Egy vámpír a lakótársam

Megszólalt a halott szíve

Na ez nagyon meglepett.

-És ezt, hogy is gondoltad?

Megfogta mind a két kezem és ujjával körözni kezdett a csuklómon. A szívem vadul kezdett kalapálni. Már hiányzott ez az érzés. Hiányzott, hogy érezzem, hogy megőrjít.

-Megoldjuk. - oldalra néz, egyenesen az indás függönyre.

-Nem veszélyes, hogy anyu egyedül kiment?

Testemet átjárja a félelem. Ahogy arcát kémlelem, picit sem nyugodtam meg. Tökéletes arcán, tökéletes álla megfeszült, szeme aranyban úszott és hírtelen megcsapta a félelem. Elengedett.

-De.

-Akkor menjünk és...

-Maradj itt! - utasított keményen. Esélyem sem volt megszólalni, kezét kitépte az enyémből és eltűnt. Az indák összerezzentek és huzat csapott meg.

Hatalmasat lélegzek és elkezdek futni. Először meglepődök, hogy nem megyek úgy mint egy versenyautó. Aztán...

-A francba! - kiáltom. Mindkét kezemmel belemarkolok ártatlan hajamba és rúgni kezdem a port. - A jó büdös francba!

Mi történhet odakinn? Ádám tudja. Ha nem tudná nem viharzott volna el.

-Sikerülni fog. - morgom.

Teljes erőmből nekilendülök. A lábamban az izmok megfeszülnek és olyan erővel csapkodják a földet, mintha meg akarnák repeszteni. Átszakítom az indákat és csak futok. Azzal hergelem magam, hogy anya bajban van és segítenem kell neki.

Azt kívánom, legalább fele annyira tudjak futni, mint amikor vámpír voltam. Persze ez lehetetlen. Meg negyed olyan gyorsan sem futok.

Tippem sincs, hogy hova futok.

Az átkozott ágak minden hol tépik húsom. Karomon, lábamon. Minden olyan sűrű, alig látok.

A fájdalom mindenhol jelentkezik. Morgok, hogy ne üvöltsek fel.

Hírtelen megtorpantam. Talán még csak most fogtam fel, hogy mit is csinálok.

Kérdések százai suhantak át a fejemen.

Mi van ha nem találok vissza? Ha elkapnak? Ha anyuék már vissza is tértek?

Védtelen vagyok most már, kizárt, hogy meg tudnám védeni magam így akármitől is. Gyűlöltem, hogy törékeny és tehetetlen ember vagyok.

Kiáltást hallottam. Egy keserves férfi kiáltást, aztán egy nőit. Nem messze tőlem jöttek a hangok, de bármennyire is ágaskodtam, nem láttam semmit. Fára pedig nem mászhatok, mert még így is megvan arra az esély, hogy meglátnak. Hát még ha egy fán csüngök!

Inkább lelapultam és megpróbáltam megsaccolni, hogy merről jön a hang. Kúszni kezdtem. Lehet, hogy anya is itt van valahol.

Sátrak csúcsát pillantottam meg. A lehető legközelebb próbáltam menni. Annyira közek merészkedtem már, hogy beláttam az egész tábort.

Azt a tábort, ahol én is voltam.

A túlsó oldalon megpillantottam egy oszlopot. Talán pont ugyan azt, amihez én is hozzá voltam kötve.

Megint mardosnak az emlékek.

Egy telt, fekete hajú nő volt szorosan odakötözve. Mellkasa emelkedett, könnyek folytak le az arcán.

Közelebb merészkedek és akkor veszem csak észre, hogy az oszlop másik oldalára egy férfi van kötve. Beesett arú, ősz és borostás. Nagyon vékony.