Csak egy csók (neked)

Harminckettedik

Mikor a szálloda ajtaján kiestem, már szabályosan patakokban hullottak a könnyeim.
Nem néztem nagyon körül, ráadásul homályosan láttam a könnyeimtől.
Csak egy autót láttam, és egy integető embert, aki kiszáll, és elkapva a karomat segít a járásban.

Annyira fájt, hogy azt hittem megszakadok. Csak sírtam, közben kiabáltam, nem érdekelt ki hallja.
A kapcsolatok tönkre mennek...
Van ez így...de miért velem?!

Nem tudom meddig sírtam. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire kifogytam a könnyekből, és fájni kezdett a fejem.

A szemem csukva volt. Féltem, hogy ha kinyitom olyat látok, amit nem kellene.
A kezem az ölembe tettem, összekulcsolva.
Csak a belső gondolataimat hallottam.

- Diana?...- halk hang szólt hozzám, ami ismerős volt, de nem megszokott. Összerezzentem, mikor egy kéz gyengéden a kezemhez ért.

Kipattantak a szemeim, és Lucast láttam meg.
Nem hajolt fölém, de közel volt.
Amint meglátta, hogy kinyitom a szemem, elengedte a kezemet.
Az érintése nyomán bizsergett a bőröm.

- Jól vagyok...- igazítottam meg a hajam, csakhogy kerüljem a tekintetét, de meg is nyugtassam közben.

Olyan képet vágott, mint aki most harapott bele egy jó nagy adag citromba.

- Nagyon nem így néztél ki az elmúlt..egy órában... - az időtartamot egy kicsivel halkabban mondta.
Tudtam, hogy igaza van, hogy akármit mondok, ő látott, amit látott.

Beharaptam a számat, mert nem tudtam mit mondjak, vagy ha igen, akkor nem neki.
Kifelé fordítottam a fejemet az ablakon, és néztem az elsuhanó autókat.

- Mi történt? - tudtam, hogy fel fogja tenni, sőt, ha nem teszi föl is tudom, hogy érdekli.
De feltette a kérdést, csak, hogy mindenképpen kelljen válaszolnom rá.

- Veszekedtünk...először és asszem utoljára.... - először úgy volt, hogy nem válaszolok, de kicsúszott a számon. Amint ránéztem, úgy éreztem, hogy muszály elmondanom.
Megérdemel ennyit, miután egy órán keresztül hallgatta a bömbölésem.

Féltem attól, amit mondani fog. "Ez csak az eleje, még semmi sincs veszve, és ne hidd, hogy egy veszekedés mindent tönkretesz!"

- Akkor... Neked kell egy pizza.
Jelentette ki fúl komolyan, én meg látványosan meglepődtem.
Hogy mi??!!
Létezik ilyen ember? Nem akarja bemesélni nekem, hogy minden rendben lesz, nem hajt rám, hanem kijelenti, hogy egyek egy pizzát?!

Meg se bírtam mukkanni. Nemsokára egy pizzázó előtt álltunk meg.
Lukas segített kiszállni, bár a saját lábaim is tökéletesen helyt álltak.
Jól esett, hogy törődött velem.

Az igazat megvallva, ebben a pillanatban eldöntöttem magamban, hogy ez egy jó barátság kezdete, és nem is akarok mást.
Mikor az ember ezt így kijelenti magában, még egy percig visszakozik, de én nem tettem.
Szilárdan eldöntöttem, hogy nem teszek semmit, azért hogy összejöjjek vele.

- Milyet rendelsz? Szerintem én ananászosat fogok! - vigyorgott egyfolytában, és kérdőn rám nézett.
Bár még mindig sírni lett volna kedvem, nem bírtam megállni a mosolygást.
Van egy olyan pont a szomorúságban, amikor elönt a megnyugvás.
Hogy már minden rendben lesz, és nem kell többet bánkódnod.

Mikor a pincér kijött, már részletesen ecseteltem neki, hogy mit mit kérek, és mit nem a pizzámra.
Lukas mosolyogva hallgatta, és magában elkönyvelte, hogy újra a boldog a Dianát látja.

- Tudod, még alig ismerlek, de úgy érzem, hogy valamivel megfogtál... Már a könnyes kezeden kívül... - poénkodott bénán, de én elmosolyodtam. - biztosan érted...

Ránéztem. Egyenesen a szemébe.

- Igen. Azt hiszem értem. De azt tudnod kell, hog akármit érezhetnél, inkább most nyomd el. Azt hiszem most inkább egy jóbarátra lenne szükségem...

Végig sem gondoltam, hogy ezzel a túlzott és hirtelen őszinteséggel elveszítem.
Egyszerűen úgy éreztem, hogy az lesz a legjobb, ha most letisztázom vele.

- Ácsi. Ki mondta, hogy akar tőled valamit? - ránéztem, és már kezdtem azt hinni, hogy teljesen beégettem magam, és nem akar tőlem semmit.
De egyszer csak nem bírta tovább, és elmosolyodva nevetésben tört ki.
Nem értettem min nevet, ezért nem tudtam vele nevetni, de a kacagása mosolyt csalt az arcomra.

- Barátok. - nyújtotta felém a kezét.
Nem kérdésnek szánta. Kijelentette, hogy barátok leszünk.
Kézfogással megpecsételtük, majd egy pizzával lezártuk.

A kórházba tartó út közben, ahova természetesen a pizza után mentünk, elmeséltem neki mindent, amit Crisről meg rólam tudni kell. Semmit sem hagytam ki.
Bár egyetlen percig tétováztam, hogy meséljek-e neki az ismerkedős szexről.

Először is megállapította, hogy túl korán jegyzett el. Hiszen alig ismerkedtünk meg.
Vannak emberek, akik gyorsan élnek, mindent rövid idő alatt, míg vannak akik lassabbak, és kivárják a jó pillanatokat.

Ahogy hallgattam a beszédét megjegyeztem, hogy Cris az előbbi, míg Lukas az utóbbi csoportba tartozik.
És Dylan?

Megint Dylan. Most, hogy eszembe jutott, hihetetlen vágyat éreztem.
Elképzeltem, hogy mi lett volna, ha ott a szállószoba előtt több minden történt volna.
Érezni a törődését, a szeretetét, a szerelmét.
Mert amit ő érzett, az az volt irántam.
Csak még azt nem tudtam, hogy én érzek-e így.

Közben megérkeztünk a kórházhoz.
Rájöttem, hogy Lukas elmondta a véleményét arról ami volt, de arról nem, hogy mi legyen.
Szuper.

- Jó napot! Miben segíthetek? - a nő másodszor mondta el a mondandóját, immár érthető nyelven, mivel Lukas közölte vele dánul, hogy ha dánul beszél, akkor el is mehet.

- Erre jöjjenek. - indult el a lift felé, mikor minden szükséges papírt bemutattam, amit kért.
- Az apja igencsak krónikus állapotban van...
Gondolom mivel csend volt a liftben úgy gondolta mindenképpen mondania kell valamit.
Az agyammal felfogtam, hogy mit mondott, de a válaszolás már túl bonyolultnak tűnt, így nem is fáradtam vele.

A kórteremig, ahol a ritkán látott apám feküdt betegen, egy örökké valóságnak tűnt az út.

A nő szépen, lassan, komótosan sétált, majd ugyanezzel a tempóval lehúzta a belépőkártyát a leolvasón. (Így lehetett egy szobába bejutni)

Mikor beléptünk a szivem már a torkomban dobogott ezerrel.

Ami először feltűnt, és meglepett, hogy anyám nem volt bennt.
Az ágyon egy 50 év körüli ember matatott éppen a paplannal.
A látogatók hallatára ránk nézett, és szája fáradt félmosolyra húzodott.

- Lukas...