Egy vámpír a lakótársam

A halál sikolyai

Sziasztok! Szeretnék köszönetet mondani az 1,7K megtekintésnek köszönhetően! Nagyon hálás vagyok! Ennek örömére hoztam egy kicsit rövidebb részt. Jee! Nem, nem je... :/ Sajnálom, hogy rövid lett, de ezt a részt nem szívesen nyújtottam volna el. Direkt írtam úgy, hogy gyorsan történjen minden. Na, de nem is húzom tovább, jó olvasást! (Köszönöm a kommenteket! Egyszerűen ammyira jól estek, hogy vigyorogtam egész nap!)
Szóval Ádám vámpír. Aha. Ja, el ne felejtsem, Penelophi is az. Hüm, volt már rosszabb is. Na, jó nem. De tegyünk úgy, mintha lett volna. Akkor talán kevésbé lesz tele a gatyám.

Adám szorosan behunyja előttem a szemét, mintha a halálos ítéletét várná. No nem mintha tartania kellene bármilyen embertől.

-Oké... - mondom lassan, majd gyorsan hozzáteszem: - Akkor szia!

Meg sem várva a reakcióját előre törtem a tömegben és azon voltam, hogy elmeneküljek.

Heves gondolkozásba kezdek - igen, ilyet is tudok, jó?! -, aztán eszembe jut, hogy Penelophi a véremre szomjazik Ádám szerint. Vagy nem? Nem tudom eldönteni. Hazudott? Miért hazudna. Hisz hideg a keze, mint a sír köve (ez rossz poén volt).

Néhány piás csajon áthaladok, akik úgy dülöngélnek, mint egy vessző a vihar idején. Az egyik rám is tehénkedett, a másik majdnem rám esik. Debil állatok! Jó, mondom én, aki egy vámpírral lakik. Erről sem én tehetek!

Sikerül leráznom magamról a két a libát, akik vihogva nyúltak már a következő pohárért. Az ajtóhoz lépek és még egyszer körben nézek a tömegen. Nem látok baj forrást, szóval Ádám már nincs itt. Penelophit sem látom. Még egyszer beleszívok az alkohollal megtelt, párás levegőbe és kilépek az ajtón, a hidegbe. A fogam is majd meg fagyott, minden erőmmel azon igyekeztem, hogy összehúzzam magam, hátamon futkosott a hideg. Baromi hideg van!

A portás megvetően végigmér.

-Nem vagyok egy nagy piás. - bólintok sietősen és faképtél hagyom.

Sietősen szedem a lábam. Csak pár percre van a busz megálló.

Vajon Ádám mit eszik? Hülye kérdés, ilyen idióta én sem lehetek. Vért. Csak... Honnan? Tamponokat lop? Pfffuj! Bele sem akarok gondolni! Akkor?

Hangosan kifújom a levegőt, mintha valamitől meg kellene könnyebbülnöm. Füst hagyja el a szám, mintha egy nagy bagós lennék. El is játszok ezzel egy kicsit. Be a levegő, majd ki.

Hála ennek a hülye játéknak, nem veszem észre, hogy valaki szorosan követ.

Már láttam a buszmegállót, amikor valaki olyan erősen megragadta a vállam, hogy azt hittem kettétöri.

Reflex szerűen összebicsaklott a lábam a fájdalomtól. Térdre érkeztem, fuldokoltam.

Minden gyorsan történt. Támadóm olyan erővel belerúgott a gerincembe, hogy hatalmas sebességgel, hason csúszva nekicsapódok egy bolti üvegnek, ami azonnal széttörik. Néhány szilánk megvágja érzékeny fejbőröm, mire üvöltök egyet. Nagy hiba volt, mert ebbe az üvöltésbe beleöltem az összes energiám, ami megmaradt.

A fejemből ömlött a vér, a kezemet odatartva próbáltam megállítani. Támadómat nem láttam, bármerre néztem.

Felakartam állni, ám ekkor megragadta a nyakamat hátulról. A kezéhez kaptam, ami szorosan fogta a torkom. Hideg volt.

Érzem, ahogy fejemből még mindig szivárog a vér. El fogok vérezni. Vagy megfulladok.

Kétségbeesetten rángatóztam, sikolyok hagyták el a szám. Hiába minden erőlködésnek.

Készültem meghalni. Feladtam, úgy éreztem nincs menekvés.

De, aztán jött a még rosszabb.

Nyakamba mélyesztette fogát.