Egy vámpír a lakótársam

Bosszú és megbánás

Sziasztok! Nemrég tevékenykedem wattpadon és még csak egy történetem van kint. Az az igazság, hogy van 2 történet, ami eddig nincs publikálva és majd ha ezzel a történettel végeztem, azok is kikerülnek. Valamint, összegyűlt a 100+ követő, amit nagyon-nagyon köszönök! Tudom, hogy nagyon rég volt rész, ez annak köszönhető, hogy nem úgy alakultak a dolgok. Nagyon sajnálom és köszönöm a sok kitartást. <3

1 évvel ezelőtt...

Alig álltam a lábamon. A tömeg ritmusra billegett, táncolt és engem lökdösött. Ha Valentina nincs mellettem, elestem volna és könnyű szerrel eltapostak volna. 

-Hé - üvölti a fülembe. - Csak nem Petit látok?

Bár a kérdés csöppet értelmetlen volt, én is abba az irányba néztem, ahová ő. A tömeg lilás rózsaszínes fényben úszott, szinte tapintani lehetett az alkoholt a levegőben. Részegítő volt. És vad. Olyan dolog, amit még soha nem csináltam. 

Hunyorogtam és koncentrálni próbáltam, de akár hányszor gondolkodásra kényszerítettem magam, elmém mindig visszakanyarodott arra a dallamra, amit éppen a DJ kevert. Így hát hunyorogva énekeltem és próbáltam nem elesni. 

-Még mindig nem látod?

Nem. Az agyam küzd a pia ellen. Olyan mintha ez az egész egy burok lenne, benne az agyam, ami nem tudja kidurrantani a buborékot. Ha sikerülne az alkoholfelhőt eltávolítanom az elmémből, tudnék gondolkodni. Minden vágyam most, hogy tudja gondolkodni. Mert ha gondolkodok és meglátom Petit, nem megyek oda hozzá és nem csinálok vele semmi őrültséget. 

Aztán kiszúrtam. Napbarnított bőre most lilában táncolt, széles állkapcsa megfeszült és üvöltötte a számot. Csupán egy energiaital volt a kezében. Ő még a legelvetemültebb bulikba is jófiú próbál lenni. Csodálom ezért. Már csak azért is, mert itt álok, sörrel a kezemben, alig állok és mindössze csak egy elhomályosult elmém maradt. Habár...

-Menjünk oda - jelentem ki. 

-Mi? - csimpaszkodik belém röhögve Valentina. - Komolyan ilyen - bök a mutatóujjával a két mellem közzé. - állapotban akarsz bemutatkozni neki? 

Ő is be van piálva. 

-Miért is ne? - rántom meg a vállam. A megmaradt sörömet jól lehúzom és meg is indulok felé. Út közben elhagyom az üres sörös dobozt, a hajamhoz kapok, hogy nincs e benne egy kis fölösleges nyál - egy ilyen buliban nem lehet tudni -, miután megállapítom, hogy nincs, nagy magabiztossággal megindulok a kiszemelt felé. 

Úgy nézhettem ki, mint egy zombi. De ott és abban a pillanatban nem számított. Nekem nem.  

Jelen

Még mindig nem fogtam fel. 

Valentina drogozik. 

Velentina azt hiszi, hogy én drogozok. 

Éppen készültem felhívni anyut, hogy bevalljam neki, hogy igaza volt és soha többé nem keresem Valentinát, amikor elhaladtam egy bolt előtt. Pontosabban: egy kávézó előtt. Amiből iszonyat jó kávé illat libegett ki. Megtorpantam és visszacsúsztattam a zsebembe a telefonomat. Durván rám férne már egy kávé. Egy jó erős kávé. 

Konkrétan betörtem az ajtót, mert már annyira izgatott voltam a kávé gondolatára. 

Hihetetlen, hogy itt éltem és ennek ellenére még sosem jártam itt. Egy teljesen elegáns kávézóba csöppentem. Vörös falak, vörös székek és asztalok, elegáns vendégek, kávé és sütemény szag keveréke... Mámorító ez a hely.