Egy vámpír a lakótársam

Mire nem képes egy hétvége...

Sziasztok! Bocsi, hogy késtem, csak vasárnap nem voltam netközelben, a gépem, meg volt olyan cuki, hogy bedöglött, így maradt a teló... :D <3
Mint minden szülő, anya is totálisan kiakadt a tűz miatt. Vannak olyan felnőttek, akik ki iratták a gyereküket ezért a kis incidensért - pedig senki sem sérült meg. Akkor most gondoljátok el az én anyámat.

Alig tudtam elmagyarázni, hogy Penelophi miért akadt ki ennyire és, hogy most már minden a legnagyobb rendben, Penelophi ugyan is nem árthat többé. Egyrészt, mert azzal a lendülettel, ahogy felgyújtotta a szobánkat ki is rúgták, plusz még le is tartóztatták. Bár, ahogy ismerem, nem lesz sokáig a rács mögött...

Szóval anya - vonakodva ugyan -, de megengedte, hogy itt maradjak és este már húzott is haza.

Másnap ahogy az osztályterembe léptem, mintha mindenkit segbelőttek volna, úgy rohantak felém. Ki se látszottam. Mindenkit az érdekelte, hogy éltem túl, meg persze más kérdésekkel is bombáztak. Fogalmam sem volt, hogy Ádám hol van, miért csak engem nyaggatnak. El tudom képzelni azt a lelkesesést, ahogy Ádámot is körül állták, de ő összehúzott szemmel jelezte, hogy nincs jó kedve, mire mindenki elhallgatott és minél távolabb húzódott tőle. Igen, biztos így történt.

Szóval, én vagyok az utolsó esélyük, hogy megtudják, hogy is volt. Persze az igazságot nem mondhatom el nekik. És pechemre nem is tudok jól hazudni, éppen ezért Ádám segíteni fog, ha akarja, ha nem. Ezt csak így eldöntöttem.

-Öm... - Kínosan végig mérem a többieket, akik vissza fojtott lélegzettel vártak a sztorit. - Egy pill.

Gyorsan átvágtam közöttük és próbáltam felmérni, hogy hol van Ádám. Egy pillantást vetettem az osztályteremre. Mindenki körülöttem loholt, kivéve két embert.

Az egyik Ádám, aki lazán támaszkodott az ablak keretéhez a terem másik oldalán. Szórakoztatta a nyomorom és meg se próbálta ezt leplezni. A kis sunyi. Na majd meglátja, hogy nem bújik ki a melóból!

A másik, Achilles. Idegesítő módon rohadtul nem érdekeltem, ami nem tudom, hogy különösebben miért zavar, de akkor is. Meglepetésemre egy fekete keretes szemüveget is beszerzett, ami - valljuk be -, nagyon jól megy kék szemeihez. Ráadásul valahonnan még egy piercinget is csórizott, ami alsó ajkát díszítette. Hihetetlen mennyi mindenre képes egyetlen hétvége. Jó, én inkább meg se szólalok. Ja, és a kis nyomorék, még mindig a helyemen ül!

-Ádám! - rohanok hozzá. - Nem akarlak megfosztani a dicsőségtől, éppen ezért te is mondhatnál pár szót. Megosztom veled a reflektor fényt. - vigyorogva a vállához dőlök, bár a vigyor inkább fenyegetés.

-Kösz, nem. Most az egyszer lehetsz te a középpontban. - mondja keményen.

-Édes! - hajolok hozzá közel. - Ez kijelentés volt, nem kérés.

Nyom egy fintort és elrugaszkodik az ablakkerettől. Aztán beszélni kezdett. Úgy hazudott, hogyha nem lettem volna ott, magam is elhiszem. A többiek úgy szívták magukba eme hasznos infót, mintha Ádám nem holmi tinédzsereknek tartani kiselőadást, hanem egyenesen a sajtónak. Egy ember kivételével, akit aztán tényleg hidegen hagyott minden, ami az osztályteremben történt. Achilles. Tőle akár ránk is szakadhatna a tető, még az sem érdekelné.

Miközben Ádám magyarázott, kisunnyogtam a látótérből és a padomnak - ismétlem: az ÉN padomnak -, estem, mintha valami mentsvár lenne.

-Mizu? - fordulok Achilles felé, aki úgy tett, mintha ott sem lennék. Még a kérdésemre se reagált. - Nem értem mi bajod. - jegyzem meg.

Meg sem rezzent, csak bámúlt maga elé.

-Az a bajod, hogy a múltkor lehurrogtam a neved? - fogalma sem volt, hogy miért is próbálkozok, de idegesített, hogy duzzog, pedig nem is adtam rá okot.

-Nem - mondja hidegen.

-Jé! - csapom össze drasztikusa a tenyerem. - Tudsz beszélni!

-Mond - fordul felém az idegtől szétcsattanva. - miért nem mész és törődsz a rajongóiddal?!

A kérdés sokkolt.

-Egy: nem szeretek a középpontban lenni, kettő: te most tényleg féltékeny vagy?

-Miért lennék? Azért mert nem égett le a pofád egy kis láng miatt?!

Egy kis láng? Ő nem tudja, hogy milyen borzasztó egy kis helységben állni, ahol bármerre nézel körbe vesz a láng. Amikor úgy érzed, itt a vég.

A Ez a beszólás szíven ütött.

-Azt hiszem az lesz a legjobb, hogy ha most elülök. Bár, ez eredetileg az én helyem, de megtarthatod - fújtatom fojtott hangon. Könnyes szemmel felálltam és a vállamra hajítottam a táskám. Még egy percig álltam Achilles felett.

-Te nem tudod milyen hétvégén vagyok túl. Lehet, hogy Te beszereztél egy kínai piercinget és tűvel kiszúrtad a szád, és vettél egy olcsó szemüveget, de nekem a testem minden szeglete megváltozott. Úgy, hogy nem akartam... - mind ezeket félig sírva morogtam. Ahogy befejeztem, már hátat is fordítottam, mert nem voltam kíváncsi a reakciójára.

Visszafojtott lélegzettel, méltóságteljesen elsétáltam a padomtól, ami már nem is az enyém. Addigra, persze már mindenki engem bámúlt, de valahogy hidegen hagyott.

Egyszerűen minden dolog, ami hétvégén történt, minden sérelem, összegyűlt bennem és készült kitörni. Erre még Achilles is rátesz egy lapáttal. Szóval, ja. Csodásan vagyok.

-Ha tudni akarod, nekem sem volt egy leányálom... - szólal meg mögülem. Megtorpantam és háttam neki vártam a folytatást. De nem jött, mondani valója itt kifújt. Én meg nem bírtam ezt megjegyzés nélkül hagyni, próbáltam ellenállni, de nem ment. Így, idegesen megfordultam és szúrós szemmel kezdtem méregetni.

-És erről csak kis én tehetek, igaz? Gonosz vagy, tudod? Rajtam vezeted le a feszültséget, pedig nem tehetek semmiről!

Csak úgy folynak belőlem a szavak, de nem folytatom.

Ehhez túl fáradt vagyok.