Egy vámpír a lakótársam

Egy új birodalom, új szabályokkal

  Most lép érvénybe az az énem, aki annyira fél, hogy nem tud aludni éjszaka. Egyrészt, teljesen új a környezet és még az ágy is kényelmetlen, másrészt, fiú a lakótársam és ki tudja, hogy milyen mocskosságok járnak a fejében, ebben a percben is.   Ráadásul, még féltenem is kell a szüzességem. Na nem mintha rajtam múlna. Ha ez az Ádám gyerek úgy akarja, akkor simám le tud tarolni, ha akarom, ha nem.   Természetesen nem akarom, de pár óra ismeretség után, rájöttem, hogy ezt őt cseppet sem fogja érdekelni. Itt az van amit ő akar és ez nagyon nem tetszik. Változtatnom kell, kétségtelen.

Mindezt reggel találtam ki. Zseniális ötlet. Nem kell más hozzá, mint egy szigetelő szalag, amivel kettévágom a szobát. Mindenki marad a maga felén és akkor nem lesz semmi baj.
  Öt órakkor neki is láttam a munkának. Direkt ilyen korán, hiszen egy fiú a világért sem kelne fel ilyenkor.
  Vagyis, ezt hittem.
  Éppen a szoba feldarabolásán ügyködtem, amikor egy álmos hang megszólalt.
  -Mit csinálsz cica?
  Megtorpantam az ágya mellett és keresztbe fontam a karom, hogy hitelesnek tűnjek, miközben közlöm vele a szabályokat.
  -Akkor most megint leszögezem, hogy nem vagyok cica! - fújtatom. Megpróbáltam egy nyugodtabb hangnemet megütni. - A szobát fel darabolom és ha átjössz az én térfelemre, akkor kapsz egy tökönrúgást, ha én akkor meg egész nap hallgathatsz anime dalokat, hogy idegesíts, mert azt nagyon utálom.
  -Várj! - intett le. - Honnan tudjam, hogy utálod az animét, nem pedig szereted?
  -Aki szereti, az telerakja a szobáját minden szir-szar anime hülyeséggel. Én utálom. - unottan folytatom. - Nincs olyan se, hogy valaki csak elviseli. Ezt valaki vagy szereti, vagy nem. Számomra az anime felér egy tökönrúgással.
  Álmosan felült és körbepillantott. Kiszúrta a szalagot, ami egyenesen vág keresztül a szobán és felez el mindent.
  -A fürdőt nem feleztem el, oda beosztás kell. Este nyolckor én fürdök, egészen kilencig van időm, utána te. A WC-t pedig bármikor lehet használni, de fél óránál tovább nem maradhat bent egyikünk se. Ha esetleg szivatni akarsz, hogy bepisiljek. - fejeztem be elégedetten.
  Többre nem is méltattam, elégedetten nyúltam el az ágyamon és hunytam le a szemem, hogy pihenjek még egy kicsit. A tervem zseniális volt és úgy érzem, hogy Ádám golyói eléggé fognak fájni. Na, ezek után legyen perverz!
  Már éppen kezdtem volna elszundítani, amikor Ádám szólongatni kezdett. Túl szép volt az álmom.
  -Mia! Mia! Miaaaa!
  -Mi a franc bajod van? - emelem fel a párnákból a fejem dühösen. Ádám közelhajolt ahogy csak tudott, de a lába szigorúan a szalag előtt volt.
  -És mi van, ha én is utálom az animét?
  Ezt egyszerűen olyan aranyosan kérdezte, mint egy ártatlan ötéves. Egy pillanatra még a szívem is ellágyult. Muszáj volt elvigyorodnom.

A boci szemei hamar eltűntek és gúnyos vigyor váltotta fel. A szemöldökét felvonta és az ajka felemelkedett és... Láttam a szemfogát, ami mintha ki lenne hegyezve. Hírtelen szóhoz sem jutottam, csak bámúltam.
  -Hülye! - kapok észbe és nekivágok egy párnát. Vagyis A párnámat, ami már kiskorom óta velem szundít. Selymes és puha, rózsaszín és szív alakú. Ki ne szeretne egy ilyen párnát?! Szerencsétlenségemre, a párna Ádám lábára esett, aki azonnal felkapta és egy mozdulattal az ő ágyára hajította. Elfelejtettem a szemfogait és a megdöbbenést harag váltotta fel. - Ádám kérlek add vissza!
  Felálltam és kitotyogtam a védett területemről, középre, ahol védtelen vagyok. Ádám szalagjáig botorkáltam, ott viszont nem mehettem tovább. Nem akarok anime dalt hallgatni!
  Ádám már lazább volt, levágódott az ágyára és hanyatt fekve dobálni kezdte a szívemet. Az én szívemet!
  -Beleestél a saját csapdádba. - közölte vigyorogva, rám sem nézve.
  -Feltűnt!
  Hogy lehettem ilyen marha, hogy hozzádobom?!
  -Kis korom óta velem van... - váltottam hírtelen hangnemet, így nem úgy mondtam, mintha azt közölném éppen, hogy meg akarom ölni, hanem inkább úgy, mintha egy kislánytól elvették volna a játékát. Végül is, így történt!
  -Jaj, te szegény! - mondta babusgató hangon. Máris felment bennem a pumpa.
  -Add már vissza! - üvöltöm.
  -Ahhoz az ágyamba kell jönnöd. - néz végre rám egy pillanatra, aztán folytatja a dobálást. Az égre emelem a tekintetem. Mivel érdemeltem ezt ki?
  Végül megtörten rogyok a padlóra. Ádám érdeklődve pillant felém és várja, hogy mikor kezdek hisztizni.
  -Nagyon fontos nekem... - motyogom lesütött szemmel. - Új helyen vagyok és ez az egyetlen tárgy, ami megadja nekem az otthon érzetet.
  -Nocsak! - ül fel az ágyon, kezébe a szívvel. - A harapós tigris tud érzékeny is lenni! - poénkodik.
  Én már nem találtam annyira viccesnek, inkább a padlót néztem.
  Így ültünk kábé fél percig. Egyszer csak a fejemnek csapódott egy puha valami és mielőtt még visszaeshetett volna Ádám térfelére, elkaptam a kis szívet. Hálás nézek Ádámra.
  -Amúgy hazudtam, akár ki is dobhatod! - nevettem, miközben egy határozott mozdulattal a szívet hátra vágtam az ágyamra.
  Természetesem nem így volt, igenis fontos volt számomra, de látnotok kellett volna Ádám arcát! Az az igazi gyűlölet...
  Gyorsan felpattantam és beestem az ágyamba, ugyanis el akart kapni.
  Nevetve temettem az arcom a szívecske párnámba.
  Egy, null ide!