Egy vámpír a lakótársam

Szabadulás a kötéltől

Halika!^^ Tudom, tudom... Rég volt rész, mert minden álldott nap hatkor esek be a házba, úgy, hogy még nem készültem másnapra. Szóval idő hiányában sajnos ritkán van rész. :( Ne haragudjatok, nekem is nagyon nehéz, hogy ilyen kevés időm van írni. De nem baj, ezen is túlleszünk, ahogy ennek a rémálomnak (sulinak) vége! :) <3

Fáj a fejem, mardos az éhség. Begörcsölt a lábam és bármit megadnék, hogy felálljak egy pillanatra. Csak egyetlen pillanatra. Megszabadíthatna már valaki a kötéltől...

-Ő a fogoly? - kérdezi gőgösen egy fiérfi a mellettem szobrozó sziklától. Jobban szemügyre veszem. Talán nem is férfi, hanem egy fiú. Kormos az arca, bár éppen, hogy csak a fele látszik, mert a többi részét eltakarja egy kék kendő. Ruházat ugyan olyan, mint a többé suhancé, tetkó viszont sehol.

Az utóbbi tény szemet szúrt az „őrzőmnek" is.

-Hol a jelkép? - gondolom a tetkó.

-Olyan helyen, ahol garantáltan nem látja az ellenség. - felel amaz keményen. - Szóval?

-Ha nem szúrt volna szemet, hogy megvan kötözve a kezem és, hogy egy izomgyuri őriz, akkor nem, nem vagyok fogoly. Szimplán csak turistáskodom. - felelek én a mamlasz helyet, akinek láthatóan nehezére esik felelni.

-Mit terveztek a nagyszájúval?

-Azt én is szeretném tudni! - vágom rá és kérdőn nézek a fogva tartómra.

Miközben haladok az eseményekkel és mindent próbálok figyelni és kisilabizálni, elhaladok egy nyilvánvaló kijelentés mellett, amit a maszkos fazon mondott: „Olyan helyen, ahol garantáltan nem látja az ellenség". Ellenség? Miféle ellenség?

-Ez egy olyan információ, amit a fogoly nem tudhat. Ahogy semmi féle betolakodó sem. - Egy váratlan pillanatban elüvölti magát: - Elfogni! Betolakodó! Elfogni!

Ez a három szócska akkorra botrányt okozott, hogy úgy éreztem magam, mint egy hangyabolyban, amit készülnek kiirtani.

A fiú habozás nélkül az erdőbe vetette magát és futásnak eredt. Egy pillanat alatt szemelől vesztettem.

Mindenki lódúlt utána, beleértve az őrt is. Ez de hülye. Még én is tudom, hogy bármennyire is vész helyzet van, nem engedjük felügyelet nélkül egy foglyot. Pláne, ha az a fogoly olyan okos, mint én.

Eljött az én időm!

Rángatózni kezdtem, annak reményében, hogy a kötél majd kilazul. Nagyon fájt a kezem és minden egyes mozdulatnál ez csak tovább fokozódott. Végső remény gyanánt, már vállból rángattam a kezem, végül minden porcikám azon mesterkedett, hogy ez az átkozott kötél kilazuljon. Úgy nézhettem ki, mint egy retardált fóka.

Még egy utolsót rántottam rajta... És ezennek minden energiámat beleöltem. A semmibe.

Hisztisen a fejemet kezdtem verni a rúdnak.

Hátulról egy halk neszre leszek figyelmes. Majd egy hideg valami ér forró, érzékeny csuklómhoz.

Teljesen ledermedtem és majd' kicsattantam a boldogságtól.

Fokozatosan éreztem, ahogy a kötél lazul a kezemen, majd végleg lehámlik rólam.

Megnövekedett bennem az adrenalin és akkora bomba energiát kaptam, hogy helyből rögtön felugrottam, hogy láthassam ki szabadított ki.

Előttem állt a maszkos fiú, akinek szinte világított kéklő szeme.

-Achilles? - kérdezem döbbenten.

Magamon kívül felemeltem kezem és közelíteni kezdtem arcához. Késztetést éreztem, hogy megérintsem arcát. Vajon sima? Puha? Makulátlan?

-Kövess! - dörmögte nem éppen barátságosan. Hátrafordult és már futott is.

Nagy levegőt vettem és megembereltem magam, hogy hátra nézzek. A tábor teljesen kihalt én meg kész voltam felébredni ebből a rémálomból.

A fiú után eredek. A sűrű bokrok, fák néhány helyen felszakítják bőrömet. Magamba folytom a fájdalmat és próbálok nem felszisszenni. Talpamat jól belenyomom a földbe és figyelek minden neszt.

-Erre!

-Jobbra!

-Látom már!

Ezek a szavak rémítenek meg a legjobban és csak reménykedem abban, hogy ha hátra fordulok nem találom szembe magam egy maroknyi, felfegyverkezett barommal.

Gyorsabban és gyorsabban futok. Gyerünk Mia. Gyerünk! Nem érhetnek...

Valaki megmarkolta a karomat, akkora erővel, hogy üvölteni tudtam volna. Egy másodperc alatt hátrahúzott és egy mohás sziklának csapódtam.

A földre estem. Olyan érzésem volt, mintha valaki hozzányomna és eltaposna, mint egy hangyát. Köhécselni kezdtem a kíntól és kevés kellett ahhoz, hogy most már egy jót kiabáljak, hogy megtaláljanak. És öljenek meg. Legyen már vége a szenvedésnek!

-Kelj már fel! - ragad meg ismét a könyökömnél és felránt.

Nagyot rántok a karomon és kiszabadítom magam. Ahogy hátra fordulok, lendítem a lábam és fejen rúgom a fogva tartóm.

Illetve... A maszkos fiút

Egy pillanatig sem bántam meg.

-Nem vagyok báb, hogy rángassatok! - mondom indulatosan a fiúnak, aki most magzat pózba próbál magához térni. Vérző orral.

-Én nem az ellenség vagyok, te baromállat! - fújtatja. Inogva feláll. - Nem veszed észre, hogy én veled vagyok?

Mielőtt válaszólhattam volna, üvöltések hada lepi el a teret. Túl közel vannak. Lépések zaja. Egyre hevesebben veszem a - fölösleges -, levegőt. Egy levél. Két levél. Három... Egyre közelebb és közelebb.

-Most mi lesz?! - pánikólok be teljesen. - Elfognak. Megint megkötnek. Kínoznak...

Ismét megragadja a karom. Mielőtt bármi nemtetszést mutathattam volna, behúzott egy nedves, kicsi barlangba, amit egy indás növény takar el.

Félhomály volt és fülledt levegő. Mohás falak. Megérintem és szinte lüktet a kezem alatt a barlang fala. Ez a pici helység tele van élettel.

Döbbenten nézek a fiúra, aki ez idáig figyelt.

-Ez mögöttünk volt?

Csak lassan bólint.

Mintha ez a hely feltöltene energiával. Érdes falak, nedves, cseppkő alakú nyúlványok.

Ez a mámoros érzés nem tartott sokáig. Hangos trappolással haladtak el előttünk és kiabáltak. Valaki jobbra, valaki barra látott minket. Elkellett mosolyodnom. Milyen kis tudatlanok.

-Eltűnt a fogoly! - üvölti egy mély hang. Ez a mondat felülíberelte az összes többi üvöltést. Bennem megfagyott a vér és rekedt hangon morogtam.

-Francba, francba...

A fény bevilágított a barlangba, ez által megpillantottam a tömzsi, férfi árnyékot az indákon.

-Álljatok meg! - utasítja, mire csendes lett minden.

Ösztönösen hátrálni kezdtem a fiúval együtt. A lépteink akár egy őzé: hangtalan. Csak a szakadozott levegővétel és lihegés hallatszik. Nekiütköztem a fal érdes peremének és mindenemmel azon voltam, hogy nekipréseljem magam, abban reménykedve, hogy besüppedek és majd nem látnak.

-Itt van egy kisebb barlang.

Az ajkamba haraptam és engedtem, hogy meleg vérem elterítse a szám.

Egy indát felre húz. Kettőt. Hármat.

És egy hírtelen mozdulattal már védtelenek is lettünk.