A Teremtmény ( Déjà Vu)

1. rész

A csütörtöki napot utálom a legjobban,az a tudat,hogy már csak egy nap van szombatig. A legborzasztóbb várni,hogy teljen el már a hét és tudni,hogy hiába várunk,kínzás számomra,pont mint a suli. Sose értettem a tantervet,hogy minek szabják meg mit tanúljunk és mivel tömjük,azt a csodás fejünket.
Ha én tanár szeretnék lenni,akkor azt kéne tanítsák,ha pedig bérgyilkos, akkor a fegyverforgatást és a célzást kéne mesterfokon tanulni.
Ezekkel a gondolatokkal tartottam az iskolába vezető uton, bámulva az erdő különleges,mély zugait,ahonnan a fény, hosszan ragyogó sugarai bújnak elő.
-Na hello csajszi - rémisztett halálra August,akivel kiskorom óta elválaszthatatlanok vagyunk. Tesókent nézünk egymásra,hisz az intézetben mindig ő volt a bátyám,megvédett néhány jókora pofontól,amit a nevelőnőtől kaptam volna,mert sosem szerettem azt játszani, amire kényszerítettek és rengeteg mástól is.Sok mindent köszönhetek neki..
-Szia. Ma is suli van,repdesek az örömtől,te is,mi?
-Naná hugi -mondta tettmosollyal az arcán.
A suli hideg falai köszöntöttek ma is,ugyanazok a letőrt arcok,akik már alig várták a téli vakációt. Emma,a legjobb barátnőm elsős korom óta,mindent tudunk egymásrol (logikus) és a családja is nagyon kedvel,hisz van amikor náluk töltök heteket,mivel nem szeretek a pótszüleimnél lenni. Az osztályban üdögélt és már várt rám mosollyal az arcán. Ismerem ezt a mosolyt:"nem alszól ma nálunk?"mosoly.
-Szia bae,épp a kedvenc napodat ünnepelem, a csütörtököt!-mondta elég hangosan ahhoz,hogy felfigyeljen ránk a fél osztály.
-sssht...Em, nincs jó kedvem,térj a lényegre.
-Ma nálunk alszól ,nem??
-Ma nem tudok,sajnalom.
-Kivel randizol ;) ?
-A saját ágyammal.
-Gonosz vagy :( ezt még visszakapod. Jut' eszembe,tanultál mára?
-Kellett vólna?
-IGEN!!! Ma van a félévzáró matek dolgozat Bell!!
-Átmegyek remélem. Ha nem úgy is ráérek tanulni a jövő félévben.
-Megnyúzlak egyik nap ezért. Talán olyan hülye akarsz lenni,mint Noell és automosóban fogsz dolgozni?Tudod,hogy odakerül,az aki buta és nem tanul.
-Köszi,igazán kedves vagy. Már nem csak,hogy az egész suli néz hülyének,már te is.
-De Bell..-mentegetőzött,de nem tudta befejezni,mert közbevágtam
-Már mindegy,elszoltad magad. Hagyjuk az egészet. Szép napot Em.
Szerencsémre épp becsengettek,így szó nélkül maradt a drága barátnőm.
Mióta megjelentünk ebbe a suliba Augusttal,mindenki furának tekint,mert olyanokat pletykálnak,hogy boszorkány gyermek vagyok,vagy a szüleim megijedtek tőlem azért hagytak el,olyat is hallottam,hogy a tekintésemmel megőltem egy embert és meg tanuk is voltak jelen épp akkor,de a legújabb teória,hogy vérfarkas,vagy vámpír vagyok. Nagyon"kedvesek"az emberek ezért is utálom őket. Gyerek korom óta az állatok társaságában nyugszom meg és csak tőlük kapok eggyüttérzést. Emmát imadom,de van amit még ő sem ért meg,az a hülyeség amit minden alkalommal hallok, ha a szemébe nézek egy állatnak,hallom a gondolatait. Tudom,hogy badarság és,hogy csak képzelem,de engem megnyugtat.
-Bell, add be a dolgozatodat! Letelt az idő. -utasított Abigél tanárnő
-Nem kell rám szánnia az időt a javításban. Csak engedjen át kérem
-Majd meglátjuk,mennyit érdemelsz.
Egy borzasztó nap után,csak egy mégborzasztóbb este jöhet. Az ablakom előtt ácsorgó fa ágai csapdosták az üveget,így  nem tudtam aludni. Fél óra elteltével sem hagyott abban,egyre dühösebb lettem,már azon gondolkodtam,hogy lefűrészelem az ágait és felgyújtom tüzifának a koldusok lakhelyénel. Vagy egyszerűen tövestől vágom ki és soha nem zavar többé. Ahogy a markom szorítottam és közelettem a fához,egyszer csak felgyulladt és hatalmas lángjai átölelték a házat,de mégse ártottak. Érteztem,szemem füstől és elégedetten nézi a fát.
Úristen,én ennek milyért örülök?
Ekkor belépett egy ismeretlen alak az ablakon...