Csak egy csók (neked)

Tizennegyedik

A csókos számról kiderült, hogy az utolsó szám volt. Sajnáltam.
De azt nem, hogy Cris megcsókolt.
Nyilván a számnak része volt az, hogy valakit megcsókol, és csak puszta véletlenből lettem én az, mégis kiválasztottnak éreztem magam.

Miután Cris elengedett a színpadon, szomorú voltam, de mennie kellett. Viszont úgy búcsúzott tőlem, hogy szeret, és ne tűnjek el.
Hát nem fogok....

Akkora vigyorral a képemen sétáltam haza, amekkorát még nem látott a világ. De mivel késő este volt, és sötét, nem is láthatta.
Alma rögtön, szó szerint a rám ugrott, mikor beléptem az ajtón.

- Megcsókolt, megcsókolt, meeegggccssókkooollt!!!- kiáltozta, és az utolsó szót furcsán elnyújtva énekelni próbálta.
Mit ne mondjak, Dylan nem volt ennyire boldog a történtektől. Megint előjött az "utállak Diana" korszak.
Szuper...

A listámra felkerült még egy rovátka.
Azt hiszem, ha eddig valamit is éreztem Dylan iránt, az most semmivé lett. Porszemnek tűnt a haragjával, a rövid csókjával, és azzal a pimaszul helyes arcával, Crishez képest.

A papírra néztem. Eddig öt rovátka van. Nem túl sok, sőt egy 18 eves lánynak egyenesen kevés, de így is néggyel több, mint David.

Másnap reggel be kellett ugyanúgy mennem dolgozni. Ma újra találkozom Crissel.... Meg elvileg Erdinggel is....
Majdnem elfelejtettem a kis randinkat..

- Diana, drágám! - üvözölt egy hatalmas puszival Arnold. Ezek szerint van barátnője. De vajon mennyi ideig....

- Szia Arnold! Látom jó a kedved é.....

- Hát már hogyne lennék boldog! A tegnapi fantasztikus volt! Bekerül az újságba, a tévébe....és a díszlet... Lehengerlő munkát végeztél drágám!! - aztán hirtelen eszébe jutott valami. - Cris már vár, tegnap este fél órán át könyörgött, hogy szerezzem meg neki azt a lányt... Mint a filmekben.... - csóválta mosolyogva a fejét.

Ennél tovább nem hallgattam, hogy mit akar mondani, ha nem kirohantam az ajtón, és egyenesen Cris szobájába mentem.
Kopogás után nyitottam csak be.
Cris az ágyán feküdt, egy könyvet olvasva, és félmesztelenül.
Mikor meglátta, hogy ki vagyok felpattant.

- Hát te vagy az... - állt és nézett. Már éppen mondani akartam valamit, amikor megszólalt újra.- ne haragudj, csak nem hittem, hogy valaha látlak még...
Odajött hozzám, és kinyúlva megsimogatta a hajam.

- Ülj csak le..- mosolygott rám. - én gyorsan felkapok valamit, meg hozok valamit inni.... De el ne tűnj, mert van miről beszélnem veled!
Azzal mosolyogva elfordult, és egy ajtón átmenve eltűnt.
Leültem az ágyra, mert nem tudtam jobb helyet. Nem volt kanapé vagy ilyenek, csak íróasztal, ágy, konyha, és a gardrób ahova most ment.

Cris egy narancssárga polóban tért vissza. Mintha valami hősről beszélnénk komolyan... "Tért vissza"
Hozott vizet, amit miután letett, nem is fogott meg.
Odajött hozzám, és szorosan leült mellém.
Csak vigyorogni tudtam.

- Arnold nem volt hajlandó elárulni a neved... Azt mondta, majd tőled tudom meg....
Érdeklődve nézett rám. Szerintem mostanra azt hihette, hogy néma vagyok.

- Diana, de....
A számra tapasztotta az ujját. Rám nézett hatalmas kék szemeivel.

- Nos, Diana, mostmár tudom, hogy beszélsz! -mosolyodott el még jobban.  - eddig csak olyanokkal voltam, akiket a média, vagy mások rámkényszerítettek. Azt a számot azért írtam, hogy az a lány, akit utána megcsókolok, a véletlen műve legyen... - sandán nézett rám. -  De ez nem volt teljesen így.... Már az elején kiszúrtalak. A barátnőd rángatott az első sorba. Tudtam, hogy téged kell, választanom....
Odahajolt, és szenvedélyesen megcsókolt.
Ott ültem az ágyan, és egy sztárral csókolóztam, aki engem választott.
Nem tudtam, mi lehetne ennél nagyobb esemény az életemben. Ez filmbe illő....

Már legalább két órája, hogy itt voltam nála. Többször megcsókolt, sokat nevettünk, és beszélgettünk. Annyit kérdezett, hogy alig győztam válaszolni.

Egyszer mikor hülyeséget kérdezett, kérdőn néztem rá. Úgy tett, mintha valami titkot súgna, és a tenyere mögött halkan mondta, hogy azért kérdez, mert szereti hallani a hangom.
Aztán megkérdezte, hogy mit is kérdezett.
Ezen nagyon nevettünk. Tudom, gyerekes, de nekem ez maga volt a boldogság.

Most csak fekszünk az ágyán, mindezek után, és én narancssárga polós mellkasára hajtom a fejem.
Tíz perce fekszünk így, és ő olvas nekem.
Érdekes a könyv, de a szívverését szivesebben hallgatom.
Mikor egy picit megmozdulok, felgyorsul egy percre.... Imádom hallgatni.

- Ugye, nem mész el? - kérdeztem hirtelen.
A mondat középen hagyta abba az olvasást, és sóhajtott. Nem láttam, de éreztem, hogy mosolyog.

- De... És szeretném ha velem jönnél... Persze, ha te is akarod....  - nem nagyon válaszoltam, csak bólintottam egyet.  - nem érdekel a média, vagy az emberek! El kell foganiuk, hogy téged választalak, ha velem jössz!
Mind a ketten mosolyogtunk...
Nem válaszoltam neki, hanem felkönyököltem, és megcsókoltam. Hirtelem érte a mozdulat, de utána kapcsolt, és a derekamat átfogva, magához húzott.

- Elmegyek egy órányira van innen egy rendezvényközpont. Nem lesz fellépés, de el kell mennem. Visszajövök érted! Kb szerdára leszek itt. Addig még meggondolhatod magad...
Nyomott egy puszit a homlokomra, ami égő nyomot hagyott a bőrömön.

Szomorúan nézett rám. Azt hiszem mostanra esett csak le, hogy tényleg lát bennem valakit. Valakit, akit szeret. Vagy szerethet.

- Mikor indulsz? - simítottam meg a karját. Libabőrös lett....

- Holnap reggel... Itt leszel? - suttogta.
Bólintottam.
Mielőtt elváltunk, még töbször megcsókolt, mert nem akart elengedni, én meg nem akartam elmenni.

De találkozóm volt Erdinggel. Meg kell neki mondanom, hogy nem fog működni.
De azt sem mondhattam, hogy Crissel járok, mert ez még titok.
Szegény..... Rossz érzése lesz, és én tényleg sajnálom...

A kávézóba átérve azonban nem Erdinggel találkoztam.
Az ajtóban egyenesen belerohantam Dylanbe...