedik

Még mindig ott álltam Dylannel szemben, egy szál köntösben a szállodai folyosón.
A köntösömet már két kézzel markoltam, nehogy szétcsússzon véletlenül.

Nem válaszoltam Dylannek a monológjára, csak bámultam hol rá, hol a cipőm helyére, az az a meztelen lábamra.

- Tudod, félek bármit tenni, mert tudom, hogy nem szeretsz...
Nem válaszoltam, mert nem voltam biztos a válaszban. A lábamat néztem, még szorosabban kapaszkodva a köntösömbe.

Dylan kezèt éreztem az arcomon, puhán fogta az államat, és szavak nélkül kérte, hogy nézzek rá.
Ránèztem, és találkozott a tekintetünk.
A tüzijáték ezúttal bennem, valahol mélyen történt.
Tűz gyulladt, és olyan melegem lett, hogy kedvem lett volna azonnal levenni a köntöst.
De az ép eszem megállított.

Dylan közelebb lépett. Nem hátráltam el, mert nem tudtam mit akar.
Kíváncsi voltam, és az a bizonyos figyelmezetető lámpa nem gyulladt ki a fejemben.
Ott állt kb két centire tőlem, és éreztem a lehelletét az arcomon.

Nem csókolt meg, csak állt, és két centiről nézte az arcom. Én csak azt figyeltem, hogy mire készül.
Szeme a szememet nézte. Mintha valami titkos, külön dolgot akarna kiolvasni belőle.
Megadtam volna neki, ha lett volna ilyen.
Bármit megadtam volna neki egy....
Egy miért is?
Mit is akarok én tőle?

- Dylan..... - kezdtem bele, hogy megkérdezzem mikor mehetek be, bár egyántalán nem akartam.
Ujját finoman a számra tapasztotta, ezzel elhallgattatva engem.

Már annyira hajtott, hogy történjen valami, hogy kicsit kinyitottam a számat. Az ujja hozzáért picit a fogamhoz.

Lassan lehúzta az államon keresztül a kezét, alul a szám ívét megrajzolva az ujjával.
Végig a szememet nézte, de mikor keze elszakadt az arcomtól, szeme átvándorolt a számra.
Aztán hol a szememet, hol a számat nézte.

Hirtelen lehajolt, és megcsókolt.
A hátamból két szárny nőtt ki, lehetővé téve számomra a szárnyalást.
Az agyam megadta magát, a gondolkodás, és az ésszerű döntés meghozásának esélyét is elvette.
A lábaim belül úgy remegtek mint a nyárfalevél.
A szememet nem tudtam kinyitni, mintha ragasztóval ragaszotották volna le.

És a szám....
Az Dylannel csókolóztott. Belülről számtalan érzelem fonta össze a szánkat. Nem tudtuk abbahagyni.
Elengedtem a köntösömet, és egyik kezemmel a nyaka után, másikkal a válla után nyúltam.

Ő beletűrt a hajamba, miközben el percre elszakítva magát tőlem levegőt vett.

És természetesen a baj megtörtént.
Hogy mi volt az?
Hát...... Nem Cris.

A köntösöm lehullott a földre, mert nem volt többé semmi ami tartsa rajtam.
Dylan elengedte a számat.

Én azonnal nyúltam a földön lévő köntösömért, de késő volt.
Dylan meglátott. Csont meztelenül.

Visszahúztam magamra a köntöst, és az agyam bekapcsolt.
Tegnap este feküdtem le Crissel, aki eljegyzett. Szeretjük egymást.

Egy csók... Egy hosszú, és tökéletes csók.... Sem fog semmiben megállítani.

Szó nélkül hagytam ott Dylant, az ajtót bevágva magam mögött.
Mikor becsuktam, elengedtem a köntösöm, és lerogytam az ajtónak támaszkodva.

Nem törődtem azzal, hogy Cris alszik. Utat engedtem a könnyeimnek.
Szerettem Dylant.
Most is szeretem.
Miért akarom elnyomni?
Talán mert Crist is szeretem.

Cris nem ébredt fel, hiába sírtam hangosan. Pár perc után belül felpofoztam magam, és parancsba adtam, hogy ez így nem lesz jó.

A bőröndömből kihalászva egy nadrágot és egy haspólót felöltöztem, aztán szandállal a kezemben kisétáltam az ajtón.
A liftben felvettem a szandált, és összefogtam a hajamat.
Nem kifejezés, hogy csapzottan nézhettem ki, de nem törődtem vele ebben a percben.

Csak egy valami járt a fejemben.
Levegő kell.

Kirohantam az emberektől nyüzsgő utcára.

Elindultam. Lassan sétáltam, gondolkozva.
Végül egy hirtelen gondolatra felszálltam a villamosra.
Kapaszkodtam, néztem a tájat, és hagytam, hogy elvigyen a villamos egy idegen helyre.

Hallottam, hogy valaki kiabál.
Aztán valaki megérintette a vállamat.
Megpördültem a tengelyem körül, és egy ellenőrrel találtam szemben magamat.

- hdjdnejjsnwksnsk..!! - nekem így hangzott amit mondott. Gondolom dánul mondta.
Néztem rá, hátha felfogja, hogy nem beszélem a nyelvét.
De ő annál szigorúbban nézett rám, és a tenyerét nyújtotta.
Már majdnem nyílt volna a szája megint, amikor hirtelen egy srác két jegyet nyomott a kezébe.

- Sjdjenekdjdkska eny sjdjejkkmop. - itt rám és magára mutatott.
Az ellenőr mégegyszer végigmért, de mivel már megkapta amit akart, tovább állt.

Nagyot sóhajtottam.
A srác felém fordult, és elmosolyodott.

- Jdhehxbekalazeinn! - mondta teljesen abban a hitben, hogy megértem azt amit mond.
Ráztam a fejemet, és a számra mutogattam.
Mit tudtam volna mást tenni?

Először furán nézett rám, aztán bólintott, mint aki érti és rájött.
Szuper. Legalább már érti. Kár, hogy nem beszél...

- Miért jöttél Dániába? - ijedtemben majdnem ugrottam egyet.
A srác továbbra is mosolygott, de mikor látta, hogy megértem amit mond, még szélesebbre húzta a mosolyát.

Összeszedtem magam, és kinyögtem a kérdésem.

- Hogy hogy tudsz beszélni velem?
Egy kicsit elgondolkozott.

- Csak két éve, hogy ide költöztem a jobb munkahelylehetőségek miatt... De már dánul is megtanultam.

Igen, azt hiszem így már érthető, hogy tudunk beszélni.
Még mindig kérdőn nézett rám, de mivel látta, hogy nem értem miért, újra feltette a kérdést.

- Miért jöttél Dániába?
Magamban egy hangos "oooo ja erre gondolt" szöveget mondtam, majd válaszoltam a kérdésére.

- Aa.. Barátommal jöttem.... Nyaralni.
Jesszus, Diána, te még mindig nem tudsz hazudni.
Vigyorogva nézett rám.

- És... Most hol van a barátod?
Ezt a vigyort már sose feledem el...
A srác jól nézett ki. Nagyon jól...

- Azt hiszem, még mindig alszik. A szobában. -tettem hozzá, és megvontam a vállam, mint aki nem tudja. Nem is tudtam.
Még mindig mosolygott.

A villamos lassítani kezdett, én meg úgy gondoltam elég kaland volt már, így elköszöntem.

- Háát... Köszi, hogy megmentettél, de mostmár asszem mennem kell...
És pont akkor nyílt az ajtó, és meg elég színpadiasan kiléptem rajta.

Egy kéz azonban elkapta a csuklóm.

- Szereted a kávét, Villamos-lány?