Csak egy csók (neked)

Tizedik

Hideg...
Valami nagyon hideg...
Auu.. A fejem...
Kinyitottam a szemem. Az első, amit megláttam, az egy arc volt. És azok a barna gombszemek...
Egy kéz nyúlt ki, és megsimogatta a hajamat.

- Jól vagy? - suttogták a gombszemek.
Hirtelen ültem fel. Mit képzel, hogy csak úgy tapogat?
Felültem. Egy padon felüdtem, a szórakozóhely ketjében. Egy srác ült mellettem, és kérdőn nézett rám.

- Mi történt....? - kaptam a fejemhez, mert belehasított a fájdalom.
Elmosolyodott, és belekezdett a válaszba.

- Kb két órája a érkeztél. A bárpultnál láttalak meg, de nem gondoltam, hogy olyan részeg vagy, hogy miután leszédültél a székről és elkaptalak, le is csókolsz és rám veted magad...
Úgy vigyorgott, hogy úgy láttam minimum 100 fog van a szájában..

- Jesszus....! - nem akartam elhinni... - Ennyi... - nyeltem egyet. - ennyi történt.... Csak? - mondtam ki végre, amit kérdezni akartam. Úgy vigyorgott, mintha tényleg történt volna valami, bár valahol mélyen tudtam, hogy nem történt.

- Nyugii... - nevetett rám. - semmi... Az ég világon semmi... Még.. - tette hozzá suttogva.
Erre dühös lettem, és felpattantam a padról, ami egyébként is jégkockát csinált már a fenekemből, főleg ebben a ruhában.

- Mondd! - ripakodtam rá. - mégis miből gondolod, hogy érdekelsz? Abból, hogy egyszer lecsókoltalak, már azt hiszed, hogy összeházasodunk, és gyerekeink lesznek?! - na jó most egy kicsit messzire mentem.
Láttam rajta is, hogy megdöbben. Ő is felállt végül, és odajött hozzám.

- Azt nem... De azért ennyit igen... - olyan hévvel csókolt meg, mintha már legalább egy éve együtt élnénk, és ez mindennapos lenne.
Ugyanolyan hévvel löktem el magamtól, nem akartam, hogy azt higgye az övé vagyok. Nem kizárt, hogy ivott, így az ital hatása alatt is van.
A barna gombszemű a kezem után nyúlt, és hízelgően kezdett becézni, de a másik karomat megragadta valaki, és odébbrántott, így a srác az üres levegőt markolta meg a kezem helyett.
A karom után néztem, hogy lássam ki volt az, aki elrántott.

- Ha egy lány azt mondja, nem... Akkor az nem.! - Dylan szavai a fejemben visszhangoztak. Hogy került ide? És miért? Mindent hallott?
Be kell vallanom, hogy több mindenre nem nagyon emlékszem. Vagy az ital, vagy nem voltam magamnál, már nem tudom.
De azt igen, hogy reggel a kanapén ébredtem Alma és Dylan házában, a tegnap esti ruhában. A szoknyája egy kicsit feljebb csúszott, mint kellett volna, és a vállánál is meg volt fordulva.
Majdnem sikítottam egyet, amikor megláttam Dylant magammal szemben. Engem nézett.
A sikítás a torkomba fagyott.
Mikor látta az ilyedtségemet, odahajolt, és megfogta a kezem.

- Semmi baj... - kedves volt a hangja...pedig úgy rémlett, hogy utáljuk egymást... - csak egy kicsit elájultál, és a biztonságiak hoztak haza... - mindketten tudtuk, hogy hazudik, csak ő nem tudta, hogy én is tudom.

Felültem.

- Alma hol van? - kérdeztem, mert nem emlékeztem, hogy mi lett vele, mikor jött haza.

- ő.. Még nincs itthon. - Dylan arca is meglepett volt, mintha most tűnt volna fel neki is, hogy nincs itthon a barátnője.

Egyszerre pattantunk fel, és rohantunk a telefonhoz. Míg Dylan Almát próbálta elérni, én egy pohár vízzel járkáltam fel alá a kezemben.
Mi van, ha Almát elrabolták? Mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy jól van.

Valahogy ez a buli nem volt nekem akkora durranás, mint vártam...de lehet Almának ez volt az utolsó bulija...

Alma telefonja háromszor csengett ki, mire Alma felvette. Egy világ épült bennem, egy másodperc alatt.

- Alma... Hol vagy? Mi van veled? Jól vagy, szivem?
"Szivem" haaaahaaaa
Csak azt hallottam, amit Dylan válaszolt, azt nem amit Alma mondott.

- Ki az a hátterben? Alma, hol vagy? Nem kérdezem többet... - az aggódás miatt, teljesen ideges, és fenyegető volt a hangja.

- Oke! Odamegyünk érted! Remélem jól vagy....

Azzal lecsapta a telefont, és intett, hogy indulunk. Nem tiltakoztam. Vettem egy kabátot a fogasról a kurvás ruhámra, és már indultunk is.

Meg akartam tőle kérdezni, hogy mi történt Almával, de nem kellett. Mintha olvasta volna a gondolataimat, elkezdett beszélni.

- Rosszul lett... Egy srác bevitte az ügyeletre, ahol gyógyszert kapott, és kiütődött. A srác nem tudta hova vinni, így magához vitte.... Állítólag nem történt semmi... Az a szemét....
Láttam az arcán, hogy tényleg ölni tudna, de azt is, hogy ez nem az első ilyen eset.
Ezen a derűs reggelen mentük Almáért én és Dylan, és mindketten másra gondoltunk. Én rá, ő meg talán Almára.

Mit képzelek?!?! Alma a barátnője...

Nem sokkal később álltunk félre, eg kis kertesháznál, ahol egyetlen percig nem szálltunk ki a kocsiból.
Tudtam, hogy Dylan akar még valamit mondani.

- Nem az első eset... - nyögte ki halkan. Meg kellett volna lepődnöm, de ez nem történt meg.
Számítottam rá...ez az igazság...

Kiszálltunk, és átmentünk a kerten. A bejárati ajtón Dylan kopogott, ami szinte azonnal ki is nyílt. Az ajtóban Alma állt, csapzott hajjal, és szétkent sminkkel.

Dylanre néztem, és mélységes csalódást láttam a szemében, mintha számított volna rá, előre tudta volna.
Alma nyitva hagyta az ajtót, amíg bement a cuccaiért, összepakolni.
Mi egy kicsit beljebb léptünk, de csak annyira, hogy az ajtót be lehessen csukni mögöttünk.

- Alma, itt vannak? - hallottunk egy hangot.

- Igen! - kiabált vissza Alma. - köszönök mindent!

- Nem kértek egy italt? - jött elő valaki a konyhából. Tudtam én, hogy ismerős ez a hang.
Egy kötény volt rajta a ruháján, és más volt a haja.

Megállt bennem az ütő.
David...