Egy vámpír a lakótársam

Fáj az egyesség

Sziasztok! Most már vissza rázódok a normális kerék vágásba és normálisan hozok majd részt. :) Jó olvasást és köszönöm a bíztató kommenteket! *-*

-Ádám szemszöge-

Tettem súlya hatalmas. Miért kellett be jönnöm? Ha vártam volna egy kicsit, akkor nem fognak el. Bár... Mennyi időt is kellett volna várnom? Mire ide értem volna, lehet Miának már túl késő lett volna. Ha ő meg hal, én is.

Neki dőlök a rácsnak, háttal Miának.

-Penelophi! - nyögőm fáradtan. Túl nagy a lelki nyomás, mellesleg nem is vagyok nagyon hozzászokva. - Gyere ide! Kérlek...

Lehunyom szemem. Egy könnycsepp gördül le koszos arcomon tiszta csíkot húzva maga után. Bár mit meg teszek, hogy Mia ki szabaduljon. Még itt is maradnék miatta.

Lépteket hallok közeledni. Egy ideig nem veszek róla tudomást. Aztán már csak pár méterre lehet, így fel ugrok és rácshoz sietek.

Penelophi jelenik meg előttem, sárga magassarkúba és rikító - szintén sárga - kabátban, ami a térdéig ér. Nincs begombolva, így látszik fekete nadrágja, ami derekáig fel van húzva és bele van tűrve fehér pólója.

Ennek a lánynak nincs stílusa.

Az undor és a düh kerít hatalmába, de hamar elnyomon. Esetlennek kell tűnőm.

- Hívtál drágám? - kérdezi, szavait pontosan formázza fekete rúzsos ajka. Elengedem fülem mellett a „drágám" megnevezést. Ha Mia mondta volna, akkor most repdesnék az örömtől. (Te jó ég, miket mondok!)

- Jaj de kicsípted magad! - jegyzem meg gúnyosan. Pillanatok alatt megbántam, hiszen azért hívtam ide, hogy könyörögjek neki. Nem baj, téma elterelés bekapcs. - Ki volt az az ostoba tag, aki büdös zsákot húzott a fejemre, majd ide hurcolt? - kérdezem csak úgy mellékesen.

- Arra a bika erős pasira gondolsz, aki könnyedén elbánt veled? - kérdezi csábosan.

- Nyeh... - csóválom a fejem. - Előnyben volt, hátba támadott.

- A bátyám. - mondja fintorogva. Hát igen, az előbb meg úgy áradozott róla, mintha a pasija lenne. Elhessegettem a gondolatot és könyörgő hangnemben témát váltottam.

- Figyelj... Bármit megtennék, hogy Miát elengedd! - megcsóválja a fejét és megfordul. Készül elmenni. - Ne! Várj! - kiáltom. - Akkor csak vért adj neki! Tényleg bármit - ezt a szót megnyomtam. - megtennék. - mintha felcsillant volna a szeme.

- Jó. Most kinyitom az ajtót. - a nagy kabát zsebéből kihúzott egy zacskó vért. - Be mész a kis csitrihez és megitatod. Ha el mersz szökni, azonnal végzek Miával! - kivillantotta nagy metszőfogát.

- Jó, jó! - forgatom a szemem.

Óvatosan kinyitja először Mia celláját. A kis Drágám meg sem moccan, szerintem semmit sem érzékel a külvilágból. Aztán elém lép. Össze préseli ajkát és engem is kiereszt.

-Mia szemszöge-

Megint a sötétség. De tudom, hogy nem haltam meg, mivel hallok a külvilágból valamicskét.

Ádám suttogott hozzám, hogy nyugodjak meg, nem fogok meghalni. Ezzel nem segít. Sőt, ellenkezőleg!

Meg akarok halni.

Ki ne akarna ilyen állapotban? Gyengén, bezárva, vámpírként ki akarna élni? Én biztos nem. Már egy csepp reményt sem látom annak, hogy valaha is kijutok innen élve.

Gondolataimat egy érintés hessegette el. Egy gyengét, szeretetteli érintés. Nemgondoltam volna, hogy fogok még ilyet érezni.

Nem volt erőm kinyitni a szemem. Éreztem, ahogy felemel és ülés helyzetbe tesz, térdét mögém teszi és arra támaszt. Kinyitja szám.

Milyen a leheletem?

Zavarba jövök.

Egy zacskó féleséget emel ajkamhoz és egy meleg folyadék kezd csurogni a számba. Erőm sincs ellenkezni. Folyik le a torkomon. Pár ml után már én kortyolom. Vas íze van és sűrű.

Rá tudom venni magam, hogy kinyissam ólom súlyú szemem. Hírtelen csak alakokat látok. Egy ember forma emelkedik fölém. Hunyorgok és pár pillanat múlva felismerem.

Arca ragyog, mosolyog és még mindig itat. Szeretettel néz rám és ha lehet még gyengédebben tart, melegebben mosolyog. Eltolom a véres zacskót.

- Ádám! - formálom ajkammal a nevét.

- Szia cica! - mosolyog. A földön feküdtem, rám magasodott. Ha nem lenénk ilyen helyzetben, azt mondanám még romantikus is volt.

- Hát el jöttél! - szemem könnyes.

- Soha nem hagynálak cserben!

- Aha. - morogja egy unott hang Ádám háta mögül. - Nagyon romantikus. És most Ádám áj fel és gyere ki. Tudom mi lesz a sorsod.

- Ádám! - ragadom meg a fiút és rántom le, mert már állt volna fel. - Ez a hárpia miről beszél?

- Nem akarlak terhelni.

- Mond el! - sziszegem indulatosan. Nem akar terhelni?! Ezt pont most mondja?! Ennél rosszabb már nem lehet, és ő nem akar terhelni?

- Ádám, ketyeg az óra! Gyere ha nem akarod, hogy végezzek vele. - riadtan nézek Ádámra.

- Kérlek!

- Ha nem itattalak volna meg, meghaltál volna. És azt mondtam Penelophinak, hogy bármit megteszek csak, hogy megmenthesselek. Mellesleg vámpír vagy! - mondta el egy szuszra. Kitépte kezemből az övét, majd gyorsan Penelophihoz ment. A hárpia gúnyosan rám zárta a cella ajtót.

Mi van?!

Értetlenkedve bámúltam Ádámra. Rám mosolyog, ajkával azt súgja: „Minden rendben lesz!"

Penelophi hírtelen megrántja a gallérjánál fogva és indulatosan magához húzza. Majd...

... Le smárólja...

Tátva maradt a szám. Ádám próbált ellenkezni, eltolni magától. Az utóbbi sikerült is egy idő után.

- Tudom mi lesz a sorsod! - mondja Penelophi ragyogó szemmel. - A fiúm leszel és bármit meg teszel, amit csak akarok! - aztán rám mutat. - És ha nem, a kis csitri meghal!

Dupla MI VAN?!