Csak egy csók (neked)

Tizenkettedik

Persze ki a legpechesebb ma? Hát én!
Reggel David, utána Alma, most meg, hogy lekéstem "Mr. Tökéllyel" a találkozót.
Sőt, ennek megkoronázásaképp, Dylan nem volt sehol.
Almát otthon találtam a TV-t nézte, de mikor kérdeztem, hogy Dylan hol van, azt mondta, hogy dolgozni.
Ami tudom, hogy nem lehet, mert, engem Arnold hozott haza, és ő zár, mivel ő a főnök. Nem volt már a kávézóban sem senki...

Persze olyat tettem, amit nem kellett volna, még hozzá azt, hogy elkezdtem aggódni Dylanért...
Hogy miért?
Nem tudom.

Elkezdtem agyalni, hogy hol lehet. Érdekes, de az első, ami eszembe jutott, az a folyópart volt. Ott, ahol először találkoztunk Dylannel.
Hülye vagyok.
Miért ment volna oda?!

- Még haragszol rám? - Alma jött oda mellém, és szomorúan nézett rám.

- Dehogy.. - mosolygtam rá kedvesen. - eddig sem haragudtam... - na ez nem teljességgel igaz, de mindegy. - Dylannal viszont beszélned kéne...
Csak óvatosan mondtam, mert hát ki vagyok én, hogy beleszóljak a kapcsolatukba....

- Tudom...- sóhajtott fel, és lehajtotta egy pillanatra a fejét. A haja a szemébe hullott. - nem tudod, hogy merre keressem?
Semmi.
Semmi stressz.
Nem aggódik Dylan miatt.
Az ő fejében Dylannek semmi baja, és valahol boldogan elvan. "Majd hazajön.."

- De, azt hiszem van egy tippem... - suttogtam. Én sem hittem el, hogy elmondom neki. Félreértés ne essék, én is azt akartam, hogy tisztázzanak mindent, ezt az egész megcsalósdit, de nem a folyóparton. Ha Dylan egyántalán ott van, akkor is....

Kocsiba ültünk, egész pontosan taxiba, és a folyópartra mentünk.
A taxiból kiszállva futottunk ahhoz a részhez, ahol én is ültem.
Először nem vettünk észre semmit, már majdnem fordultunk volna vissza, amikor megláttam.
Dylan egészen közel ült a vízhez, egy kisebb félárnyékban, ezért nem vettük észre.
A kezében egy sörös üveg volt.

- Dylan...Dylan...! - rohant oda hozzá Alma, és a lendületével majdnem belökte a folyóba.
Én nem mentem oda, hanem inkább megvártam őket.
Hallottam, hogy beszélgetnek, többször rám néznek, főleg Dylan, de nem akartam figyelni rá.
Felesleges harmadiknak éreztem magam, és nem akartam az lenni. El akartam volna menni...

Végül csak odajöttek hozzám. Gondolom sikerült tisztázniuk a dolgokat. Az a negyedóra, amit ott álltam lehet megerte.
A sok csók, ölelés, és beszélgetés után, mondhattam, hogy valami kitisztult kettejük között.

- Mehetünk, Diana? - Alma derűs volt, és odaadta a mobilját, hogy hívjak taxit.
Nem válaszoltam neki, hiszen erre nem volt mit.
A taxi megjött, és mi beültünk.
Dylan ült velem hátra.
Csak egyszer találkozott a tekintetünk.
Sok mindent kiolvastam a tekintetéből, de legfőképp azt, hogy csont részeg.
Nem attól az egy doboz sörtől...

Este még Arnold hívott, hogy a munkások mindent sikeresen beszereztek, így holnap már korán menjek, hogy elkezdhessük a készülődést.
Ennek elegettéve, gyors zuhanyzást csináltam, és lefeküdtem aludni.

- Dianaaaa.... Hajnali 8 óra... Azt mondtad keltselek... - Alma támolygott be a szobámba, még félig aludva, és sikeresen be is bújt az ágyamba.
Én meg pattantam ki, és öltöztem.
A konyhába mentem, ahol felvágtam egy almát.

- Nem eszel valami rendeset? - hallottam Dylant, aki sikeresen megilyesztett, így ugrottam egyet a késsel a kezemben.

- Tudod, miért voltam tegnap a folyóparton? - jött a második kérdés.

- Ahelyett, hogy engem cseszegetsz, inkább menj, és ébreszd fel a barátnődet! - kihangsúlyoztam a szót, hogy tudja, hova tartozik.
Nagyra nyíltak a szemei.
Úg éreztem, még nem fejeztem be.

- Tudod mit Dylan? Nem értelek! Megcsókolsz, aztán olyan vagy velem, mint egy bérgyilkossal, most meg.... Komolyan..! Azt hiszem, itt nem neked kéne kérdéseket feltenni. Hanem nekem....
De arra is megkértél, hogy tartsam a számat. Hát itt tarunk. Uraságod elgondolkodhatna azon, hogy mit szeretne pontosan....
A végénél már kiabáltam.
Felkaptam a kabátom, és kiviharoztam a házból.
Jól bevágtam magam mögött a bejárati ajtót. Csoda, hogy nem tört be...
Dühösen lépkedtem.

- Diana... Várj...! - Dylan hangját hallottam, és elkezdtem rohanni. Nos, hülye voltam, mikor azt gondoltam, hogy gyorsabb vagyok mint ő.
Simán elém vágott, hogy ne mehessek tovább.

- Elkések! - kiáltottam, és kikerülve tovább mentem.

- Figyelj! - jött mellettem. Sose fog lekopni?! - Én sem értem néha magam. De itt veled van a baj.... - na erre felhúztama szemöldököm. - azzal, hogy ilyen vagy.... Hogy szép vagy... Hogy kedves vagy... Hogy okos vagy....
Jaaaa.....

- Neked van egy barátnőd, aki szintén ilyen! Akkor mi a fenért engem csesztetsz? - ripakodtam rá.

- Igen, és én szeretem is Almát! Senkit sem szerettem, szeretek, vagy fogok úgy sze....

- Jó, oké, értem! Nem kell fejtegetni. Ha szereted, akkor légy vele....
Rázta a fejét.

- Azt hiszem, nem érted Diana....!
Közben megérkeztünk, már láttam az ajtót, ezért úgy időzítetttem a mondandómat.

- Nem, igazad van nem értem! És azt hiszem, hogy te sem érted kobban mint én.....
Azzal kinyitottam az ajtót, és beléptem.
Egy percre megálltam.
Vártam, hogy Dylan utánam jöjjön, de nem tette.
Hányingerem lett, és sírhatnékom.
Úgy éreztem lázam is van....

Szerencsére a rosszullét olyan hamar elment, ahogy jött.
Berohantam Arnold irodájába, aki rögtön levette, hogy valami baj van, és odavont magához.
De nekem most nem Arnold csókjaira, és szerelmére volt szükségem. Pedig ő azt hitte.
Eltoltam magamtól.
Igazából fogalmam sincs, hogy mire lett volna szükségem.

- Kezdjük! - adtam ki az utasítást.
Arnold kihúzta magát, és felvette a papírokat. Gyanítom, hogy nem éppen örült anna, hogy eltoltam magatól.

Lesétáltunk a színpadra, ahol én minden munkásnak kiadtam a feladatát, és amíg azon dolgoztak, addig én és Arnold beültünk egy kávéra.
Hála az égnek Dylan nem volt ott.
Legalábbis nem láttam.

- Mit hozhatok? - ránéztem a srácra, és Erding azonnal elmosolyodott, ahogy meglátott.