Egy vámpír a lakótársam

Elárúlva

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy rengeteg időt kellett várni, de szerintem megérte a gyötrődés...:) Valamint köszönöm a díjat, amit kaptam, nemsokára azt is kitöltöm, csak nagyon zsúfolt minden. És arra kérem azt a négy-öt embert, akik színtén küldtek, hogy kommentbe írják le a könyv címét, ahol megjelölt, mert olyan kuksi vagyok, hogy elfelejtem.. :( És nagyon, nagyon köszönöm, hogy már HATVAAAN(!!!) macika van. <3 Imádlak titeket! :*

Hagyom, hogy a levegő átjárja minden porcikámat és élvezem a friss oxigént. Megpróbálok egyre többet érezni belőle és jó nagyokat kortyolok.

Már egy hét telt el és Achillessel még mindig nem beszéltem egy szót sem, pedig igazán érdekelne, hogy mostanában miért olyan dúrcás.

Egy picit még üldögélek a fa tetején és elnézegetem a mesze nyúlló, távoli várost, ahogy az óriási napkorong elbújik, aztán úgy döntök, hogy elég volt a pihiből és nemes egyszerűséggel leugrok a 20 méter magas ágról.

- Futunk együtt? - kérdezi egy hang a hátam mögül. Utálom ha mögém jön és megijeszt. Bár, nem mutatom, hogy megrémültem, de gondolom leszűri a reakcióimból. Mint most.

-Minek kell állandóan mögém jönnöd?

-Mert vicces, ahogy megrémülsz. Na? Futunk?

Már megint. Már megint beveti azt a mosolyt, aminek egyik lány sem tudna ellenállni, amitől mindenki elolvad.

Közelebblépek és az orromat az övének dörgölőm.

-Utállak. - sziszegem.

-Kár. - húzza el a száját. - Pedig ma egy szuper helyet akartam volna megmutatni neked, de az undok csajok nem érdemlik meg.

Lebbigyeztem a szám. Ennek meg ő nem tud ellenállni.

-Na gyere. Mutatom az utat. - mondja hadarva és olyan sebességgel elfut, hogy alig tudom követni. Gondolom ez is volt a cél. Hogy ne tudjam követni. Na, de majd megmutatom, hogy nem olyan fából faragtak, hogy

Annyit beszéltem, hogy ez meg már eltűnt.

Kis idő múlva sikerült utolérnem és már pontosan a nyomában voltam.

Hallottam a falevelek ropogását a talpam alatt és a vörös nap, minden vörösre festett. Azt a dohos, őszi illatot is tökéletesen éreztem.

És milyen érdekes, hogy egy ilyen nyugalmas, gyönyörű idilt egy pillanat alatt ki lehet semmizni és meg lehet nyomorítani.

Egyre gyorsabban és gyorsabban futottam, amikor azt veszem észre, hogy Ádám és körülöttem emelkedni kezd egy rakat kötél, csatakiáltás hallatszik, aztán a következő pillanatban a kötél durva anyaga nyomja a hátsóm és passzíroz Ádámhoz.

Kétségbeesetten pásztáztam a körülöttem lévő terepet és a bokrokból, fák mögül előbújó, felfegyverzett, tetkós embereket.

Egy nagy darab férfi előlép. A szakálla egy csomóban áll, acélsisak díszíti, de nem olyan ókori, hanem meglepően modern változatban.

-Kötözd meg. - adta könyörtelenül az utasítást.

Itt még nem voltam meglepődve. Ám, ami ez után következett, az mindent visz.

Ádám erősen hátra fogta a kezemet és egy durva kötéllel, erősen, könyörtelenül kötözni kezdte a kezem.

Bennem meg összeroppant az egész világ.

Zihálni kezdtem és verejtékezni, hírtelen azt sem tudtam hol vagyok és mit csinálok. Azt sem, hogy Ő mit csinál, kik ezek az emberek, mit akarnak és a szerelmem miért ad fel.