Egy vámpír a lakótársam

Otthon

Sziasztok! Sajnos vagy nem sajnos, a történetem bezár 2 hétre. Nagyon sajnálom, csak ugye jön a felvételi és gőz erővel tanulnom kell, de amint a felvételi lecsengett, jövök vissza! Van egy álmom, hogy hova szeretnék menni, ahová 70%, hogy felvesznek és ezt a százalékot növelni akarom. (Mellesleg a giminek van egy főiskolája, ahová felvételi nélkül bekerülsz, ha ebben a gimiben teljesítesz egy bizonyos átlagot, és a fősulin van ilyen írásos szak - vagy mi. Szóval drukkoljatok!!!) Puszi mindenkinek, és sajnálom. :( <3

Fogtam a jól ismert házunk kilincsét. Semmi sem változott; fehér fal, a teraszon nyílik a sok muskátli. Az én szobám az emeleten van, az ajtó fölött van a kis ablakom. Eltűntek az árvácskák, szóval mégis csak történt egy kis változás.

Fogalmam sincs, hogy anyu mit szól ahhoz, hogy haza toltam a képem. Attól még jobban félek, hogy hogy fog reagálni arra, hogy egy vérszívó bestia lettem.

Lecsusszan kezem a kilincsről. Őrjöngve toporzékoltam.

-Hülye, hülye... - mondogattam, miközben a fejemet ütöttem. Még mindig csináltam a tevékenységem, amikor hírtelen kinyílik az ajtó.

-Mia. - suttogja anya, miközben én lefagyva álltam. Éppen a második ütést mértem volna szegény buksimra, de a kezem megállt a levegőben és úgy maradt.

-Öhöm... - dadogom. - Szia...?

Felém veti magát, majd szorosan magához ölel.

-Annyira hiányoztál!

-A telefonba még azt mondtad, hogy szarban vagyok. - jegyzen meg, miközben elengedem. Most már szembe néztem meghatott arcával. - Na nem mintha akarnám, vagy valami! - teszem hozzá.

-Igaz, elég a finomkodásból. - bólint és a kedves arckifejezés nyomban eltűnik és színre lép a „kemény anya". - Mars az ebédlőbe és magyarázatot várok!

Be spurizok mellette, míg ő áll még egy kicsit csípőre tett kézzel a teraszon, a szomszéd kertjét bámulva, csak a hatás kedvéért. Hát oké.

A konyhába sietek. A fal babarózsaszín, a szekrények mályva színűek. A padló kőből van kirakva a levegőben ellenálhatatlan citrom illat terjeng.

-Ülj le. - hallom mögülem a nem túl kedves parancsot.

Helyet foglalok. Előttem gőzölög egy nagy bögre tea, ami valószínűleg citromos, vagyis az illatok ezt repesgetik. Egykor ez volt a kedvencem. Most már nem. Mára minden folyadék elérése megszűnt számomra, csak vért ihatok, csak ezt kívánom.

Anya viszont egy jó nagyot kortyol belőle, míg én csak nézem színes, virágos mintázatát.

-Nos? - türelmetlenkedik. Még mindig nem nézek rá, makacsul bámulom a bögrét.

-Félek nem hinnél nekem. - mondom alig halhatóan.

-Az istenért Mia! Nem lehet csak úgy hazaállítani! Mond el. Mi a francért jöttél haza?! - csak úgy köpte a szavakat.

Biztos ciki neki, hogy a lánya ilyen hamar betoppan. Hogy egy röpke hét után feladtam és visszamenekültem.

-Terhes vagy? - kérdezi, miközben áthajol az asztal fölött, ugyan is szembe ülünk egymással.

-Nem. - morgom.

-Akkor? - vissza ereszkedik a helyére.

-Ez sokkal rosszabb. - nézek rá.

-Mi lenne rosszabb egy tinitestben növekvő bestiánál!? - kiabálja.

Bingó.

-Az, ha az a bestia nem egy tini testben fogant meg. És ha az a bestia már tizenöt éve él elkárhoztatva...

Anyunak kerekre nyílt szeme. Pár percig csak némán bámúlt maga elé, ujjait szorosan a bögre köre csavarta.

-Ezt nem értem. - mondja hangtalanul. Kicsit félre billenti fejét és úgy néz a messzeségbe. Még véletlenül se rám.

-Anyu. - fújom ki higgadtan a levegőt. - Én vagyok az a vadállat. Csak... Ez sokkal bonyolultabb. Elmesélem, de ígérd meg, hogy nem szakítasz félbe!

Anya csak némán bólintott, én meg remegő hangon belekezdtem.

Mindenről beszámoltam, egy jelenetet sem hagytam ki. Néha túlságosan beleéltem magam, olyankor egy kövér könnycsepp gördül le az arcomon. Anya viszont a sztorimat némán hallgatta, néha belekortyolt a teába, míg én csak álltam felette.

Közben előjött a jól ismert érzés, a szívemet folytogatni kezdték. Rémképek ugrottak be Adámról, ahogy tehetetlenül tűri, hogy kínozzák, majd Penelophi gúnyosan olvassa fel neki a levelet, amit hosszas keresés után talált meg a szobában. Ádám arca csalódott lesz, hogy könnyű szerrel otthagytam.

A tépelődésemből egy nagy koppanás ébresztett fel.

Lenézek a kezemre és rá jövök, hogy a koppanás én voltam. Magamon kívül felemeltem a bögrét, majd az asztalra csaptam, hogy kiábrándítsam magam. Csak a bögre két darabra tört és a forró folyadék rendületlenül folyt végig az asztalon, egyenesen az ölembe. Én pedig hagytam, had fojjon. Ahol ért át járt a melegség, de én csak bámúltam mint egy szobor.

Anyát lassított felvételben láttan. Felém ugrott egy ronggyal - amit isten se tudja honnan szerzett - és az ajka „ó" alakot formált. Láttam haját, ahogy lassan mozog a levegőben.

Nem reagáltam semmit.

Miért nem? Miért uralkodik el rajtam olyan nyugodtság, mintha minden oké lenne? Miért nem kapok a forró tea után?

-Mia! Mit ülsz ott, csinálj már valamit! - hallom anyu torz hangját, ahogy még mindig lassított felvételben beszélt.

Nem tudom miért lett csiga lassú a világ, lehet én lettem gyors. Azt viszont tudom, hogy nem érdekel semmi más, csak az, hogy Ádámot kiszabadítsam.

Felgyorsulok a nagy adrenalin löketnek hála, és egy másodperc alatt eltűntettem a forró tea nyomait, végül lelassítottam annyira, hogy a világgal egy huzamba legyek.

Anya nem fogta fel, hogy mi történt és az üres székemre vetette magát, mintha még mindig ott lennék, pedig rég mögötte vagyok.

Nekiütközik a széknek.

-Mi történt? - tápászkodik fel a ronggyal a kezében. - Az előbb még itt voltál! - fordul felém vádlóan. Körbe néz és döbbent arcot vág. - Hol a bögre, a forró tea?

-Anya! - szakítom félbe mérgesen. Vörösre változtatom szemem, kinövesztem fogam. Lehetetlen, hogy el higgye, bizonyíték kell. - Ezt próbálom már egy órája elmagyarázni! Te nem tudod, hogy miket éltem át abban a börtönben. - már zokogok. Még mindig kimeresztem fogam és szemem. Halkan folytatom. - Nem tudod mivé lettem. Néz rám! Egy bestia vagyok! Egy kiköpött, ronda vámpír!